BUDAPEST 2010. JÚLIUS 13., CSÖCSMELEG — AZONNAL KÖZÖLHETŐ — A Plastik média átszakította a napi 3000 feed olvasót. Sasvári József, a Plastik média szerkesztője elmondta, hogy forradalmi nap ez a mai, hiszen hosszú utat tett meg a blog és benne a háztáji blogger.
Az évek során blogok és bloggerek jöttek, mentek, valamint egy helyben topogtak, sőt, leépültek, de a Plastik média mással sem foglalkozik, mint azzal, hogy agresszíven pollozza a statisztikákat. “Reggeli rutinná égett be, hogy megnézem, mit frissített a Google. Nagyon szomorú voltam, amikor a grafikon elkezdett ugrálni, mint valami idióta hülyegyerek, aztán elkezdett napi 10 ezreket mérni, ettől még szomorúbb lettem, de most visszaállt a normális szintre” — utalt Sasvári arra, hogy a hétköznapok élete mennyire keserű tud lenni a blogoszférában.
Arra a kérdésre, hogy milyen irányba tart a Plastik média szerkesztése, valamint nem száll-e fejébe a dicsőség, Sasvári megnyugtatta széles olvasóközönségét: “A szerkesztési elveim, elméleteim nem változtak az évek során. Fő célomnak mindig a pozitív hozzáállást, a szakmai alázatot és a szerkesztési szabadságot gondolom. Itt nincs egy Uj Péter, aki megmondja, hogy nem írhatom le azt a kifejezést, hogy ‘inverz pina’. Fügét mutathatok a kispolgári konvencióknak, szabad tudok lenni, mint Rahan. Már sokszor hangsúlyoztam, ezzel most sem teszek másként, nálam az irány mindig olyan, mint Rahan elefántcsont kése: megpörgetem, aztán majd kiadja. A dicsőségre pedig azt tudom mondani, amit régóta emlegetek már: egyfelől nem létezik, másrészt én magam az emberarcú sztárokban hiszek.”
2007. november 27. volt az első nap, amikor 1000 fölé emelkedett a feedből olvasók száma a Google mérése szerint. Ez az esemény értékelhető egy olyan dátumnak is, amit mindenki figyelt, hiszen annak idején Doransky is posztban emlékezett meg az “ezresek” kategóriáról. Nem kellett hozzá három év és itt van a háromezres kategória — legalábbis a Plastik média számára. Indexes, támogatott mércével vicc-kategóriának szokták hívni, viszont a Plastik média szerkesztője jól tudja, hogy ide is csak centiméterről centiméterre lehetett csak eljutni, egy olyan út során, ahol minden látogató egy elmorzsolt könnycsepp, egy elhullajtott csepp vér. Ezt a küzdelmet legjobban talán Al Pacino mondta el az 1999-es “Any Given Sunday” című filmben, amit most nézzünk meg közösen:
Tony D’Amato: I don’t know what to say, really. Three minutes to the biggest battle of our professional lives. All comes down to today, and either, we heal as a team, or we’re gonna crumble. Inch by inch, play by play. Until we’re finished. We’re in hell right now, gentlemen. Believe me. And, we can stay here, get the shit kicked out of us, or we can fight our way back into the light. We can climb outta hell… one inch at a time. Now I can’t do it for ya, I’m too old. I look around, I see these young faces and I think, I mean, I’ve made every wrong choice a middle-aged man can make. I, uh, I’ve pissed away all my money, believe it or not. I chased off anyone who’s ever loved me. And lately, I can’t even stand the face I see in the mirror. You know, when you get old, in life, things get taken from you. I mean, that’s… that’s… that’s a part of life. But, you only learn that when you start losin’ stuff. You find out life’s this game of inches, so is football. Because in either game – life or football – the margin for error is so small. I mean, one half a step too late or too early and you don’t quite make it. One half second too slow, too fast and you don’t quite catch it. The inches we need are everywhere around us. They’re in every break of the game, every minute, every second. On this team we fight for that inch. On this team we tear ourselves and everyone else around us to pieces for that inch. We claw with our fingernails for that inch. Because we know when add up all those inches, that’s gonna make the fucking difference between winning and losing! Between living and dying! I’ll tell you this, in any fight it’s the guy whose willing to die whose gonna win that inch. And I know, if I’m gonna have any life anymore it’s because I’m still willing to fight and die for that inch, because that’s what living is, the six inches in front of your face. Now I can’t make you do it. You’ve got to look at the guy next to you, look into his eyes. Now I think ya going to see a guy who will go that inch with you. Your gonna see a guy who will sacrifice himself for this team, because he knows when it comes down to it your gonna do the same for him. That’s a team, gentlemen, and either, we heal, now, as a team, or we will die as individuals. That’s football guys, that’s all it is. Now, what are you gonna do?
Köszönöm mindenkinek, aki olvassa és támogatja a Plastik médiát!
Függöny.




grat. mario tortaval unnepled?
Sajtóközleménnyel.
Csak egy kérdés: honnan a név?
Egy ideje már követem a blogot napról napra, de még nem jöttem rá.
A szüleim adták. Állítólag bibliai keresztnevet akartak választani. Az öcsémet pedig úgy hívják: Ádám. (Nem esett messze a fájától!)
A kérdésfeltevés utáni első pillanatban éreztem, hogy bizony melléfogtam. Oké, szóval honnan a Plastik név?
Lesz ez még 6000 is Józsi. Kitartás.
Kovács C. Balázs találta ki 1998 körül a nevet és azt, hogy “K”-val írjuk. Eredetileg egy közös web designer céget akartunk alapítani, aztán ő elment más irányba, én meg udvariasan megkérdeztem tőle, hogy zavarná-e, ha blogolnék a domain mögött. Nem zavarta. Kovács C. Balázs azóta sem adta fel az álmait: http://www.mito.hu
Hány olyan blog van, aminek megvan a 3000+?
Köszi a választ! Dertike kérdése engem is érdekelne, szóval ha valaki tudja, ne hallgassa el!
Indexes blogok elég komoly látogatottsági számokat szoktak felmutatni egyébként, bár őket Szily Laciék erősen tolják is az Index címlapon, nem sok nagy blog van. Nem tudom, hogy RSS számokban miket tudnak.
Pontosan mit takar a háztáji blogger jelző?
És hát, igen. Gratt.
Gratulálok:)
@angelday: sajnos csak a belső indexes blogokat tolják erősen, a többiek nagyjából le vannak szarva.
és Józsi csak tolja a kontentot tovább a háztáji blogger úton….
gratu!
Józsi, neked grats.
“Kovács C. Balázs azóta sem adta fel az álmait” – ez mit jelent, Craft 2010-ben is full flash site-tal harcol a HTML/CSS/JS terjedése ellen?
@Adi: a linkből számomra is ez derült ki.
Mi öregek régóta tudjuk mijjazza Plastik.
És tudjuk ki az a Rahan a tűzhaju. Kockás
A video remek választás! Ezért szeretem az amerikai focit, no meg a plastikot!
függöny
Gratula! Veled immár 7-8 éve nem is tudom! Csak így tovább!
Gz! A Rahan nagyot ütött
azóta olvasok plastikot, mióta egy szemüvegen bukakezott szőke nő volt az egyik grafikai elem ~2000
ennek türkében különösen vicces, amikor valaki bejelenti, hogy ő mostantól márpedig nem. haha.
Congrat!
Rahan for prezident.
Ebben az egészben az a nehéz, hogy a napi egy kontent mennyiséget tartani kell, és ez egy nehéz feladat, miközben az ember mondani is akar valamit. Minden tiszteletem Józsi!
Á, a Britnis kép (-Szeretsz, Tibor? -Jobban, mint egy répát.) óta csak hanyatlik a Plastik.
Gratula.
Gratulálok! Élvezettel olvasom most már hosszú évek óta nap mint nap a blogot. Az Al Pacino jelenet az Any Given Sunday című filmből a legnagyobb! Tuti több, mint tízszer láttam a filmet. Éppen tegnap meséltem róla valakinek.Al Pacino egyik legnagyobb alakítása.
Csak így tovább!
Gratulálok!
Halkan megjegyzem, hogy vannak oldalak, amiket a reklámok miatt csak RSS-en vagyok hajlandó olvasni. Persze, a Plastik kivétel
#2856 -> + (642) – [X]
hja, ha az embernek nincs szocialis kapcsolata, mindenkihez probal beszelni
ebbol lesznek az utcan motyogo oregasszonyok
meg a bloggerek
bocs
Gratulálok!
Well done, fátter! Ez az Al Pacino beszéd nagy kedvencem, meg is csináltad vele a napomat.