Végéhez érkezni látszik a korábban már beharangozott HarborCRM zárt béta szolgáltatás, aminek fejlesztésében az év eleje óta magam is erőteljesen részt veszek.
Időközben fellőttük a publikus oldalt, elkészültünk egy sor mindennel a rendszeren belül, így például egy Google Dokumentumban gyűjtük össze mindazon feature-öket, amiket képtelenek vagyunk beleszuszakolni az 1.0-ba. Ez a szoftverfejlesztés egyik természetes folyamata, ezért kell feature-freeze állapotokat bevezetni, aztán onnantól lehet felírni, hogy mi van, hogy van, mik a további igények. (Ha nagyon beindulunk, akkor Things és Panic-jellegű dashboardot is csinálunk, ha rajtam múlik — persze ez csak egy szolid és stabil üzleti rendszer kialakítása után lehetséges majd.)
Annak idején a rendszerről nem mutattam képernyőfotókat, így most azokat is megmutatnám eseti jelleggel, hátha valakinek beugrik, hogy hoppá, ez talán nálunk is érdekes lehet, és nem kell külön ezért beregisztrálni.
Ez a lead képernyő felső része, itt gyűjtik a kollégák azokat a potenciális ügyfeleket, akikből még üzlet lehet:

Itt pedig a már konkrét üzleti ajánlatok listája:

A rendszernek nem célja a teljes igényű és robosztusságú sales támogatás, kisebb csoportok számára lehet megfelelő a kínált megoldás. Olyanok számára, akik adott esetben itthon is szeretnének egy céget, aki az egész mögött áll, itthoni számlát ad, megszólítható, elszámoltatható, a blogger számonkérhető, bal kezét előrenyújtva, ujjait összecsücsörítve arra vonalzóval jelentős ütés mérhető stb.
A mai nap során magunk mögött hagyjuk a zárt bétát és elindulunk a nyilvános bétával. Ez azt jelenti, hogy most gördítjük a nyilvános bétát, amivel bárki beregisztrálhat bármelyik csomagba, és használatba veheti a rendszert. A szolgáltatásért pillanatnyilag fizetni sem kell, amíg el nem indulunk hivatalosan.
Payment processing: miért van az, hogy Magyarországon a bankok nem kínálnak payment processing API-kat cégek részére, amik tudnak recurring paymentet és integrálhatók meglévő dizájnba? Kezdem azt hinni, hogy erre a kihívásra nincs itthoni megoldás, viszont, és ezt is vegyük jegyzőkönyvbe, a Raiffeisen fiókban az ügyintézőnek elmondtam, hogy “fasza” az új weblapjuk, de utalás előtt miért nem tudom visszaellenőrizni a megjegyzés rovatot, és képzeljétek, belefejlesztették!
Visszatérve a HarborCRM-re: mi in-house használjuk már egy ideje a Fotexnetben, hiszen alapvetően a cég saját céljaira és azokból kiindulva lett kifejlesztve a dolog, viszont ennek is az a titka, hogy el kell kezdeni csinálni és meg kell követelni a használatát. Nos, abban nincs hiba!




Magyarországon..? Hol igen..? Épp eleget szívok/szívtam az ilyenolyan spéci banki blackboxok illesztésével az ilyenolyan php/python/ruby/java/stb. lapokhoz…
A jövő a nyílt webes szabványoké (HTML5+, CSS3+, JavaScript, PHP+SQL). Mással nincs (nagyon) értelme foglalkozni.
Eat own dogfood, a MS kedvenc mantraja 3-4 eve
Józsikám,
a gépháznak üzenem: legalább egyszem performance tesztet ráereszthettetek volna, mielőtt a Nagyérdemű elkezd játszódni. Tegnap dél körül még egész jó ajaxos válaszidők voltak, estére azonban kissé megdöglött a rendszer. Bár minden kezdet nehéz.
Milyen hosszúra tervezitek a publikus bétát? A zárt bétát kb. hány lyúzerrel nyomtátok?
Utánanézünk.
beleszuszakolni?
Az előző posztban is akartam már írni, amire a poszt végén kitérsz: a fejlesztés mellett az is nagyon fontos (ha nem a legfontosabb), hogy a használatot megköveteljék a dolgozóktól, mert alapvetően a legtöbb ember tart az újtól, és egyszerűen nem fognak önszántukból váltani az exceltáblázásról.
Ha feltételezzük, hogy a rendszer felhasználóbarátabb, könnyebben kezelhető, átláthatóbb, mint az eddigi megszokott practice (bár nem próbáltam, de úgy látom, igen), még akkor is szinte biztos, hogy eleinte több időt fog elvenni a használata, ami nagyon hamar ellenállást gerjeszthet. Ezt kezelni és hatékonyan feloldani pedig csak egységesen konzekvens és a rendszer irányába elkötelezett menedzsmenttel lehet, amely aztán valóban 100%-ig megköveteli a használatot. A jó dolgok nagyon sokszor pontosan ezen buknak el.