Évi 70 ezerbe kerülne a blogolás

Index:

Philadelphia (…) azt tervezi, hogy évi 300 dolláros regisztrációs díjat vet ki a bloggerekre. Az indoklás szerint az eltitkolt bevételeket adóztatnák meg.

A tervezet szerint évi 300 dolláros, azaz közel 70 ezer forintos regisztrációs díjat kéne fizetnie minden olyan philadelphiai lakosnak, akik blogolásra vetemedne, feltéve, ha azt olyan felületen teszi, amelyen elvileg el lehet helyezni hirdetéseket, és ebből elvileg akár a blogger is részesülhet. Vagyis szinte a rendelkezés hatálya alá esne minden népszerű blogmotoron üzemelő blog. (…)

egy, az NBC helyi csatornájának nyilatkozó philadelphiai blogger szerint mindez azért nevetséges, mert a blogger szó tulajdonképpen a munkanélküli elegánsabb szinonímája.

Egyszer olvastam egy graffitisről, aki bíróság előtt azt mondta, hogyha levágják mind a két kezét, akkor is festeni fog. Megtetszett nekem is a gondolat “végtelenbe és tovább” része, szoktam mondani én is, hogy a blogolásban az a jó, hogy ingyen van, én meg szeretem csinálni és senki nem veheti el tőlem.

Remélem, hogy a fenti cikk nem fogja felnyitni néhány idehaza tevékenykedő törvényalkotónak a kreatív géniuszát, mert akkor lesz ám csak szép világ, ha a “blogolást” is csak olyan ügyeskedéssel és peremen egyensúlyozva lehet majd csinálni, mint például az itthoni vállalkozást (ugye ismeretes az a hazai kisvállalkozói paradoxon mindenki előtt, ha tisztességesen mindent be akarsz fizetni, akkor nem tudsz piaci árat kínálni), de említhetném a lakáskiadást is, mint hasonló üzleti paradoxont.

Kedvenc mikrobloggeremtől, a Pulp Fiction 2010 társszerzőjétől kölcsönzött idézettel zárnám ezt a mai, lehet, hogy kicsit pesszimista és borús posztot:

Már vártam, hogy valaki tesz egy ilyen megjegyzést. Az ilyenek miatt tart itt ez az ország. Ezeknek nem lehet itt konszezusot teremteni, ezeknek semmi se jó. Az én adómból.

31 Responses to “Évi 70 ezerbe kerülne a blogolás”

  1. Gravatar Icon 0 bacsi2

    És hogyan ellenőrzik földrajzilag? Halva született ötlet.

  2. Gravatar Icon 1 RustyRush

    “Remélem, hogy a fenti cikk nem fogja felnyitni néhány idehaza tevékenykedő törvényalkotónak a kreatív géniuszát”. Ezen én mondjuk már tényleg nem lepődnék meg… Felháborító lenne…

  3. Gravatar Icon 2 Handras

    “Remélem, hogy a fenti cikk nem fogja felnyitni néhány idehaza tevékenykedő törvényalkotónak a kreatív géniuszát,”

    Most, hogy megirtad, tuti elolvassa valamelyik okos torvenyhozonk :)

  4. Gravatar Icon 3 PIF73

    Szerintem hadd szoljon a regisztrációs adó! Bevételből sosem elég.

  5. Gravatar Icon 4 tyler durden

    Van matrica a blogodon? Nehogy aztán elvigyenek posztírás közben.

  6. Gravatar Icon 5 lényegtelen

    Sajnos, mire elolvassuk, 71215Ft-ba kerül már :(

  7. Gravatar Icon 6 angelday

    Még a végén lesz valami államilag jóváhagyott blogger érdekvédelmi szervezet, aminek éves tagdíjat kell majd fizetni. :)

  8. Gravatar Icon 7 rog

    évi 300-at? minden bloggernek? pár apró részlet azért megváltozott mire hozzánk is elért ez a hír..
    (bár az olajevőmikróbás cikk az még ennél jobb volt)

  9. Gravatar Icon 8 tyler durden

    Aminek majd egy politikus fia lesz a vezetője és bloggervizsgát is kell majd tenni. De egy szervezet nem elég, minimum még 2-3 kell, akik majd a razzián szakértenek a közegnek.

  10. Gravatar Icon 9 zozo

    Nem fogok senkinek sem fizetni egy fillért sem soha. Egyedül a tárhelyszolgáltatómnak vagyok hajlandó fizetni a tárhelyért és az éves domain fenntartásért slussz passz.

  11. Gravatar Icon 10 Chaos

    Nem értem, mi ezzel a probléma. Ha nincs jövedelem, akkor amatőr vagy és nem kell fizetned, továbbra is kedvedre írogathatsz baromságokat bárki kárára. Ha pedig profi vagy és keresel vele, akkor ez egy jövedelem, tessék belőle adózni. Pont ugyanaz, mintha kenyeret sütnél vagy tehenet fejnél.

  12. Gravatar Icon 11 ekkerjoz

    Naggyon hellyess.
    Éppen ideje megadóztatni a blogokat. Túl sok az öncélú, giccses, félművelt, szakmaiaskodó, dilettáns blog.
    Majd ha fizetni kell, meggondolják, mit írnak le.
    És hát a kommentelőket is jól meg kellene adóztatni, sokszor az eredeti posztnál informatívabb hozzászólások születnek, mindenféle befektetett érték nélkül.
    A kommentelő ugye nem fizet domain díjat, regisztrálnia sem kell mindenhol, ingyen lehet osztani a bloggert, vagy a többi hozzászólót.
    A névtelen kommentelőket pedig extra adóval kellene megfékezni, aki pedig dinamikus ip-címről ír, azt a fokozatosság elve szerint először megvakítni, aztán karóba húzni.

  13. Gravatar Icon 12 bacsi2

    @Chaos

    Az rendjén, hogy adózzon, nem is ez a probléma. Itt az a gond, hogy kötelező _regisztrációs díjat_ akarnak, az _eltitkolt bevételek_ miatt. Valahogy nincs rendjén az ilyen előre “büntetés” rosszindulatúságot feltételezve. (Lásd az ilyen ingyenélőket Magyarországon Artijus címszó alatt, akik előre fizettetnek veled (kis hologramos matrica), feltételezve, hogy illegális tartalmat fogsz az adathordozóra írni.)

  14. Gravatar Icon 13 GK

    Hihetetlen, hogy vannak, akik egyetértenek ezzel. Szerintem az ezzel egyetértőket kéne megadóztatni, mondjuk Internet Elrontási Hozzájárulás címén.

  15. Gravatar Icon 14 Zsoc

    A törvényen kívüliségnek is meg van a maga bája ;) .

  16. Gravatar Icon 15 tomi

    Dehát ez egy uborka-hír, kacsa, stb.
    Soha, senki nem gondolta komolyan ezt a regisztrációt szerintem, csak kellett egy hír, amin lehet kicsit puffogni, kommentelni, bannereket megint letölteni kommentelés közben. De tegyük fel, hogy Philadelphiában TÉNYLEG valaki felvetette ezt az ötletet (a slozin…). De MINDEN média átveszi ezt a mínuszos hírt, mert botrány szagú, komment-vadász.
    Kérem kapcsolja ki.

  17. Gravatar Icon 16 petnekiabel

    Az Index téved, a 300 dollár egyszeri díj, nem éves.
    http://www.philly.com/philly/news/20100824_Is_Philly_taxing_bloggers_.html

    Egyébként gondolom nem kell olyan nagy kutatás hozzá, hogy kiderüljön, itthon a blogolásból szerzett jövedelmet elvileg melyik rubrikába kéne beírni az SZJA bevallásban.

    Amerikában az itthoninál amúgy is bonyolultabb a helyzet, mivel a kormány, az államok és a városok egyaránt kivethetnek jövedelemadót.

  18. Gravatar Icon 17 CharlieBrown

    a kommentelőkre is kéretik kivetni a sarcot! kevesebb troll lesz az univerzumban!
    pénzér’ faszságot írni úri mulatság lenne.

  19. Gravatar Icon 18 sekele

    AD, ez nem paradoxon, hanem csalás.

  20. Gravatar Icon 19 freddy

    Na és? Majd több lesz a szlovák blog.

  21. Gravatar Icon 20 norbi2k

    Ha hirdetések után bevétele van a bloggernak, akkor azt fel kell tüntetnie adóbevallásnál, nem? Ezért nem értem…. így kétszer adóztatnák meg?

  22. Gravatar Icon 21 Zool

    @nobi2k: A kétszer megadóztatáson miért csodálkozol? Van autód? Szoktál bele tankolni? Esetleg van ingatlanod? Na ugye.

  23. Gravatar Icon 22 suexID

    @angelday: A vezetőjét úgy hívják majd, hogy doransky.

  24. Gravatar Icon 23 angelday

    Az jó, Doranskyval jóban vagyok!

  25. Gravatar Icon 24 kodiak

    O nem er ra, most epp mobiltelefon szakerto.

    Egyebkent ez a blogos lehuzas (aminek persze fele sem igaz, de tegyuk fel) nem ugyanaz a sztori, mint mikor a sajat tartalmam (foto, kod, video) az elozetesen valami kepzeletbeli szervezet (artisjus) altal adoztatott adattarolon helyezem el? Az sem realis, megis bevezettek.

  26. Gravatar Icon 25 CsasZ

    Józsi, le vagy maradva a hazai géniuszok már bepróbálkoztak az un. médiaalkotmánnyal, blogger regisztrációval…
    http://vastagbor.blog.hu/2010/06/23/a_fidesz_tudni_szeretne

  27. Gravatar Icon 26 Sarnyai Tibor

    De ki az az Évi? :)

  28. Gravatar Icon 27 Vágási Matyi

    petnekiabel linkje nyomán:

    “Philadelphia was once again the subject of head-scratching and ridicule on Monday, this time with the “blog tax” controversy.” :)

    “The license costs $50 a year or $300 for a lifetime license.”

  29. Gravatar Icon 28 angelday

    300 dollárt simán átutalok Doranskynak.

  30. Gravatar Icon 29 StavrosMenace
  31. Gravatar Icon 30 Reb

    ha még mindig blogolnék napi szinten akkor valószínűleg 0 karakter hosszú bejegyzéseket írnék és csak témát dobnék fel, amire mindenki irogathat…. nem is blog lenne hanem discussion wall

    az, hogy az első kommentben mindig kifejteném a véleményemet már más kérdés :)

    de nyilván erre is lenne kommentelői jogdíj… szogáltatói, üzemeltetői, írói, kommentelői… olvasói? (gondoljunk csak a kopipésztre, mint lehetséges többszörözési formára!!)