Tron (2010)
Van rajtam kívül olyan, aki azt gondolja, hogy a “Tron: Legacy” filmben ez egyetlen értékelhető dolog a zene?

Élettelen és értékelhetetlen. Színészek nincsenek benne, Jeff Bridges bábu (már ahol, legtöbbször ugyanis 3D uncanny valley figuraként mozog), a képernyőn a mozi nagy részében erősre sminkelt modell embereket látunk. A főszereplő “srác”, Bridges filmbeli fia, egy kitenyésztett amerikai, pontosan ugyanolyan figura, mint Hayden Christensen: annyira átlag minden szempontból, hogy dögunalom. Látom, hogy erősen castingoltak, de semmit nem sikerült elérniük. Legalább egy Shia LaBeouf lenne, bazmeg, de nem, itt van nekünk egy tenyésztett faszi. Rémes!
A csaj fronton ugyanez. Van egy kevés szerepet kapott szőke, maxi smink, úgy néz, mint bármelyik diszkóban levő porcelánfejű itt Kelet-Európában, aztán ott van a fekete főszereplő csaj, szintén modellből lett színésznő, ő időnként forgatja a szemeit is, meg megpróbálja eljátszani, hogy ő az utolsó ISO (izomorf, saját magát író program) — kicsit hasonlított egyébként a karakter Milla Jovovichra az 5. elemben. Persze ez sem segíti a nulláról való kimozdulást. Egyetlen figura, aki teljesen kilóg, a Michael Sheen által megformált diszkó tulajdonos, viszont őt sem lehet érteni, hogy mit keres ebben a karaktertelen, jellegtelen, műtermi szemétben.
A történet olyan, mint amilyet azok írnak megbízásra, akiknek ezért a kezébe nyomnak egy rakás dollárt, aztán írnak belőle egy szart. Néhány problémát felsorolok, teljesen ötletszerűen: nem értettem, hogy befelé menet miért köt ki az ember egy digitális játékteremben, kifelé menet meg miért a fénybe kell állni. Mi a faszom ez? Mi a város, mi a funkciója, kik azok, akik ott élnek és mit csinálnak? Miért narancssárga színű minden “rossz” és “fehér” minden jó? Mi ez, valami nyomi hint-system, mint XBOX-on? (Nem elfogadható válasz, hogy az eredetiben is ez volt.) Honnan van a digitális világban malacsült? Honnan vannak antik bútorok? Ha digitálisan teremthető (letölthető, faszom) mindez, akkor miért ilyeneket töltöttek le? Miért nem valami életszerű az egész, és nem ilyen műtermi, jellegtelen, élettelen? Vagy ez lenne az úgynevezett digitális stílus? AHA!! Mi ez a Nokia product placement a filmben? Coolness faktor egyből nullázódott. De ha már ott van, akkor a “Live Cycle” és a hivatalos app miért nem Nokiára van letölthető formában? A weblapon nem látok erre vonatkozó részt (erről még: lásd lejjebb). Zavaros nekem ez a Clu / Tron páros, ráadásul a “Light Cycle” arcade játéknak is Tron a neve — WTF, ezt nem ártott volna a fejekben jobban rendbetenni. Továbbá miért a hátukra ragasztott adathordozóval kell harcolni és miért ilyen könnyen lophatók ezek a dolgok? Az átprogramozott Tron miért mindig ebbe a pókemberes leguggolós pózba érkezik? Komolyan mondom, nem hittem el, hogy újra és újra bedobják a figurát, olyan, mintha valami meetingen tökölte volna ki egy bizottság.
És elérkeztem a lényeghez: ezt a filmet egy bizottság készítette, nem egy filmes. Kibaszott dollármilliókból felépített unalmas szemét mozi, az.
A soundtrack a filmben kegyetlen jó, megvettem, de utólag meghallgatva inkább filmhez illeszkedik jobban, nem önmagában is értékelhető alkotás, vagy “új” Daft Punk album. Ebből következően sajnos nem fogjuk hallgatni különállóan, talán egy-két számot belőle. (Ez nem egyedi probléma egyébként, a soundtrack ilyen műfaj, szerintem hibás koncepció a film aláfestő részeit kiadni CD-n.) Viszont ha már belementem, tessék: a zene is egy-két motívumra épül, a fiúk ehhez rakják hozzá a saját hangszerelésüket és világukat, ha az ember szétszedi, akkor máris kevesebbet érdemel. Ettől függetlenül nem bántam meg a vásárt. Tetszett viszont a diszkó jelenetben a Daft Punk kámeózás, főleg az, amikor a csihi-puhi jelenetben felpakoltak jobb zenét. Talán ezt a részt értékeltem a filmben a leginkább.
Még el kell mondanom, hogy néhány hónapja a hazai filmforgalmazó meghívására elmentem a film szinkronforgatására is, sőt, beszélgettem a Disney voice art direktorával, aki a régióban levő szinkronokat igazgatja. Az első kérdésem az volt hozzá, hogy minek szinkronizálni a filmeket, a csávó erre bepöccent és ingerülten nekem esett, hogy ezeken a piacokon ezt máshogy nem lehet, aztán felsorolt egy csomó adatot, hogy milyen jól mennek itt a szinkronos filmek, majd elmondta, hogy ha ezzel tisztában lennék, nem kérdeznék hülyeségeket. A véleményem ettől függetlenül nem változik, szinkronizálni csak a faszatlanok szoktak, fenntartunk egy röhejes intézményt. Éreztem viszont a feszültséget, így más témákra tereltem a dolgot, például elkezdtünk filmekről beszélgetni, így végül nem rossz szájízzel váltunk el egymástól, de most jól leblogoltam, és nekem is helyreállt a lelki egyensúlyom.
A szinkronizálási folyamat igen mulatságos és fárasztó. Nagyjából egy óráig néztem a dolgot, a következőképpen nézett ki: szoba, benne a nagy keverőpult, balra monitor, azon ment a Pro Tools. Az operátor Kránitz Lajos fia, ő kezelte a berendezést (édesapja Jockey Ewing magyar hangjaként ismert, sajnos 2005-ben elhunyt). Mellette a szinkronrendező, benn a szobában pedig a színész, aki esetünkben Bridges hangját mondta fel. Sajnos nem emlékszem a nevére, de nagyon ismert hangja van. Fura élmény hallani élőben a hangot, aztán látni hozzá egy valahogy nem oda illő embert. Szóval odaállnak a pozícióba, néhány próba, aztán felmondja. Meghallgatják párszor, kis szakkommentár, aztán felveszik újra. És így tovább sorról sorra.
Nagyon tetszett, amikor a Disney voice art direktor egy ponton kiselőadást tartott nekik arról, hogy Bridges ott ragadt a múltban, húsz éve nem találkozott a való világgal, ezért egy ilyen beszívott hippi ’80-as évekbeli szókinccsel rendelkezik, és ezért használja ezeket a szavakat, meg kellene tehát próbálni azt, hogy a mondatot felmondani ebből a megközelítésből. Egy olyan jó öt perces monológ volt, egyébként teljesen helyénvaló és releváns, a szinkronrendező végighallgatta, majd bemondta a stúdióba a mikrofonján keresztül, hogy “próbáld meg egy kicsit lassabban”.
A végeredmény tekintetében teljesen jó lett a dolog, érdekes volt látni azt a részt a filmben, aminek a hazai forgatásán én is ott voltam. Néhány mondat csupán, de amikor ott voltam, rém hosszúnak tűnt. A filmben meg néhány mondatot elmondanak, ennyi. Elképesztő meló van vele. Maga a szinkronhoz kapott kópia is érdekes, szarrá van vízjelezve, alig látni valamit a vásznon, annyit lehet, amennyi ahhoz kell, hogy az ember elképzelje, mit mond fel. Nagyon sokszor nincsen még rajta effekt sem, csak durván vágott anyagot kapnak és párhuzamosan folyik a munka. Esetünkben már egészen jó állapotú volt a film.
Érdemes még megemlíteni azt, hogy a film mellé milyen digitális anyagokat adtak ki. Elsőnek itt van az iPhone játék, ami most ingyen vihető az App Store-ból (motorbiciklis, tankos-lövős), másodszor a hivatalos magyar iPhone wallpaper (rákattintva tölthető a nagy bontású):
Harmadrészt pedig a Coke-kal közösen csinált “Live Cycle” alkalmazás (App Store), ami a filmbeli egymást berekesztő játékmenetet ülteti át a GPS-es okostelefonokra. Ez egy remek ötlet egyébként. A Coke honlapján minderről többet lehet megtudni.

Mottó: Nokia telefonok csak arra jók, hogy betörjünk velük biztonsági rendszerekbe, alkalmazásokat már nem adunk ki rájuk. — ez mennyire balfasz már?

Gyakorlatilag letehetetlenül olvasom a karácsonyra kapott Andre Agassi önéletrajzi könyvet, az “Open”-t. Berzenkedve kezdtem bele, mert annyira sosem volt Andre a kedvencem, ráadásul ő már egy olyan generációt képviselt, ami tőlem messzebb van. Nekem a Federer erával robbant be életembe ez a sport, ő akkor már visszavonulóban volt. De elkalandoztam, mert a könyvről akarok írni. (Némi szpojler következik, aki tervezi a könyv elolvasását, ne olvasson tovább.)







