Jelentem: vége a síelésnek

Ezt a szezont is megúsztam sérülés nélkül. Murauból hazavezetni pribék volt, de megcsináltam. Utolsó nap már nem csúsztunk, idő is szar volt, jegyet se vettünk. Sok kitérő volt még út közben, például megálltunk Parndorfban. Figyelmes Plastik olvasó ismerheti a parndorfi hozzáállásomat, viszont ezt most felülírnám: hétköznap mentünk, este 17 óra körül értünk oda, alig lézengett néhány szlovák, volt kínálat is, remek böngészésre volt lehetőségünk.

Nekem ma kifejezetten egy ok miatt volt érdekes az outlet: a Burton bolt miatt. Nem tudom, ki mennyire van képben a legnagyobb snowboard gear és apparel gyártót illetően, itt van két infó. Az első, hogy tavaly áthelyezték a lapok gyártását Vermontból Ausztriába (költségcsökkentés miatt, bár szerintem Innsbruck is csöcs drága — ők tudják). Jake azt mondta, hogy az R&D továbbra is Vermontban lesz, de Európában gyártanak. A gyár Innsbruck mellett van, de a városban van egy flagship boltjuk is. A másik infó: Parndorfban van a hivatalos európai outletjük, amit még a weblapjukon is hírelnek kiemelten. Ez:

Kurva jó. Van méret mindenből, sok modell, lapok nincsenek 160 fölött, kötés is csak kirakat szinten, de ruházatot lehet vásárolni jól és elég olcsón. 250 euró körüli retail árú ruhákat nem ritkán 80 eurón lehet megpattintani, úgyhogy egy felsővel, egy nadrággal és egy farmerral távoztam. Mindent harmad áron vettem, a farmerért konkrétan 10 rugót fizettem ki. És volt hízott blogger 38-as méret is, fasza, nem is pödörtem sokat a részleteket.

Egyáltalán nem zavar, hogy az új szerelésemet nem fogom viselni őszig/télig, széles a vigyor az arcomon, hogy szezon utáni leértékelésben tavalyi modellt milyen frankón vettem! Ráadásul a ruha is nagyon tetszik. Határozott elképzelésem volt, hogy újítok, 2003 óta nem vettem semmit magamnak.

A kötésemet egyébként +6 / -6 fokba átrakattam utolsó napon, sőt, szélesebbre is vettük:


ruha még a régi, kihízott, kinőtt

A 159-es lappal az a tervem, hogy Lindának adom (mérsékelten érdeklődik), én meg veszek majd valamit leértékelve — ugyanezt csináltam a teniszütővel is, megvettem a Nadal-féle Aero Pro Drive-ot 40 ezer bruttó helyett 17-ért, valami versenyzői teszt ütő volt, kb egy órát játszhatott vele csórikám. A snowboard-célom 160 fölötti fa freeride lap — nem tudjátok hol érdemes rámozdulni? A mostaniban nincsen fa és a kötése is ez az annak idején még menőnek számító “Custom SI” step-in féleség. Igazából nem jó, mennem kell a pántosra, rohadt fura, hogy nem én rántom fel a lapot, hanem a talpamhoz van “ragadva”.

Különösebben nem érdekel a téma, őszig van időm felkészülni. Amit viszont nem fogok lespórolni, az az állóképesség. Előtte két héttel intenzív edzést kell nyomni lábra. Ez a Szasza-féle “endurance cross” kurva jó rá, kár, hogy nem csináltam huzamosabban.

Murauról meg annyit, hogy március 15 körüli napokon az iszonyatos magyar invázió miatt nem javaslom senkinek a részvételt. Komolyan, mindenhova, csak a Kreischbergre ne. 🙂 Amúgy a felszereltség se jó (nagyon jól fogalmazta meg valaki a hozzászólások közt, hogy úgyhagyták a magyaroknak), hütték is repedt-szarok — a fő hüttében a tojás tetején például kora délutánra elfogytak cikkek, käsekreinert egyáltalán nem is tartanak stb, sorolhatnám holnapig az elkényeztetett problémáimat… Schladming, Naßfeld nekem sokkal jobban tetszenek például.

A síelésnek tehát vége, holnaptól jönnek a DOLGOS HÉTKÖZNAPOK!! 😀

31 hozzászólás

csibo

Jelentem: a síelésnek vége
Jelentem: vége a síelésnek

A mostaninak tényleg nincs értelme 🙂

wpeople

Józsi, én mondtam, Obertauern. Tegnap du jöttünk haza, amint elállt a hòesès. Többekkel találkoztunk akik Muraubòl jöttek át.
Freeride – nekem Forum raider van, de Burtonnak is vannak jò freeride lapjai. Azt Ne feledd, a spec freeride deck normàl pàlyán kb hasznàlhatatlan. Ott Brtn royallal tolom ’62-essel, Parkban is bejövös. Btw teljesen màs stance kell pàlyàra -föleg, ha switchelsz – mint freeridera. Utòbbi esetben hasznos ha pàr inserttel hàtrébb szerelsz a sùlypont miatt.

zamar

Én vagy kétszer voltam Parndorfban, mind a kétszer konkrét célom volt, hogy mit veszek. Mind a kétszer a kiindulóvárosban(Mosonmagyaróvár) vettem meg a holmikat.
Hype az egész.

Bandroid

@wpeople:”Freeride – nekem Forum raider van, de Burtonnak is vannak jò freeride lapjai. Azt Ne feledd, a spec freeride deck normàl pàlyán kb hasznàlhatatlan. Ott Brtn royallal tolom ’62-essel, Parkban is bejövös. Btw teljesen màs stance kell pàlyàra -föleg, ha switchelsz – mint freeridera. Utòbbi esetben hasznos ha pàr inserttel hàtrébb szerelsz a sùlypont miatt.”

Never snowboardoztam még in my life, de most, hogy read-ellek, felkeltetted a bennem valahol mélyen, mélyen szunyado interrested in-t.

CharlieBrown

Jó ez a bolt, én mindig bevásárolok pár pulcsit, gatyát, miegymást ha arra járok!
Legutóbb megakadt a szemem néhány sukár snowboard bakancson, de úgy gondoltam a 80.000 még nem elég outlet nekem 😀

soder

Bandroid: +1, gyak.lag a kötőszavakat értettem meg 🙂 bisztos így trendi ha az ember menő sznóbordozásra megy telente

MillionStab

Tegnap jöttem haza MayrHofen-ből. Nagyon jó kis hely, a snowboard park meg az egyik, ha nem a legjobb Ausztriában. (Vans Peken Park.) Deszkát meg szerintem Burton, Nitro, Forum közül válassz.

pantomimes

Akkor ez azt jelenti, hogy nem bízol benne, hogy sikerül lefogynod jövő télig? Lehet, hogy pont ezért kellett volna kisebb nacit venni, lenne plusz motiváció.

wpeople

Bocs, nem akartam túl l33t lenni.

Freeride – nekem Forum raider van, de Burtonnak is vannak jò freeride lapjai. Azt Ne feledd, a spec freeride deck normàl pàlyán kb hasznàlhatatlan. Ott Brtn royallal tolom ’62-essel, Parkban is bejövös. Btw teljesen màs stance kell pàlyàra -föleg, ha switchelsz – mint freeridera. Utòbbi esetben hasznos ha pàr inserttel hàtrébb szerelsz a sùlypont miatt.

Freeride – “szabad csúszás”, szűzhóra, kezeletlen pályára vagy offpiste (pályán kívüli) csúszásra szolgáló kifejezés.
Spec – speciális, valamire specifikusan kifejlesztett
deck – deszka, lap, board
Btw – by the way – egyébként
stance – alapállás, felállás (jelen esetben kötésszög és távolság beállítás)
switch – alapállással ellentétes irányban csúszás
insert – lapba integrált csavaranya, ez tartja a kötést

Azaz un-l33t módon:
Pályán kívüli csúszás – én erre “Forum Rider” típusú lapot használok, de a Burton nevű gyártónak is vannak nagyon jó szűzhavas csúszásra kialakított lapjai. Azt ne feledd, hogy a szűzhavas csúszásra kihegyezett snowboardok kifejezetten kényelmetlenek kezelt pályán, bizonyos típusokra azt is lehet mondani, hogy használhatatlanok. Én pályán “Burton Royal” 162cm hosszú snowboarddal csúszok, ez kellemesen használható átlagos kezelt pályán, de snowboard parkban (ugratók, korlátok) is megállja a helyét. Mivel nagyjából szimmetrikus a lap, így fordított irányban való csúszásra is teljesen alkalmas. Ha ilyen snowboarddal szeretnél kényelmesen (mélyebb) szűzhóban csúszni, érdemesebb a kötést hátrébb szerelni pár fokozattal, hogy kevésbé kelljen bedönteni, ezzel automatikusan hátrébb kerül a súlypontod. (hangsúlyozom, ez utóbbi inkább 50cm vagy mélyebb szűz hóra értendő)

mégegyszer elnézést, ha eredetileg félreérthetően fogalmaztam

wpeople

Deszkaválasztás: Nitro szokott tartani teszthétvégét mikulás magasságában Schladmingban a Ridehouse-ban. Mivel az ott lakó Szigit a Nitro szponzoralja, (Nitro Team tag! valamint talán már az osztrák válogatottban is benne van) biztosan tud okosságot mondani, hogy melyik deszka miért jó.

Burton talán pedig vmelyik magyar helyen. Talán Normafán? A Store13 jóvoltából.

Nagylábuaknak: van speciális kötés-emelő korong amivel pár centit lehet emelni a kötésen, igy jelentősen kisebb az esélye a cipő miatti leakadásnak.

Repirc

Zillertal – Mayrhofen… El kell menni és kipróbálni. Még Schladming után is nagyon fasza volt! Ajánlom mindenkinek. Igaz 15-én lent már latyak volt a vége (16-17fok délben, így nem csoda)
De a snowboard mániát nem értem. Alpin deszka nélkül ha nem friss hóban nyomjátok csak a bénázást látni… (bocs de 80% tuti csak tolja maga előtt a hegyet…) Pihenni is csak térden / seggen… Félreértések elkerülésére megtanultam, de inkább visszaálltam a sílécekre.

draven

Én valahogyan sosem mertem a step-inre rámenni, mindig puha kötéssel nyomtam, aztán amikor elérkezett a váltás ideje (és addigra már a step-in is megszűnt asszem), akkor ezt választottam:

http://www.apo-snow.com/boards-bindings-Bindings-TEAM%20white–fix-1.html

Azóta is boldogan és örömmel használom, nem cserélném. Oldalt a kis videó mutatja a működési elvet pár képkockában. Annyiban azért csalóka, hogy a nagyobb pántot érdemes egy kicsit kilazítani, mielőtt belelépsz, de így is lényegesen kevesebbet racsnizol. Ha meg valami goromba módon elkeserítő helyzetben vagy mélyebb hóban, akkor egyszerűen előre felpattintod a hátulját, és tudod úgy használni, mint egy mezei puhakötést. A képen nagyításban sem látszik annyira, de fémhuzalok segítségével működik a rendszer, nem pedig valami azonnal darabokra széteső műanyaggal.

Nem tudom ki forgalmazza még itthon, én anno Endrunál vettem

http://www.snowboardshop.hu/bindings.php?co=APO

Mondanám azt is, hogy nézd meg a Hammer lapokat ugyanitt, de mióta már nem J-M Rodot rajzolja őket, szomorú vagyok. Igen, nálam sajnos ez is számit.

wpeople

Józsi: köszi, legalább valaki mellém áll 🙂
Repirc: Zillertal (illetve egyéb gleccseres helyek) pont ~2-3 óra extra távolságra vannak (ami 1 hetes túránál kevésbé gond mint 1 -hosszú- hétvégénél). Murau és Schladming között van Obertauern, ~1600-ról indul, valamint nagyon speciális mikroklíma, 15-én is teljesen jót csúsztunk, azóta meg egy csomó hó leesett.
Alpin deszka meg freestyle között (szerintem) ott van különbség, hogy alpin deszkával inkább jeges, vékony havas pályán lehet küldeni, kemény kötéssel (inkább sebességre van kihegyezve). Ezzel szemben a freestyle kényelmesebb (puha cipő), igazi élmény a szűzhó, de lehet pályán is élvezkedni, ha meg van élezve a deszka, akkor jege(ce)s pályán is lehet küldeni neki. Nézd meg pl ezt: http://www.gamsleiten2.at/gamsleiten2.htm
Állítólag a sógorok legmeredekebb pályája.
Igen, pihenni térden v seggen lehet, ha nem akarsz lecsatolni… ill. ha nem jeges a pálya, akkor kis gyakorlás után állni is nyugodtan lehet.

ps: a sielős barátaim is imádják a szűzhavas csúszást, de ahhoz is másfajta léc kell, egy sima carving léccel nem feltétlen kell betámadni a kezeletlen hegyoldalt.
https://www.facebook.com/video/?id=622907886

frigo

Nekem az a tapasztalatom, hogy nem szabad nagyon drága board-ot venni. Legelső board-ot Hervis-ben vettem, Limited4you “márká”jú, mai napig megvan, működik, már többen azon tanultak meg csúszni. Utána vettem egy Hammer Contact-ot drágáér, állat jo volt, amíg második szezon elején ki nem szakadt a pics*ba az egyik oldalon az éle. Utána akciósan vettem egy Burton Clash-t, ez nagyon bejött, de nyilván szűzhavazás közben megtaláltam vele egy sziklát és sikerült egy izmos darabot kiszabni belőle, de szerencsére meg tudták csinálni. Aztán vettem most mellé akciósan egy Endeavor-t és már ennek is javítani kellett az alját. Szóval ha freeride-ol az ember és mondjuk nem csak tökéletes 1,5 méter friss hóban ráadásul nem olyan skill-es, hogy mindent ki tudjon kerülni, akkor elkerülhetetlen, hogy összebaszd a board alját és akkor már tök felesleges valami izom drága board-ot szétcseszni, mert ahelyett megint csak drágát kell venni.

Venni meg mindig szezon végén szoktam, akkor lehet akár féláron venni jól. Egy osztrák haverom tippje, hogy a síterületen kell elmenni a boltokba, mert ott a régebbi modelleket ki lehet fogni, pl.: Zauchensee-ben kipróbáltuk a módszer, láttam egy Nitro board-ot 500-ról 200-ra leértékelve.

draven

frigo: Hammer Contactot veretem már 6 éve, nagyon szeretem, és természetesen itt-ott van baja, de bírja még. Nálad az éle mitől szakadt ki? Egy agresszívebb pályán kívüli élmény? 🙂

tommy

mivel is foglalkozol pontosan a dolgos hétköznapokon Józsi amikor nem blogot írsz?

wpeople

Én kölcsönzős boarddal mentem ki sógorékhoz először. Kint második nap levált a talpa, bevittem a helyi szervízbe, azt mondta a muki:
– ha kölcsönzök, napi ~25EUR
– ha megcsináltatom ~120EUR
– ha megveszek azt a használt deszkát (rámutat) egy új de belépő szintű kötéssel ~150EUR (ebből a kötés ~70EUR) – a deszka egy F2 Glide, pár durva csikkal az alján, de azóta is hibátlan, frankón megtanultam rajta, majd megkapta a párom, és ő is.

Utána vettem egy helyi boltban az értékesítő rébeszélésre egy Quechua lapot, még mindíg megvan, egy hetet használtam, és utána vettem meg a ProCrossban (Bp Margit Krt) fél áron a Forum Rider (ami szintén megvan még). Ezzel fogtam egy hó alá bújt sziklát, utána vettem a Burton-t. A Hammer-t nem ismerem, de ha hasonló kategória mint a Quechua, akkor soha többet. Hidd el, ég és föld. Tipikusan az a dolog, hogy amíg nem próbálod ki, nem tudod miért kerül 2-3x annyiba, de megéri.

Azzal egyetértek, hogy bármikor rámehetsz egy sziklára, éppen kilógó fára, és behúzza a csíkot, de olyan sérülésre ami nem csak optikai kárt okoz a deszkában nem túl könnyű szert tenni normál használat közben. (Esetleg te is lesérülsz, amikor a deszka a kisebbik baj)
Még valami. Számításaim szerint a sógoréknál egy napot eltölteni (bérlet szállás, utazás, kaja) ~100EUR. Ha nézünk egy átlagos 2 hétet az 1400EUR/év – ilyen használat mellett a deszka röhögve kibír 5 évet, azaz napi ~5-6EUR.
Most őszintén, a napi 100EUR mellett nem mindegy hogy 3 v 6 EUR ?

BCS

a síeléssel nekem csak annyi a bajom hogy túlságosan csúszik

Bandroid

@wpeople, @angelday: nem bántás célzattal írtam, de ezt hozta ki belőlem, hogy a névelőt ismertem fel összesen. 🙂

frigo

@draven: pálya mellett csúsztunk, de csak akkor vettem észre, mikor a pályán egyik irnyba az istennek nem tudtam fordulni, szóval pontosan nem is tudom mitől volt.

@wpeople: a Hammer-ről én csak jót hallottam, nem hiszem, hogy Quechua szintű, oszt lehet, h ugyanott gyártják :). A pénzezős számítás logikus, amit írsz, de nekem a leírtakat dobta a gép az elmúlt két szezonban, bad luck.

wpeople

Józsi, még valami: vegyèl sisakot. Még évek mùlva is szeretnélek olvasni. Van olyan, amiben van audio – sôt telefon! – interfész. Nekem már többször mentette meg a fejem.

cAb

Szia,

ha jó lapot akarsz, Hammer vagy APO semmi más! Ezeket Endrúnál megkapod. Én nála cseréltem most a 165 Hammer Broadline lapomat 163 APO MTD Wide -ra, de nagyon szemeztem a 161 APO Line FT -vel is. Mentem mindhárom lappal, bármelyiket melegen ajánlom freeride-ra.

Az 59-es lapoddal viszont ne büntesd meg Lindát, nem ismerem az adottságait, de ha nincs 80kg körül, akkor csak jól kicsesznél vele. Tessék neki beszerezni valami szép csajmintás 52 körüli lapot.

karalabe

Hammer es APO. És kérdezd meg Endrút mi a véleménye az agyonhype-olt Burton holdingról. Mennyire szól manapság a lapokról és mennyire a kiegészítőkről… Úgy látom a Burton a télisportok Nike-ja…

tomigonzo

Menjel le Endruhoz, rola nem postot fogsz irni hanem komplett blogot!, csak szanj ra egy komplett delutant, 4-8 ig, 🙂
A Hammer meg nagyjabol top3 brand csak otthon kevesen ismerik,
Skiboyban van , vannak regebbi modellek is jo arasitva, meg Apo kotesek is, meg szak ertelem, meg moka-kacagas, nincs viszont lehuzas, fikazas,
http://www.snowboardshop.hu