Soma
Hadd mutassam be Hajnóczy Somát, magyar bűvész, a nemzetközi mezőnyben is igen szép eredményekkel szerepel, 2009-ben megnyerte a pekingi világbajnokságot (képünkön balról):


Folyamatosan utazik a világban, fellépésről fellépésre, most is keleten tartózkodik a Facebook lapja szerint. Kiderült, hogy Linda egyik barátnőjével jár, valamelyik nap este együtt vacsoráztunk egy nagyobb társasággal, pont vele szemben ültem, belőlem persze előkerült az elveszett blogger, belőle meg a bűvész, én videózni kezdtem, ő performált. Következzen hát egy kis Soma “demo” (a társaságban ülő nem magyarok miatt beszél angolul):
A hányós trükk nagyon jó. Ha megnézitek még le is rakja az asztalra látszólag a dekket (koppan), és akárhogy is kockázom ki, nem jöttem rá, pontosan mennyi nyál ragad a lapokra.
A trükköket persze nem árulta el (próbáltam rávenni, hogy mutassa meg a fenti videó elején levő kártyahányós trükköt “lassítva”), sőt, kétszer semmit nem csinált meg az este során, gondolom ez is valamiféle rutin. Amit még megfigyeltem: roppant profi és tele van “mintákkal”. Minden helyzetre elő tud rántani valami poént, apró megoldást, nagyon jól kezeli a közönséget és benne engem is (bár rólam elmondta, hogy utálja az ilyen típusú vendéget, aki folyamatosan próbál rájönni a trükkökre, “just enjoy it, motherfucker”).
Rengeteget gyakorol, nagyon sok kézügyességre van szükség a bűvészkedéshez, és állítása szerint folyamatosan ezen kattog az agya: mit kéne, hogyan kéne megcsinálni. Nagyon elszánt és dedikált embernek tűnt, persze amikor nem a bűvészkedésről volt szó, akkor visszaalakult “normális” asztaltársasággá, nevetett, ahol nevetni kellett, sírt, ahol sírni.
Zeusz
Jóreggeltkontent
Lajos Vanka
Nagyon kemény, ahogy a lapokat kezeli. Elképeszően jó!
Az Ember, Aki Létra Akar Lenni
Bűvész-alapszabály, hogy trükköt nem ismételünk, pont az “ilyen típusú nézők” miatt
Z. Tamás
Keveréskor a pakli tetejéről a kézfejébe rak pár lapot, amik a hajlítás miatt odafeszülnek és nem esnek ki. Ezután a szájához emeli a kezét, majd egy pillanatra odarakja a másik kezét is, hogy eltakarja a rést, amíg a szájába csúsztatja a lapokat (ezt baromi gyorsan megteszi, valószínűleg a meghajlított kártyák egy ügyes tenyérmozdulatra maguktól “bepattannak” a szájába) aztán pedig csak elő kell húznia őket.
vS
Ügyes, a neten fent van a vb győztes műsora, érdemes megnézni.
az mit jelen, hogy “dedikált ember”?
angelday
Elszánt.
ekkerjoz
Negyven éve tanultam egy madzagtrükköt pesti nagynéném szomszédjától.
Úgy hívták Gács Rezső, Rodolfo.
Bel Riose
Bug report: iPhoneon nem jelenik meg a videó. Üres sor van a helyén.
H2CO3
Ekkerjoz: gratula!
angelday
Bel Riose, iOS 4.0.2-es telefonon remekül megy, megnéztem.
BaLL
Kiraly!
Hanyni mar tudom a kartyat
Jack
iOS 3.valamennyin nemmegy. Ha már szifont támogatunk, támogassuk rendesen, ne csak legújjabb SW-t. Én nem fogom azzal szopatni magam, hogy felteszem a 4.x-et a 3G-re, aztán már a böngésző is használhatatlanul lassú lesz, így is egy tetü….
sylverdevil
OFFolok. akkor tehát nagyon elszánt és elszánt embernek tűnt?
korte
Örülök amikor ilyen embereket látok, főleg hogy magyar is!
angelday
sylverdevil, akkor legyen a dedikált jelentése “megszállott”! Hm?
angelday
“iOS 3.valamennyin nemmegy.” — bocs, de IE6-on sem megy. Nem fasz vagyok, hanem kapacitáshiányos.
Barnabas
dedication – valahol “odaadast” is jelent.
Kedvenc zeneszemet/zeneszerzomet tudnam mondani:
John Coltrane, szaxofonos. Annyit gyakorolt, mint senki mas.
Miles Davissel ossze is rugtak a port kicsit anno, mert az o zenekaraban jatszott, aztan buli utan amikor a meno fekak mentek inni meg csajozni, akkor o szepen elvonult a hotelszobaba gyakorolni. Davisnek valoszinuleg kisebb lelkiismeret furdalasa volt miatta. Kesei idoszakaban zenekarvezetokent csinal olyat, hogy amig zongoraszolo volt o szepen lesetalt hatra az oltozobe es gyakorolt. Aztan visszament, beszallt ahogy kell es befejeztek a notat. Ez a dedication.
angelday
Szerintem tökéletesen leírtad Hajnóczyt.
vS
ahha, köszi.
ekkerjoz
Egy trükköt én is kitaláltam, tinédzser éveim végén.
Odaállsz egy jó csaj mögé a diszkóban, nagyon szorosan, megkérdezed tőle, érzi-e a hüvelykujjad, és mikor igennel válaszol, előretartod mindkét kezed.
StavrosMenace
ibs vs gtk
Onedin Kenedi
ekkerjoz, köszi, ma végre röhögtem egy faszát!
A srác is nagyon ott van amúgy.
Dr. Lakatos Winnetou
Ugyes, okos.
Dr. Lakatos Winnetou
ekkerjoz: ugyanez urologussal, mar nem is olyan vicces, nem?
soder
bizisten azt vártam az egész videó alatt, h. konkrétan HÁNYNI fog…
Dr. Lakatos Winnetou
az nem buvesz, az reszeg…….
B82
ekkerjoz csodasan utal a regi odanyomod e vagy sem temara
Na mar tudjuk hogy te bevallaltad.