Nintendo 3DS: március 25

Két laza hónapot kell még várni a Nintendo 3DS európai megjelenésére. A készülék két színben (“Aqua Blue” és “Cosmos Black”) kerül forgalomba, nyitásra pedig az alábbi játékok vásárolhatók meg:

Nintendo:

  • Animal Crossing (Nintendo)
  • Kid Icarus Uprising (Nintendo)
  • Mario Kart 3DS (Nintendo)
  • nintendogs + cats (Nintendo)
  • PaperMario (Nintendo)
  • PilotWings Resort (Nintendo)
  • StarFox 64 3D (Nintendo)
  • Steel Diver (Nintendo)
  • Zelda: Ocarina of Time 3D (Nintendo)

Többiek:

  • Super Street Fighter® IV 3D Edition (Capcom)
  • Resident Evil®: The Mercenaries 3D (Capcom)
  • Madden NFL Football (EA)
  • The Sims™ 3 (EA)
  • Pro Evolution Soccer 2011 3D (Konami)
  • LEGO® Star Wars® III: The Clone Wars™ (LucasArts)
  • Ridge Racer® 3D (Namco)
  • Dual Pen Sports™ (Namco)
  • Super Monkey Ball™ 3D (SEGA)
  • Thor™: God of Thunder (SEGA)
  • CRUSH™ 3D (SEGA)
  • BUST-A-MOVE™ UNIVERSE (Square Enix)
  • Samurai Warriors® Chronicles (Tecmo)
  • Dead or Alive® Dimensions (Tecmo)
  • Asphalt™ 3D (Ubisoft)
  • Tom Clancy’s Ghost Recon® Shadow Wars (Ubisoft)
  • Combat of Giants™: Dinosaurs 3D (Ubisoft)
  • Tom Clancy’s Splinter Cell® 3D (Ubisoft)
  • Rayman® 3D (Ubisoft)
  • Rabbids® Travel in Time (Ubisoft)
  • Shin Megami Tensei: Devil Survivor Overclocked (Atlus)

A Nintendo, ha jól látom, egyedül a Kid Icarus nagy játékkal érkezik, a többi valamelyik régi játék újragondolása, illetve valamely sorozatának új kiadásai — ennél jobban nem néztem meg, csak a címeket olvastam el. A többi sem túl izgalmas, engem a Resident Evil érdekelt volna, persze ott is a fekete leves: indulásra mindössze a Resident Evil Mercs készül el, ami értelemszerűen nem a “nagy” játék, pusztán a lövöldözős kvarcjáték rész. Nyilván azt lehetett értelmesen belecsusszantani az időbe. Arról, hogy a RE: Revelations 3DS mikorra lesz kész, egyelőre semmit nem tudni. (Ez a játék lesz a puzzle / survival horror Resi, amit már annyian várnánk.) A Konami sem jelenik meg a Metal Gear Solid 3DS változatával, meh.

Egyszóval nem vagyok nagyon oda a listától, a Kid Icarust, a Zelda: Ocarinát és a Resi Mercs-et fogom beszerezni. Az Ocarinát egyébként nem vittem végig annak idején N64-en, nagyjából talán a harmadánál hagytam abba (értsd: érdekel a folytatás), a Mercs csak azért, hogy meglegyen a kötelező Resi fixem, a Kid Icarus pedig minden fókuszt megkap a Nintendótól, tehát jó játék lesz.

Sajnos a konzol ára is kiderült: nagyjából 70 ezer forint lesz a polci ára, ráadásul régiókódoltan kerül forgalomba. Erről egyelőre annyit tudni, hogy a Japán / US / EU régióban vásárolt konzolok csak az ott kapható játékokkal működnek majd együtt.

Ez az igazi napiszar

Tegnap WC duguláselhárítás — rövidítek és 12 másodpercben az esemény csúcspontja, a katarzis, kendőzetlenül:

Sziszifuszi rock szisztem, asziszem, hogy böfiztem!

Ma pedig figyelmetlenségből ráhajtottam parkolás után a padkára. Meg is lett az eredménye:

update: este kicseréltem a kereket, koszos is lettem, mint egy tűzoltó, dehát ez már csak a “macsó” allűr része, ismeritek a mondást — firemen like it HOT!


igen, jól látjátok, az Alan Wake installáció direkt

CoD: Black Ops

Kipróbáltam a Call of Duty: Black Ops játékot, de nem nekem való. Végig rohanni kell (ez miféle új hülyeség? ki szerint jó az ilyen játékmenet?), nincs idő megnézni semmit, nincsenek benne gyűjtögetni való dolgok, lőnek mindig minden irányból, erősen szkriptezett, viaszfigurák végig, akiken időnként meg kell nyomni az “X” gombot, értelmetlen a története (nincs is neki), villog minden folyamatosan, semmit nem lehet megnézni — BORZASZTÓ. ROSSZ. RENDEZÉS. Ki kéne rúgni azt a cégtől, aki ilyen játékmenetet tervez. A grafika nagyon gazdag és jó is, de úgy szar az egész, ahogy van. Értékelés: Kivettem, soha vissza nem rakom — szög.

016 adás

016 a — Barlangz (27 perc)

016 b — Barlangz (és mob trap) (1 óra 36 perc)

Valójában egy adás, csak volt egy technikai szünet, mert megszakadt a 3G kapcsolat. A T-Home továbbra sem szolgáltat megfelelő minőségű upstreamet, érthetetlen!

Vacsora amerikaiakkal és angolokkal

A tegnapi súlyosan elkefélt prezentációmat ma este egy céges vacsora követte. Ezen az eseményen az összes jelenlevő “stakeholder” részt vett. Fogalmam sem volt, mire számíthatok, amikor a végtelenített taxizás után végre megérkeztünk a “The Bumpkin” nevű étterem harmadik szintjére.

Az egész terem nekünk volt lefoglalva, a sarokban bárpult, 18:00-tól már lehetett koktélozni, sörözni, kinek-mi. 7 körül érkeztünk meg, már népes csapat piálgatott a bárpultnál. Rögtön nagyon furcsa volt, és a posztot is ezért írom, az az élmény, amivel az angolszász szociális eseményeken lehet találkozni: mindenki, rangra, korra, hovatartozásra fittyet hányva nagyon jó fej és nyitott a másikkal.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy az egyik legnagyobb nímand vagyok a teamben. Semmihez nem adok hozzá semmit, prezentálni sem tudok, nem is nagyon vagyok látható: mégis, most, hogy megérkeztem a helyre, egyből beszédbe elegyedtem mindenféle emberekkel, az egyik amerikai góré ráadásul külön kezet fogott velem (!), még a nevemet is megpróbálta elmondani emlékezetből (nem sikerült neki), a másik főnök meg pont mellém ült le, és kiválóan elbeszélgettünk egymással: nem nézett levegőnek (pedig eddig végig), kérdéseket tett fel, őszinte válaszokat adott. Egyáltalán nem állítom azt, hogy országos cimborák lettünk, de kibaszottul működött a dolog és ez pont elég is.

Nagyon jól éreztem magam egész este, visszakaptam a hitem azt illetően, hogy nem vagyok szar ember, és azon tűnődöm azóta is, hogyan lehetne ezt a fajta attitűdöt meghonosítani nálunk. Hogy ne az legyen, hogy klikkesedünk egy helyszínen, meg mindenki kurvára coollisthungary, hanem a résztvevőkben meglegyen ez a “beszélgetnem kell mindenkivel a helyen és megismerni a többieket” hozzáállás. És ez az érzés nem csinált, hanem kibaszottul természetes, ők így szocializálódtak, így nőttek fel, nekik ez a normális.

Tisztában vagyok vele, hogy ezek a szociális interakciók nem jelentenek ennél többet, másnap mindenki ugyanúgy fog viselkedni, mint eddig, jön majd a sokat látott stuck-up bitches attitűd, legfeljebb az agyuk hátsó szegletében lesz arról valami, hogy volt az étteremben előző nap egy hülyemagyar is.

Engem, az ilyen szociális interakciókban teljesen idegen turistát nagyon sokkolt az élmény, ugyanakkor visszaadta a hitem abban, hogy az ember valójában egy “beautiful and unique snowflake” (lásd fentebb), és most megint kicsit elkezdtem az egészet szeretni.

Roppant érdekes és erőteljes élmény volt, ahol ismét bebizonyosodott, mennyire egy kavics alatt éltem az életemet.

Elhatároztam, hogy ezután bármilyen társaságban vagyok, függetlenül attól, hogy kit mennyire ismerek, azokkal az emberekkel fogok beszélgetni, akiket egyáltalán nem ismerek. Nem a haverok mellé ülök, velük találkozom amúgy is eleget. Az ember általában kinézet, és más előítéletek alapján tömbösít és ennek megfelelően beszélget, de ez a rossz megközelítés: úgy kell dumálni, hogy el kell felejteni, ki ül a széken. Csak menni, menni, menni.

BARÁTAIM, ÚJRA LÁTOK!

Függöny.

Presentation skills

Napoleon Dynamite: Well, nobody’s going to go out with *me*!
Pedro: Have you asked anybody yet?
Napoleon Dynamite: No, but who would? I don’t even have any good skills.
Pedro: What do you mean?
Napoleon Dynamite: You know, like nunchuku skills, bow hunting skills, computer hacking skills… Girls only want boyfriends who have great skills.

[Flash 9 is required to listen to audio.]

— Napoleon Dynamite (2004)

Londonban ügyfél és vezérkar (összesen 30 ember) előtt prezentációt tartottam ma. Nem egyedül én, de én voltam a nap utolsó prezentálója. Szeretnék mindenféle nagy szavakat használni és gondolatokat formázni arról, milyen faszán ment és mennyire jó érzés fogott el utána, de sajnos nem ez a helyzet: pocsékul adtam elő és most is pocsékul érzem magam.

Ahol lassan kellett volna menni és több mimikát használni, ott idegesen rohantam, ahol rohanni kellett volna, ott meg lassú voltam. Bénáztam, helyenként kerestem a szavakat. Sajnos ez nem a saját véleményem, pontosan láttam a többiek arcán is azt, amit nagyon jól tudok. Szar volt, na, tényleg. Nem, nem sültem bele, de szar delivery volt.

Gondolkodtam rajta, hogy kell-e írnom erről az élményről, de aztán arra jutottam magamban, hogy igenis kell, elvégre az embernek ki kell beszélnie (itt: írnia) a dolgot magából.

A helyzetet kicsit bonyolította, hogy ugye angolul kellett megtartani, és annak ellenére, hogy az IBS-en 5-6 éve elég sok ilyesmit csináltam, nem ment valami flottul. Sajnos ehhez elég nagy rutin kell, angolul rengeteg gyakorlattal lehet megtanulni értelmesen beszélgetni, vagy prezentálni, az, hogy van valamiféle elképzelésem dolgokról, nem sokat segítenek. Nem tudok angolul koherensen beszélni, hatalmas feladat nekem egyáltalán angol anyanyelvű környezetben egyáltalán dekódolni azt is, hogy miről beszélgetnek (feliratos angol nyelvű filmeket felirat nélkül érdemes nézni, ha valakit érdekel az érzés — ehhez is rutin kell).

Érdekes módon készültem a prezentációra. Megírtam a slide-jaimat (itt úgy hívják: deck), leírtam annak alapján a jegyzeteimet, megírtam a vázlatomat, hogyan fogom majd előadni, reptéren mással se foglalkoztam, ilyen se volt még, utána átmentem rajta tegnap este is, reggel is, aztán amikor odaértem, hogy elő kell adni, akkor persze izgultam, mint egy kis pöcs, ez aztán elég erős negatív visszacsatolást eredményezett, és persze az egész darabjaira tört szét. Japán karakter az RPG játékkal vörös, füstölgő fejjel. A nagy klasszikus.

Fuck.

A másik dolog ez a korpo-rét téma, azon belül is a szociális interakciók. Ismeretlen emberek, felszínes dolgok, udvariaskodás, finom viccek, érezzük a határokat, ismeretlenek előtt beszélgetés és kezdeményezés. Olyan dolog ez, mint a diszkóban ismerkedés: vannak, akik nagyon rutinosak és jól csinálják, én leginkább csak ténfergek az italommal a helyszínen és béna vagyok.

Aztán ott van a sok üresjárat, ami a multinál előfordul, nekem ez is nagyon nehezen megugorható akadály. Most már harmadszor vagyok kinn, de ahogy végignézem az egészet, lehetett volna máshogy, hatékonyabban is szervezni, bár, és ez is egy sajátosság, a nagyvállalati környezet sokszor nem engedi meg a dolgot. Olyan, mint a bürokrácia: egyszerűen nem származhat belőle jó cucc. Egy nagyvállalat soha nem fog csinálni egy menő szolgáltatást, mert azt csak startup méretben lehet. (Jó, persze ennek ellenkezőjére is van példa, de azt is meg lehet nézni, hogy ott mitől működik a dolog. Általánosságban ez jellemző.)

Egyszóval jó prezentációt készíteni baromi sok rutinnal és persze felkészüléssel lehet (megkockáztatom, hogy a rutinosak is készülnek rá). Most visszagondolva az IBS-en is csak elbasztam mindent, elpoénkodtam a dolgokat, mondtam néhány lózungot, azt megvolt oldva a dolog. Most viszont, itt benn a mély vízben, azt látom, hogy nem kell megfejteni, vagy feltalálni semmit. Nagyjából úgy tudnám összefoglalni, hogy a következő pontokat kellett volna jobban csinálnom:

  • kevés slide-ot kell felrakni
  • ezekről koherens és jól artikulált mondatokat mondani a közönségnek, ami eljut egyik pontból a másikba
  • nem kell nagy megfejtésekkel élni, viszont amik elhangoznak azok alkossanak valamiféle kerekebb dolgot
  • egyáltalán nem kell aggódni azon, hogy rövid lesz, mindenki örül annak, ha rövid egy prezentáció
  • poénkodni úgy lehet, ha jó a gerince az egésznek, fordítva a majmok csinálják
  • be kell gyakorolni a dolgot, kifejezéseket, tudni érdemes, miből mi következik
  • nem kell megírni a szöveget, elég kártyákat írni, viszont ezeket érdemes használni
  • akinek nincs rutinja, annak tükör előtt kell elpróbálnia (igen, sajnos)
  • a prezentáció előtti stresszt, szorongást el lehet kerülni azzal, ha az ember nagyon jól megtanulja az elejét és “agyatlanul”, de meggyőző módon visszamondja a betanult mondatokat — bocs, de amíg nincs meg a rutin, így kell csinálni

Mindenesetre most össze kell raknom magam újra, mert úgy érzem, itt állok 34 évesen, letolt nadrággal. Azt gondoltam, hogy már eljutottam az életben egy-két dologig, de nem, letolt nadrággal állok bizony kérdések előtt. És most már mindenki tudja.

Függöny.

Újabb rekord árbevételt és profitot ért el az Apple

Az Apple tegnap közzétette negyedéves pénzügyi eredményeit. A cég megint rekord, 26,74 milliárd dolláros árbevételt, illetve ehhez társuló 6 milliárdos profitot ért el. Egy évvel ezelőtt ez az eredmény 15,68 és 3,38 milliárd dollár volt.

Az időszakban növekedtek a Mac eladások, 4,13 millió Mac-et adtak el, 23%-os növekedést produkálva. Ennél is megdöbbentőbb az iPhone értékesítés volumene, 16,24 millió iPhone talált gazdára, ami 86%-kal több a bázis időszaknál. Mindössze az iPod értékesítés csökkent, 7%-kal adtak el kevesebbet, 19,45 millió darabot, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben a negyedévben.

Az áprilisban bevezetett iPad-ből ugyanezen időszakban 7,33 millió darabot adtak el. Érdemes megjegyezni, hogy április 2, az iPad bevezetése előtt pontosan egy nappal a Fox News amerikai technológiai újságírókat és bloggereket szondáztatott azt illetően, hogy hány iPad kerül eladásra 2010-ben. A megtippelt számok:

Jason Snell: 3 millió
Andy Ihnatko: 3 millió
John Gruber: 8 millió
Mike Rose: 4.5-5 millió
Ross Rubin: 5 millió
Natali Del Conte: 5 millió
Clayton Morris: 9 millió

Ehhez képest az évben április óta 14,8 millió iPad-et értékesítettek.

A pénzügyi eredmények közzététele során Tim Cook, Steve Jobs távolléta alatt megbízott ügyvezető elmondta, hogy iPhone 4-ből továbbra sem tudnak annyit gyártani, amennyit a világpiac fel tudna venni. Cook azt is jelezte, hogy a jövőben célszerűbb “telefonpiacról” (handset) beszélni, hiszen minden telefon “okostelefon” (smartphone) lesz.

Steve Jobs egészségügyi okok miatt ismét távozik

Steve Jobs ma sajtóközleményben jelentette be újabb egészségügyi kényszertávozását a napi teendőitől. Mint 2009 elején, a májműtétje előtt, most is Tim Cook veszi át a cég vezetését, viszont Steve benne marad a fontos stratégiai döntésekben.

A New York Times belső forrásokra hivatkozva közölte, hogy Jobs az elmúlt hetekben már jelentősen visszavetett a munkatempójából, hetente csak kétszer lehetett látni a campuson, az ebédjét rendszerint az irodájában fogyasztotta el és eléggé le is soványodott.

Egyelőre nem tudni, hogy mikorra várható a visszatérése. Steve Jobs február 24-én lesz 56 éves.

015 adás

015 — Az összekötő barlang (34 perc)

Technikai problémák folyamatos küszöbölése miatt elfüstölt a Minecraftre szánt időablakom (plusz holnap megint London), így ma csak egy rövid fél órás epizódot tudtunk rögzíteni. Megpróbálom behozni majd a lemaradást.

Sajnos nem tudok most több időt Minecraftra fordítani — szeretnék, de nem tudok.

Értesítés érkezett

A múltkor már szisztematikusan kitöröltem minden pipát, de ma becsusszant ez:

Megnéztem, két alkalmazásom volt, az egyik a Machopoker, a másik a Csajok és Pasik (a félreértések elkerülése végett: mindkettőt az alkalmazásfejlesztők miatt tettem fel), viszont most mindkettőt letöröltem, fogalmam sincs, mi az, hogy “Egymás szemében” — de nem is érdekel. Lehet, hogy inkább levélszűrő használatával, kliens oldalon kéne a megoldást keresnem.

Új iPad és új iPhone pletykák

Az Engadget amerikai tech site belső forrásokra hivatkozva egy sor érdekességet dobott be a köztudatba az Apple 2011-re vonatkozó termékfejlesztéseit illetően.

Annak ellenére, hogy február 10-től lehet majd kapni a CDMA iPhone 4-et, a cég nyáron, tartva magát az éves nyári telefonfrissítésekhez, megjelenteti az új iPhone 5 készülékét, amit, így az Engadget, az Apple vezetői már tesztelnek a cég kaliforniai főhadiszállásán. Egyelőre annyit sejteni róla, hogy A5, Cortex A9-based, multi-core chip hajtja meg majd az eszközt.

Az új iPad az iPhone előtt áprilisban érkezik várhatóan Amerikába, az információk szerint lesz benne SD kártyaolvasó, vékonyabbá teszik és kap két kamerát is: egyet előre, egyet pedig hátra. Az Engadget szerint ezt is az A5 multi-core CPU fogja majd üzemeltetni és a kijelző felbontását is emelik “super high resolution”-re, mégpedig olyan minőségűre, mint az iPhone 4 retina kijelzője.

Elemzők szerint egyáltalán nem lehetetlen, hogy megduplázzák az iPad jelenlegi felbontását 2048 x 1536 pixel méretűre, ami tényt az is igazolni látszik, hogy az iBooks alkalmazásban több grafikai állomány most is ekkora bontásra készült, így például a könyvespolc textúrája 1536×800 képpontú, ami korábban 768×400 volt. Hasonlóan találni benne dupla akkora méretű könyvjelző grafikát is.


képünkön a teljes kép kivágott részlete, a teljes méretű kép itt — megjegyezzük, hogy az Apple nem 24 bites PNG, hanem csak 8 bites PNG állományokat használ

Ez a felbontás egyébként az inchre vetített képpontok számában nem 326, mint az iPhone 4-en, csupán 264 DPI, ennek ellenére a szemünk is távolabb van az eszköztől, így lehet, hogy mégis “retinaként” marketingelve kerül majd piacra.

Az Engadget szerint a cég dolgozik az új Apple TV-n is.

Jack goes boating (2010)

Csak szerettem volna felhívni a figyelmet erre a meglehetősen szokatlan filmre. A Plastikot olvasó és értő szempár bizonyára tisztában van a Philip Seymour Hoffman iránti érzelmeimmel, az egyik legkomolyabb amerikai színésznek tartom. Hoffman egyébként színházi ember, emlékezzünk csak a 2008-as Synedoche, New York filmjére, annyira erős szakmai dolog, hogy meg se tudtam nézni, rettenetes. De ott volt például a Doubt (2008), ami szintén színpadi darab adaptációja.

Nem véletlen, hogy ezt a filmet is egy 2007-es színpadi darabból dolgozták fel, ráadásul az eredeti színpadi szereposztást az egyik nő kivételével meg is tartották. A film eleinte szörnyen lassú, unalmas, érthetetlen. Drama és comedy a besorolása, de én kivenném belőle a comedy részt, egyáltalán nincs benne ilyesmi. Dráma ez, kőkemény dráma.

Érdekes megfigyelni azt, hogy egy színpadi darab hogyan működik filmen. Baromi nagy a kontraszt. A film az film: jönnek-mennek a főszereplők, filmes jellegű az egész íve. Itt nem az történik, látszólag fontatlan szereplők válnak fontossá és az egész nem úgy működik, mint ahogy várnánk egy mozivásznon. Ebben mondjuk jó a rendező, Hoffman ért ahhoz színpadi és filmes ember furcsa elegyeként, hogy mit kell odatenni a filmfelvevő elé.

Annak ellenére, hogy az eleje meglehetősen embert próbáló feladat, jó film. Sőt, nagyon emberi alkotás. Többször kaptam magam azon, hogy összeszorul belül valami, pedig olyan nyilvánvaló és egyszerű az egész.

Örülök, hogy vannak ilyen filmesek, színészek és születnek ilyen filmek. Egészen biztos bukó pénzügyileg, de az, hogy ilyenek vannak, az voltaképp jó dolog. És ha bazmeg jönnek az ufók és szijjelbombázzák az egész bolygót, vagy mi tesszük tönkre az egészet és úgy lesz élhetetlen, szar és állatias, akkor is azt fogom mondani, hogy nekem már jó, mert én láttam ezt a filmet. Ez a bolygó a sok önzése ellenére időnként igenis tud produkálni értékeket, ami olyan, mint ez a film is volt. (És most sírok.)

Trailert ne nézzétek meg, egyáltalán semmit, csak a filmet üresből.

Donkey Kong Country Returns (Wii)

Már belenéztem korábban egy óra playtime erejéig, de 16:9-en komponens kábellel egészen más típusú az élmény. Péntek este kicsit játszottam is vele, megcsináltam másfél world-öt. Az eredeti 1994-es DKC-t nem szerettem, az volt az első játék, amit ezzel az elcseszett 3D-render nyíl sprite világgal készült, akkor sokan azt hitték, hogy ez a jövő, dehogy volt a jövő, ugyanolyan rossz koncepció volt, mint a szemüveges 3D vacakság 2010-ben.

2010 december elején megjelent a folytatás, ezt már nem a Rare, hanem a 3D Metroid-ot készítő Retro Studios csinálta, és hát az a szakvéleményem, hogy az összes fejemet el kellett dobni. Elképesztően hibátlan játék, egyik ámulatból a másikba esek tőle folyamatosan, a játéktípus kedvelőinek azonnal be kell szerezniük. Roppant gyors a grafika, végig-végig 60 FPS (és 3D, csak éppen balról jobbra, helyenként fel-le lehet benne közlekedni), kihoztak mindent, amit csak lehet a Wii-ből, játszhatóság mesteri, jól lehet érezni minden mozdulatot és a pályákat fullosra megcsinálni brutális kihívás — mi kell még?

Disclaimer: a copy of the game was given to us by 576 Kilobyte for reviewing purposes. <– persze ez úgy volt, hogy számító módon ezt a játékot kértem, nem mást!

Napi ügyintézésfaszkivanéskettégörbül

Kb egy hete levitték a kocsi bal visszapillantó tükrét. Egy fiatalabb nő volt, viszont nem loholt el, kitöltöttük a baleseti bejelentőt. Az adminisztrációs overhead persze nálam jelentkezik, elmentem a szervizbe ügyintézni, kb. háromszor jártam ott (értsd: minden alkalom külön szervezés), mire VÉGRE KIDERÜLT, hogy a nőnek nem volt érvényes kötelező biztosítása, így sajnos személyesen kell vele ledumálnom a javítást. Persze tükör sem volt, azt is meg kellett rendelni. A tükröt színre kell fényezni, ehhez le kell olvasni a kódot. A szervizes azt mondta nekem, hogy menjek vissza, leolvassa. Ekkor azonban már szemfüles voltam és emlékeztettem, hogy a legutóbbi alkalommal leolvasta. Remélem tudja még, hogy hova írta fel. Ez egy projekt.

Ma reggel valami állami intézménybe kellett mennem hivatalos iratokat kiváltani. Józsi a nevem, előre informálódok. Először is megnéztem, hogy vannak-e neten. Vannak. Írtam nekik egy három soros emailt, hogy ez ügyben fordulok hozzájuk, adatok, ezt akarom elintézni, jól tudom-e, sikerrel járok-e majd stb. Előszondázom a terepet. A hivatal attól hivatal, hogy gecire nem akar soha senki semmit dolgozni, csak pingpongozzák a polgárt egymás közt. De 34 évesen én már megtanultam, hogy kell. Alaposan.

Az emailre nem válaszoltak, de, mivel Józsi a nevem, felhívtam őket telefonon. Az ám, csak éppen a faxot tüntették fel. Külön sorban. Fondorlattal viszont elolvastam a szöveget pontosan (mindig ez a vége!), aztán meglett a telefonszám is. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, egy fiatal nő vette fel végül. Olyan kifejezéseket használt, hogy “el kell menni”, meg “ki kell kérni”. Persze máshova kellett mennem, de ezért is hívtam, előszondázok — ha nekem a városba kell menni, eljárni, akkor egyszer megyek oda. Fontos megjegyezni, hogy ő maga nem az a hivatal volt. Csellel megkérdeztem tőle, hogy mi a cél-hivatal telefonszáma. Azt mondta, hogy nincs nekik olyanjuk. Mivel nem volt túl bizalomgerjesztő a kommunikációs stílusa, bontottam a vonalat.

Bürökráciában edződve vártam egy kicsit, utána újra felhívtam őket. Sikerült kifognom egy másik ügyintézőt, idősebb nő, vele meg tudtam beszélni a dolgot. Ő is megerősítette, hogy az a hivatal a nekem jó, reggel 8-tól nyitnak, nincs telefonszámuk. Fondorlattal kiszedtem belőle, hogy mekkora sorra kell számítani, utána pedig rákészültem a hivatali behatolásra.

Ennek lényege az időminimalizálás. Nyitásra megyek, előtte 20 perccel, friss még mindenki, elintézem és huss, már ott se vagyok. Így is várni kell, de legalább elsőként mehetek. (Persze a földhivatalban ugyanezt nem sikerült megjátszanom, ott 20 perccel nyitás előtt is ki volt bélelve a váró köhögő inf-lufisokkal.) Sikerült elsőnek bemenni, a nő persze pingpongba kezdett, ezt lazán kezeltem, csellel és fondorlattal, nomeg némi Jedi mind-trickkel, elértem nála, hogy tudja: dolgozni fog aznap.

Ráemelte viszont az adu ászt: azt mondta nekem, illetékköteles a dolog. Szemrebbenés nélkül rámondtam, elfogadom az illetéket, csináljuk. Készen vagyok, fasza vagyok, go. Azt mondja erre, “kétezer forint lesz az illeték”. Dobolt az ujjam a lapon, “rendben, kérem az illetéket, mehetünk.” Rám néz, rövid hatásszünet. A kép kimerevedik, mint a mátrixban, külső személőkké válunk, ő Henry Fonda, én meg Charles Bronson a Volt egyszer egy vadnyugat utolsó showdownjában, csak a mátrixszal ellentétben nem forog körülöttünk a kamera, hanem egymást mérjük, és nem kék a szemünk. Mint Bronsonnak nekem is eszembe jut a gyerekkorom, csak éppen nem harmonikát tömtek az öcsém szájába, hanem gyermekláncfüvet.

“Illetékbélyeget a postán tud vásárolni” — rántja a coltot, ami a sztori vége is, ennyi volt, bácsika, levitték a tükröt, a hivatalba eljutottál, de nincs illetékbélyeged, a játéknak vége, a forgatókönyvvel és az igazsággal ellentétben Henry Fonda nyert. “A posta 9-kor nyit, de a nyugatinál tud vásárolni.”

Ezzel az információval nincs mit csinálni, el kell menni a nyugati postához, ott sorbaállni, odakerülünk egy másik bürokratához, aki szembesít azzal, hogy igen, okmánybélyeg, valóban, remek, viszont nem töltöttem ki az okmánybélyeg igénylő lapot. Amikor kitöltöm az okmánybélyeg igénylőt (O.I.), akkor derül ki, hogy nincs engedélyem ahhoz, hogy hivatalos okmányokat adjak be okmánybélyeggel, TEHÁT, és ez a nagyon kemény, el kell végeznem az okmánybélyeg ügyviteli tanfolyamot, meg kell szereznem az ehhez szükséges ismereteket, valamint egy bizottságnak benyújtott kérvénnyel kell indokolnom azt, hogy miért vagyok jogosult arra, hogy az okmánybélyeggel hivatalos ügyben eljárjak. A bizottság a kérvényt elbírálása után a minisztériumba küldi fel, amit csak a miniszter hagyhat jóvá. A jóváhagyási folyamat kettőtől négy hétig terjedő időszak.

(És ez így megy minden nap.)