Kicsi krumpliknak készült írásunk arról, hogy hogyan vészeljük túl a StarCraft 2 launchot és ne legyünk idő előtt agyhalottak, de mégis maximalizáljuk az élményt

Mit tegyen az a burgonya, aki imádja a Blizzard játékokat, de éppen nincs rendelkezésére álló, megfelelő erejű játék-PC, amin futtatni tudná, viszont mégis szeretné maximalizálni a Blizzard Experience-t? Hiánypótló írásunkkal nekik szeretnénk segíteni.

Először is: tudatosuljon bennünk, hogy nincs megfelelő hardverünk a futtatáshoz. Az ember ilyenkor ösztönösen, reflex-szerűen alternatív megoldásokat keres a vas beszerzésére. Mivel a 800 eurós rüszmolyadék PC-k világából már megjöttünk és helyette a “function over design” minimáliskolát járjuk, eleve kizárt lehet egy ilyen szottyadmány megvásárlása:

A nyilvánvaló röhej helyett sokkal nagyobb veszélyforrás lehet a világ gaming isteneinek ármánykodása miatt a StarCraft 2 launch day-re tett új, erősebb GPU-val szerelt iMac megjelenése, amit még Horváth András, a Zsíros Anna fanclub örökös tagja is tetéz azzal, amikor elárulja, hogy hétfőre fogható az új modell.

Kis krumpliknak szóló leírásunkban azonban felhívjuk a figyelmet arra, hogy az új gép beszerzése milyen ideológiai harcon alapul és hogyan vehetjük fel a harcot ezekkel az ideákkal!

Először is ne hagyjuk magunkat meggyőzni azzal, hogy majd mi mindenre tudjuk használni az új gépet a StarCraft 2 helyett. Például HD videó vágás, RAW képek menedzsment, nagy képernyő, otthoni dolgozós gép stb, hiszen jól tudjuk, hogy az ideológia mindig csak indoklás a vásárlás felé vezető úton.

Másodsorban mire lenne való a burgonyáknak készült írásunk, ha nem arra, hogy feldolgozzuk a hiányt.

Mivel pimpelhetjük fel a gépünket? Az új installer képernyővel semmiképp:

Helyette inkább töltsük le a játék hivatalos ikonját és tegyük fel a kérdést magunknak: vajon csak a Windows világ miatt készült el 256 pixeles méretben? Mik ezek a fakó színek?

Esetleg nézzük végig az installer képernyőit, amik rajzos formában foglalják össze az alapmű sztoriját:

A vizuális betekintés helyett azonban a legjobb: a megújult Battle.net-en regisztrálhatunk kontót magunknak, valamint felvihetjük a régi játékaink kulcsait, ami után digitális letöltés formájában újra miénk lehet az eredeti lemezek hiányában is a StarCraft.

E mellett elolvashatjuk a Plastik média 2007-es tudósítását az újrajátszási élményekről, ahol kiderül: a kommentekben is remek elemző, holisztikus tartalom tud felépülni.

A Blizzard egyébként két módon osztályozza a játékait az éppen aktuálisak mellett: classic games (Diablo 2 + expansion, Warcraft 3 + expansion, Starcraft + expansion), illetve legacy games (Diablo, Warcraft, Warcraft 2 + expansion, minden egyéb). A classic játékokat tudjuk felvinni, a legacy cuccoknak búcsút mondhatunk, illetve dosbox feeling, nem támogatottak a továbbiakban. A classic játékokat tudjuk még Battle.net-en játszani, de ez nem a modern, match-making, achievement alapú megoldás lesz, hanem a megszokott játék, külön kontóval működik a továbbiakban is. A World of Warcraft kiégett kontónkat társítani tudjuk a modern kontónkhoz, a jövőben pedig azzal tudunk felcsatlakozni.

Miután felvittünk minden régi játékunkat, amit lehet, kezdjünk neki újra a StarCraftnek! Garantáltan elfut még egy virtualizált Windowson is, nem lesz vele semmi gond. Az élmény majdnem olyan, mintha már az új lenne a kezünkben, hiszen olyan régen játszottunk vele, hogy mégis a szokásos SC-fixet kapjuk.

Ha mégis megpróbálkoznánk az újjal: állítólag az Inteles Macbook Pro laptopokon is elfut a játék elég jó felbontásban, ha Bootcampelünk egy Windows partíciót magunknak. Ha nem lenne elég helyünk, akkor megpróbálkozhatunk azzal is, hogy külső lemezre feltolunk egy Snow Leopardot, aztán arra rakjuk a Windows partíciót — hogy működik-e? Nem tudjuk, de egy fanatikus burgonya mindenre képes, látjátok, még guide-ot is ír.

51 Responses to “Kicsi krumpliknak készült írásunk arról, hogy hogyan vészeljük túl a StarCraft 2 launchot és ne legyünk idő előtt agyhalottak, de mégis maximalizáljuk az élményt”

  1. Gravatar Icon 0 Lóri

    13-as Inteles Macbook Prokon bootcamp nélkül is elfut a játék, medium grafikán 1280×1024-ben simán játszható.

  2. Gravatar Icon 1 Makány Sándor

    MacBook 5,2 + 10.6.4 teljesen jó játékélményt nyújt az SC2. Imádom, csak időm nincs játszani :)

    Üdv
    Sanyi

  3. Gravatar Icon 2 pappito

    az a nagy igazság, hogy eddig nem érdekelt az asztali mek, de a mostani bizony már eléggé tetszik. SC2-től függetlenül. De most nincs 3k dollárz ilyesmire, nem fér a budgetba.

    játszás meg biztos jó, de megelégszem azzal, ha te játszol.

    sok zsigert.

    (az a pc tényleg ordenáré)

  4. Gravatar Icon 3 pappito

    Lóri becsillantotta a reményt. (nincs egerem)

  5. Gravatar Icon 4 Lóri

    Az amúgy meg egy vicc, hogy 60 Euroba (kb 17k forint) kerül a digitális letöltés, amikor 13k körül megkapod a boltban.

    A játékra meg megérte 3 évet várni :)

  6. Gravatar Icon 5 imakandi

    Józsi, te WoWoztál? :)

  7. Gravatar Icon 6 ion

    rüszmolyadék PC-k világából már megjöttünk és helyette a “function over design”

    nem fordítva? design over function…

  8. Gravatar Icon 7 angelday

    “nem fordítva?”

    Nem.

  9. Gravatar Icon 8 ion

    pedig de

  10. Gravatar Icon 9 Zorro

    Coming out – tegnap elvitték a macbook-omat 1 évig nyúztam (/intel 2.13, nvidia/, miután fagyás után ujra kellett rakni az osx-et elegem lett, ilyet a win is tud), visszatértem asztali gép, win7, 2800mhz, gf9800 minden szép és jó és újra tudok youtube hd videót nézni !! és simán fut a SC2 !!!
    kb 150 khuf kell hozzá. kompletten. Ja és ma hozzák a Samsung Galaxy S-t, good bye Iphone 3G+IOS4 (borsódzik a hátam ha csak rá gondolok milyen használhatatlan lett tőle ).

    tudni kell váltani.

  11. Gravatar Icon 10 Mylo

    Hát igen, ilyenkor jön az egyszeri informatikus diák , aki ugyan kedveli az apple termékeit és könnybe lábadó szemmel figyelte, ahogy édesapja a macen 15 perc használat után dvdt írt, úgy hogy a pc-t szinte bekapcsolni sem tudja.

    De reálisnak kell lenni, 200.000 forintból van egy 27″os új iMac teljesítményű gépem millió egyszer jobb videókártyával 27″os monitorral, egyenként összeválogatva, mert volt időm és energiám :) StarCraft 2 Full HDban maximális beállításokkal fut. Azért pc, mert 3dsmax és azért nem boot camp, mert hackellni kellett a videókártyát, mert nem volt pénzem quadrora, de egy egyszerű firmware frissítéssel most megvan a sok százezer forintos kártya.

    Nem vitát akarok nyitni, kerestem egy megoldást, megtaláltam, megléptem, most játszom. A többi nem érdekel.

    Éljen az Apple meg minden, de amíg a legerősebb iMacben is egy 40.000 forintos videókártya van, addig ne akarjunk macen játszani megfelelő minőségben.

  12. Gravatar Icon 11 StavrosMenace
  13. Gravatar Icon 12 atti

    nekem is az ugrott be rögtön hogy ez inkább fordítva igaz : “function over design”

  14. Gravatar Icon 13 angelday

    Így van, ezt is írtam: function over design.

  15. Gravatar Icon 14 viko

    ilyenkor jó vuvuzela pc-snek lenni az imac árán vett core i7-es gépem gtx260-al max grafin viszi full hd ban. Mindjárt sírok olyan szép :’D

  16. Gravatar Icon 15 pappito

    na ezért játszom konzolon, egy tizenezer pénzes játékhoz kevés a 40k-s videokártya. a következő játékhoz kevés lesz amihez a mostani elég… sosincs vége, én meg öreg vagyok már ehhez

  17. Gravatar Icon 16 viko

    pappito: Miért lenne kevés most írom hogy 260 gtx-en tükör simán megy minden maxon full hdban. És ez pont 40 k-s kari. Amúgy már húsz k-ért lehet kapni használtan 4850-et és azon is full hd ban megy minden maxon. Szomszéd srácnak ilyen van onnan tudom :D

  18. Gravatar Icon 17 GreeNThumb

    A közel két éves legó PC -n, amivel bírok rendelkezni, kicsivel a játék minimum követelményei fölött produkálok hardver tekintetben. Gond nélkül fut maximum felbontásban, vertical sync on, minden beállítás high -ra állítva. Ultra fokozatú grafikán még nem próbáltam, de az valószínűleg tényleg sok lenne ennek a vasnak. Minden rosszban van valami jó: új játékról beszélünk, kicsit gyenge grafikával, de még a régebbi PCken is szépen játszható. Sajnos Macre jelen esetben nincs rálátásom, pedig az lenne az igazi.. :S Én tolom a kampányt, bár még az elején vagyok, de úgy érzem le fog kötni, nem csalódtam a Blizzben. DE HOL VAGY MÁR DIABLO III. ? :)

  19. Gravatar Icon 18 Andrasb

    Hmm… en maradok a Macbook + konzol kombinacional, az en igenyeimnek ez felel meg.

  20. Gravatar Icon 19 gaborr11

    Azért ilyenkor örülök, hogy PC júzer vagyok, nincsenek ilyen hétköznapi problémáim, pénteken hozza a postás a Zune HD-met USÁ-ból. Nem szar az Apple, csak játékra alkalmatlan. Józsi, vegyél egy Mac mini házat, és abba rakjál egy gamer pc-t, és akkor meg lesz az óeszten fíling. :P

  21. Gravatar Icon 20 alex

    (erről a “video games are my religion” szövegről, mármint az itteni konkrét megjelenéséről mindig eszembe jut az office97 és a WordArt)

    nagyon remek lenne valami demo, hogy ki lehessen próbálni, hogy az ember nem túl új gépén megy-e. remélem nem, mert akkor meg kellene venni, de most nincs rá pénz

    a konzol meg jó, de a starcrafthoz PC kell, sőt ahogy itt olvasom, win

  22. Gravatar Icon 21 StavrosMenace

    a mac egyre jó: ssh-zni

  23. Gravatar Icon 22 RustyRush

    Szintén konzolos tábort gazdagítom!

  24. Gravatar Icon 23 Lóri

    Hát kedves konzolosok, így jártatok :)

    A Starcrafthoz meg nem kell Win. Minden bolti példányhoz kapsz két darab 14 napig használható, de maximum 7 óra játékidőt biztosító kódot, amit lepasszolhatsz a a haveroknak. A játék maga letölthető a blizzardtól, felinstallálod, kódot beütöd és máris nyomhatod a a játékot.

  25. Gravatar Icon 24 alex

    Lóri: kösz az infót

    ezúton akkor jelentkeznék valakinek az egyik ilyen kódjára, ha akad olyan, amivel nem tud mit kezdeni. tuareg pont spam kukac gmail kössz előre is

  26. Gravatar Icon 25 féregfecó

    én akkor se taknyolnék játékkal mac-en
    játékra akkoris PC, ja és nem csak design-epe acer gépek léteznek a földön :D

  27. Gravatar Icon 26 Pepinke

    Szerintem át lehet vészelni valamit, de nem túl. Persze mindent meg lehet magyarázni!
    :)
    Remélem Dio3-nak nem lesz magas követelménye.

  28. Gravatar Icon 27 kow

    Azt a leborult pityókás mindenit, miről szól ez a post?

  29. Gravatar Icon 28 Marci

    Elég találó cím..( azoknak való ez a post akiknek annyi eszük van mint egy krumplinak)

  30. Gravatar Icon 29 Turrican

    Azt ne felejtsük el, gémer tesók, hogy a Blizzard az egyetlen fejlesztő, amely a kezdetek óta PC/MAC adja ki a cuccait! Csak az SC2 miatt nem kell BootCamp, viszont minden más miatt igen :D peace

  31. Gravatar Icon 30 nehaiu

    A legolcsóbb iMac árából két olyan PC-t vehet az ember, amilyen teljesítmény Mac-en nem egyhamar lesz. Amíg a középkategóriás videokártyákat úgy akarják eladni nekem, ahogy, addig meg pláne nem kérek belőle. Arról nem is beszélve, hogy a “legolcsóbb” típusban még egy 4670 figyel, ami pedig finoman szólva is vicc. Az egyik ismerősöm kb. fél éve vett egy ilyen kártyát 18.000 magyar forintért. A kártya jó, ez kétségtelen, és az iMac is jó lenne feleennyi pénzért.

  32. Gravatar Icon 31 Turrican

    Én 10+ éve vagyok Mac platformon is, meg konzolon is, de azért a post-ban szereplő “dzsunkapc”.jpg is megdobogtatja a szívem! Aki már épített,moddolt PC-t legóból vagy rozsdamentes acélból, baszomnagy ventillátorokkal, az tudja miről beszélek! Nekem a Jony Ive design Almák mellett is külön “bódottá”, ha életre kel egy ilyen “dzsunkapc”. Jozsó, lássuk be, hogy az igazi gamer-ek platformfüggetlenek! Olyan ez, mint a fotózás! Minden tábor veri a nyálát, hogy Nikon, vagy Canon (pénzesebb rétegeknél: Alpa vagy Linhof), de a lényegről megfeledkeznek: Csak a kép számít b+, még ha tehénszarral rajzolták is a sópapírra! Játsszatok feleim, ne hagyjátok gyermeki feletek éhezni!

  33. Gravatar Icon 32 al

    amúgy minek kell bootcamp meg windows? Most akkor még sincs mac-es verzió vagy majd csak jön?

  34. Gravatar Icon 33 pigeon

    i7es 330m/512mb MBP-n nagyon szepen megy, a beta 2008as mbp-n is turheto volt.. nem poenbol portoltak OS X-re.

    Ajanlom a gyengebb vassal vagy enyhen szolva konzervativ vga os x kext-el szalado kollegaknak is hogy guglizzak ki, mit produkalhat a gepukon.

    In other news, CE = 50GBP (VOLT, preorderben, most mar 80, lol) Thor petet dzsigoltatni Dalaranba = priceless :-)

  35. Gravatar Icon 34 huRedd

    Játékra ott a konzol, minden másra ott a Mac. A pécé pedig… Hírtelen nem is tudom, mire használhatnám!

  36. Gravatar Icon 35 B.Cs.

    ezek a szörnyű túlárazott egybekonfigok pfff, az árukból kétszer erősebb gébet összerak az ember

  37. Gravatar Icon 36 B.Cs.

    gémpadal nem sok értelme stratégiát játszani

  38. Gravatar Icon 37 Lajos Vanka

    Miért Windows? Lámaként ezt nem értem.. Miért nem olyan Mac-en?

  39. Gravatar Icon 38 viko

    a konzolos kollégáktól kérdezem: gamepad-el hogy a bánatba lehet stratégiát játszani? :D Az első rész is biztos megjelent erre a hogyis mondjam “célplatformra” :D

  40. Gravatar Icon 39 H2CO3

    iDeneb (OSx86) Rulez.

  41. Gravatar Icon 40 Efraim

    :HuRedd

    Ha nem tudod, akkor segitek: hasznalhatnad jatekra ES minden masra.
    Tudom, hihetetlen, megis igaz…

  42. Gravatar Icon 41 pappito

    mifelenk azt ugy mondjak a PC-re, hogy “amikor meg viragtarton interneteztem” :)

    szoval nem rossz a pc, massziv badog hazak, megbirjak a filodendront

  43. Gravatar Icon 42 pappito

    viko, nem lehet es kesz. azert bele lehet ebbe torodni

    nyilvan tizenevesen nem, az a legozas kora, teljesitmeny meg vizhutes meg babamfasza, teljesen normalis.

    kicsit kesobb mar egy ora a konzollal is ajandek, (csalad, gyerek, _pihenes_) egy jo strat game mennyi idobe kerul? (es az nem kerdes, hogy a Blizzard baszomjo strategiat csinal)

    En siman elfogadom, hogy egy harcipc sokkal komolyabb teljesitmenyt nyujt, zokkenomentesen fut rajta a minden fullon, de egy ido utan ez mar nem szempont.

    Kicsit sajnalom, hogy kimaradok ebbol, a wowra is rauntam mert nem volt idom jatszani vele, pedig klassz dolognak tartom. Majd megnezem valakinel milyen. Egyelore a seggem a foldhoz verem, ha normalis elet mellett arra van idom, hogy bekapcsoljam a konzolt, gamezzak egy orat. Meg en vadasszam ossze az alkatreszeket meg vegyem a hasznalt videokartyat?

    not my religion :)

  44. Gravatar Icon 43 andrasb

    Teljesen egyet ertek pappitoval, en is hasonlo cipoben jarok.

  45. Gravatar Icon 44 andrasb

    @B.CS., viko: Nekem hamarabb elmult az RTS-ek iranti erdeklodesem mint hogy konzolt vettem volna, igy nem tudom megmondani, hogy mennyire mas azon strategiat jatszani. Korokre osztott strategiat biztos ugyanugy lehet :-)

  46. Gravatar Icon 45 Gaboro

    Miért nem vásárolsz egy olyan Commodore Gaming C-kines masinát játékos gépnek, amilyet megénekeltél annak idelyén?

  47. Gravatar Icon 46 angelday

    A Commodore Gaming becsődölt, vagy valami ilyesmi. Levettek mindent kivéve az iPhone app linkjüket.

    http://commodoregaming.com/pcshop/home.aspx?q=13,242,1

  48. Gravatar Icon 47 gasztony

    Mielőtt valaki megvenné, hasznos lehet számára a következő oldal: http://systemrequirementslab.com/cyri
    Kiválasztod az általad kívánt játékot, jelen esetben a StarCraft 2-t és pár másodperc múlva már látod is, hogy menni fog-e vagy sem.

  49. Gravatar Icon 48 edhellon

    Mylo, 200k forintbol meg az IPS paneles 27″-es monitor se jon ki szerintem, nemhogy a tobbi… Nezz meg egyszer egy uj 27″-es iMacet eloben, milyen minosegu monitort adnak hozza!

  50. Gravatar Icon 49 rivera

    i7 27″ 8gb 2560×1440 high felbontáson tökéletes, ultrán már akadozik kicsit gondolom nem fér a textura a videó memoriába.

  51. Gravatar Icon 50 travis745

    Józsi, visszaváltottál Graphite-ról Blue-ra? Pedig régebben, hogy kampányoltál… Én kitartok a graphite mellett:P