Bee-eater
Idén először magyar természetfotós, dr. Szentpéteri József (Joe Petersburger) nyerte el a legnagyobb amerikai természetvédelmi szervezet, a National Wildlife Federation (NWF) most 41. alkalommal megrendezett nemzetközi természetfotós versenyének fődíját.
(…)
“A gyurgyalagok teljes életciklusát bemutató anyagon évekig dolgoztam, de a díjazott kép elkészítése önmagában 3 napot vett igénybe. A leshelyet hajnalonként foglaltam el, s csak este távozhattam, hogy ne zavarjam a madarakat a fiókák nevelésében. A rejtek nagyon szűk volt, és 40-50 °C fokra melegedett fel. Megfelelő fényviszonyok csak naponta néhány órán keresztül adódtak, hogy ezt a különleges hatású képet elkészíthessem.”

dobisan
Na ez az igazi fotózás. Nem az amikor kattintasz párat és feltolod flickr-re.
A profik sokszor megszenvednek a képekért.
Kár hogy ilyesmihez nekem nincs kitartásom.
A leg extrémebb helyzet amiben fotóztam a határban volt télen a hidegben.
Nagyon tisztelem azokat akik ennyi munkát fektetnek egy képbe. Látszik is az eredménye.
TiS
Először is: a kép zseniális…
Másodszor: emberünk fotós múltja igen csak gázos
http://fakenaturephotographers.blog.hu/2010/03/04/nehany_kinzo_kerdes_01
Remélem, hogy most nem merülnek majd fel kétségek!
sabe
de ez a kép el van mosódva! vagy 3d szemüveg kell hozzá?
ok hogy a szárnya gyorsan mozog, de a feje, meg a lepke is
angelday
“emberünk fotós múltja igen csak gázos”
— így első ránézésre egy sikerre rohadtul irigy, név nélküli valakinek a blogja
TiS
Jogos a gondolat Józsi, de olvass utána!
Nem az!
és tényleg remélem, hogy nem igaz!
eL
Azért a naturArt állásfoglalása is magáért beszél, aminek a linkje szintén megtalálható a fent említett blogban: http://goo.gl/9yEBr
angelday
Mindenféleképpen érdekesnek gondolom, hogy amíg a magyar természetfotós elit az igazságot keresi (remélem marad idejük fotózni is!), a faszi nemzetközi díjakat nyer.
Gekko
A belinkelt blog olvasása előtt is fura volt nekem ez a kép. Nem két napja fotózok én sem, de ilyen képet nagyon komoly utómunka nélkül nem lehet készíteni szerintem.
A részletek itt is “furcsák”. A blogban felsorolt és bemutatott hasonlóságok meg függetlenek irigységtől, és minden mástól.
TiS
@sabe: a vakut nem csak egy módon lehet használni.
“Szinkronizálás a hátsó redőnyre. A normál vakuzásnál az első redőny kinyit, ekkor adja ki a fényképezőgép a szinkronjelet a vaku indításához, majd később amikor az expozíciós idő letelik, a második redőny becsukja a filmablakot. Gyors mozgások hosszabb záridővel való fényképezésekor szebb képet kapunk, ha a vakut nem az első redőny nyitása után, hanem csak a második redőny zárása előtt indítjuk. Ilyenkor a mozgó alak egy a mozgást érzékeltető életlen képrészt mutat maga mögött.”
forrás: http://www.fenykepes.hu/html/vakutechnika.html
fraki
“— így első ránézésre egy sikerre rohadtul irigy, név nélküli valakinek a blogja”
Így első ránézésre egy tényszerű érveket felvonultató írás, ami legalábbis az egészséges kétely felkeltésére alkalmas, talán annál picit többre is. (Ezt még akkor gondoltam, mikor a további linkek nem jöttek meg.) A további linkek ezt a vonalat erősítik meg.
angelday
A NatGeós botrányról annak idején mindenki hallott. Miért van mégis az, hogy most díjat nyert a faszi? Mi ennek az oka? Kinek áll ez érdekében?
fraki
“Mindenféleképpen érdekesnek gondolom, hogy amíg a magyar természetfotós elit az igazságot keresi (remélem marad idejük fotózni is!), a faszi nemzetközi díjakat nyer.”
“Mindenféleképpen érdekesnek tartom, hogy amíg a sportelit XY hölgy mellszőrzetnövekedését elemzi, a kérdéses hölgy világversenyeket nyer.”
sabe
A verseny képeit elnézve nem is értem hogy nyerhetett Juszuf Hamburger, a többi jobb.
fraki
Az először belinkelt írás jogos és érdekes kérdéseket tesz fel. Ha én Szentpéteri József lennék, válaszolnék a kérdésekre.
fraki
Na, utsó, aztán mentem.
“Kinek áll ez érdekében?”
A faszinak.
candie
“hogy amíg a magyar természetfotós elit az igazságot keresi (remélem marad idejük fotózni is!), a faszi nemzetközi díjakat nyer.”
Volt olyan nemzetközi verseny, ahol kitiltották. Szerinted miért kellett új nevet felvennie?
Pár cikket el kell olvasni, és meg kell nézni a képeket jobban. Aki kitömött madarakat fotóz azt ne istenítsük.
gggggg
Az mondjuk tényleg furcsa, hogy repül a madár viszonylag gyorsan és a pillangó szárnyai és csápjai ennyire feszesen szétterülve maradnak. A pillangó szárnyait is biztos, hogy a légörvények mozgatják és csak eleje van egy kicsit elmosva.
angelday
Nekem büdös ez a sztori. Ha tényleg ekkora kókler, mint ahogy a magyar szakma mondja, nem kapott volna díjat most se.
fraki
Részemről meggyőzőbb a csávó kóklersége mellett felvonultatott információmennyiség (elég ahhoz, hogy ítéljek: besározódott, hiteltelen), mint az az egyébként tényleg jogos kérdés, hogy ezek mellett mégis miért nem tiltották még ki _mindenhonnan_ a világon.
angelday
“Volt olyan nemzetközi verseny, ahol kitiltották.”
— linket kérek
“Szerinted miért kellett új nevet felvennie?”
— gondolom az identitását nem tudta lecserélni (én legalábbis nem tudtam, nevet én is változtattam idén — más okból)
sabe
jobb lenne ha előállna a faszi a .3DS fájllal azt kész
Körte
Kedves ornitológus barátom írta a fácsén:
“Egy újabb Photoshop csoda. Valaki nem tanul! Az elmozdulás alapján a madár hátrafelé repül. LOL!”
TiS
Jó, de miért nem cáfolja meg amit állítanak róla? Évei voltak rá!
Viszont azt se felejtsük el, hogy attól mert a múltban voltak kétes dolgai nem jelenti azt, hogy ez a kép is kamu!
_alesi_
Felmerült a gyanú, nem tisztázta magát. Amúgy nem értem, hogy ez a senkiházi, sikerre irigy banda Haarberg Orsolyát, vagy Máté Bencét miért nem fikázza?
TiS
@Körte: nem éppen! Ahogy korábban belinkeltem vaku technika kérdése is lehet!
itt van még egy link ahol vannak példák is:
http://neilvn.com/tangents/2010/06/02/first-curtain-sync-vs-rear-curtain-sync/
Gekko
http://www.naturephoto.hu/home/index_eng.html
Gekko
Azonnal mutassa be psd fájlokat!
hehe
töhötöm
Jóska:
“A naturArt neves “Év Természetfotósa” pályázatán 1996-ban a Szentpéteri által benyújtott képeket a nyilvános zsűrizésen részt vevő biológusok és fotósok hangos tiltakozását követően kizárták a versenyből.”
Link:http://www.naturephoto.hu
kodiak
Ez is olyan, mint a foci?
Malachi
a bemutatott bizonyítékok alapján én a kókler teóriát támogatom, egyértelműen. elolvastam, megnéztem, átnyálaztam. a fickó egy csaló, 15 éve.
talán éppen most változott meg? lehet…de akit valaha rajtakaptak ilyesmin, többé verseny közelébe sem engedném.
Krs
Józsi most rossz nyomon van. Index forumonn volt külön topic, részletes elemzésekkel. Nem tisztázta magát. Hiteltelen. Amúgy a kép nem rossz. De semmi extra.
klarky
Én nem vádaskodnék, meg különösebben nem is keresném a kép megvalósításának a módját, hisz manapság szinte semmit nem szabad elhinni, amit az ember lát. DE!
Ez a kép olyan gyenge, ha ezt ismeretlenül feltöltené vki a fotozz.hu -ra amatőr kategóriát megjelölve talán egy 3-as átlag ha kijönne, profi fotósként meg inkább egy 1,5.
Nekem ne mondja senki, hogy ez egy jó kép. Ez egy életlen, bemozdult valami.
Egyébként tényleg olyan, mintha a madár hátrafelé repülne, minden elmosódás erre utal, ugyanakkor fura, h míg a lepke szárnya vízszintes síkban bemozdult ugyanazon síkot vizsgálva a szem, vagy a szárny hátvonala miért kontrasztos?
(eredeti nagyításban kellene megnézni, h milyen, de ezen a kivágáson nem látszik bemozdultnak az a rész)
Ja és még vmi. A lepke szárnya bemozdult. Ok, elhiszem, lebegteti a menetszél. És a lepke pici csápja (ami nyilván még érzékenyebb a légörvényekre) miért nem?
thorishere
TiS, szerintem első redőnyre szinkronizált, mert a mozdulatsor elejet éles: a villanáshoz képest a szárny lefelé mozdul, a madár és lepke előre. Kérdés, hogy hol volt a vaku: vázról levéve a kis vakuk 1/250 körül tudnak max szinkronizálni, vázon a jobbak tudják akár a 1/8000-et is high speed módban, viszont ilyenkor jelentősen kisebb a teljesítményük mert stroboszkóp szerűen villognak másodpercenként több ezerszer. A kép teleobival készült, ha tippelnem kéne a gépen volt a vaku és a távolsághoz szükséges teljesítmény miatt nem high speedben módban, hanem valahol 1/250s körül lett lőve, ezért a bemozdulás.
Krs
Naturephoto.hu
doors
èn nem értek ennyire a fotózáshoz, mint ti, de élvezettel olvasom, és örülök, hogy ennyi profi fotós van az országban. ido”vel biztos hasznunkra lesz.
marchello
nem foglalnék állást én sem, viszont a popcornt azt bekészítettem
asdfa
Aki ott tart a fotózásban, hogy “de hát ez a kép nem is éles”, az inkább hallgasson, mint itt lejárassa magát.
RRomeo
Amikor ránéztem a fotóra pont az jutott eszembe hogy egy tipikus magyar fikázósite-on mint a Fotozz azonnal rámondanák hogy “bemozdult” meg “középen van és nem 2/3-on” meg hasonló nagyon mély okosságokat. Ezért is vagyok a FlickR-en… hatalmas a magyar irigység. Persze lehet az is hogy fake, de akkor a dádá az elbírálóknak inkább jár…
angelday
klarky: “Ez a kép olyan gyenge, ha ezt ismeretlenül feltöltené vki a fotozz.hu -ra amatőr kategóriát megjelölve talán egy 3-as átlag ha kijönne, profi fotósként meg inkább egy 1,5.”
— na és egy gyurgyalag lepkével hány pontot kapna ugyanitt?
angelday
“azonnal rámondanák hogy “bemozdult” meg “középen van és nem 2/3-on””
— a másodikat feljegyeztem magamnak és alkalmazni fogom nem kontextusban levő környezetben
klarky
@AD: nem értem a kérdést
sabe
asdfa: tudod mit, én azt mondom, aki nem hívott elő sötétkamrában filmet az maradjon csöndben. mennyivel vagyunk előrébb?
amatőr műélvezőként nekem ez a kép egy elmosódott fos.
ha ez csak a l’art pour l’art jegyében készült akkor nem szólok bele.
angelday
“nem értem a kérdést”
— légyszíves ne hasonlítsd már össze egy nemzetközi természetfotós zsűrit egy magyar fotós társadalommal és kezdj el itt okoskodni arról, hogy ezzel a képpel mi a probléma, mert magadat járatod le
angelday
Sőt: aki arról okoskodik, hogy a fenti képpel mi a gond, magát járatja le.
Bemozdult?
KIT ÉRDEKEL! Lehet, hogy gyurgyalag olyan komplex téma (sőt: lepkével), hogy egyszerűen ez a tény önmagában említésre méltó.
Én ezt nem tudom, mert nem értek a természethez, viszont egy dolgot tudok: nyilván nem azért emelték ki ezt a kommersznek tűnő fotót, mert egy kommersz bemozdult kép, ami a fotozz.hu-n 1,5 pontot kapna átlagosan.
Zsoltik@
(((
KEEP ON KEEP KEEPIN ON! Már annyira hiányzott egy fotós szakértő topik!
@marchello++
)))
marchello
lemaradtam valamiről, a fotozz.hu az valami új standard lett?
klarky
Nem ismerek rád Józsi…
Már megint az objektivitás teljes hiánya amiről tanúbizonyságot teszel.
Senki nem mondta, hogy a fotozz.hu a zsinórmérték. Annyit mondtam, hogy – feltételezve, h ott több ezer ember értékel képek tízezreit – valamifajta egységes véleményt megfogalmazhatnak. Régen jártam oda, nagyjából tudom, h miket mondanak mire, ezért bátorkodtam megemlíteni a dolgot.
Egyébként nincs a fotózósában olyan, hogy egzaktul meghatározható az, hogy valami jó vagy sem. Olyan van, hogy technikailag jó-e egy kép, ezt avatott szemek – nem én!!! – meg tudják állapítani. Olyan is van, hogy tetszik vagy nem tetszik egy kép. Nekem nem tetszik, neked tetszik. Ennyi. Te is elmondtad, én is.
Ez a ” magadat járatod le” dolog meg sokkal inkább téged minősít mint engem. De a te blogod, azt írsz amit akarsz, csak azt nem értem miért nekem címezted, amikor előttem többen hangot adtak annak, hogy ez a kép egy kókler munka…
asdfa
@sabe: rosszba kötöttél bele, a mai napig fotózom filmre is..igaz ennek és a megjegyzésednek sincs köze ahhoz, hogy a művészet egy szubjektív dolog. Továbbra is mefftartom a véleményem, hogy szomorú, ha valaki ott tart, hogy attól jó egy kép, mert éles….csak Józsit tudom idézni: — légyszíves ne hasonlítsd már össze egy nemzetközi természetfotós zsűrit egy magyar fotós társadalommal és kezdj el itt okoskodni arról, hogy ezzel a képpel mi a probléma, mert magadat járatod le
angelday
Ez a kommented (kiemelem belőle a lényeget, de az egészet érdemes volt szerepeltetni):
És erre írom ezt:
Viszont, és ez nagyon fontos dolog, már másodszor írom le ugyanazt újra, szóval itt be is fejezném a papagájkodó kommentelési stílust.
_alesi_
Kritika nélkül mindent lenyelünk -> láp. Kritikusak vagyunk -> láp. Ha meg se szólalunk -> láp.
Meg a kutya is rossz helyen fekszik.
srv
A magyar az egy nagyon kreatív és tehetséges nemzet, nem véletlenül van annyi kiváló magyar fotós. Az érem másik oldala, hogy egymás basztatásában és problémakeresésben is hasonlóan kreatívak és tehetségesek vagyunk, mint ezt jelen helyzet is jól mutatja. De amíg a National Geographic egy hitelesebb, patinásabb, nagyobb múltú társaság, mint a NaturArt, addig nekik fogok inni a kérdésben.
klarky
@AD: sajnállak József, úgy tűnik, hogy a pincér nagyon felbosszantott ma.
Kár, h rajtam vezeted le, de te tudod.
Mehet a demote…
a*******a
“A rejtek nagyon szűk volt, és 40-50 °C fokra melegedett fel.”
http://www.youtube.com/watch?v=Nh2iyPmucFk
angelday
Én is sajnállak, hogy nem vagy hajlandó elolvasni, amit írok. De tőlem magyarázhatod azzal, amivel szeretnéd. Ha pontosabban ismernéd az életemet, biztos vagyok benne, hogy még sokkal jobb magyarázatokkal tudnál előállni arra vonatkozóan, hogy miért nem azzal van a bajom, amit leírtam.
Megpróbálom utoljára: nem véletlenül nem te ülsz a jelzett természetfotós társaság zsűrijében.
Malachi
a kép jó. ha tényleg élesben készült. ezen szerintem nem volt vita.
személy szerint a korábbiakra alapozva gyanakszom csak, de első ránézésre nekem ez simán elfogadható díjnyertes fotónak, hiszek a zsűrinek.
viszont ha veszitek a fáradtságot és tüzetesen átnézitek a fentebb linkelt vízbe csapódó jégmadaras posztot és a további közleményeket, szerintem árnyaltabb lesz a fickóról kialakult képetek. remek és erős a magyar természetfotós mezőny az utóbbi időben és soha nem hallottam még ilyen botrányról, mint a NatGeo-s címlap vagy a többi – csakis ezzel a Szentpéterivel kapcsolatban. miért pont ő lett a fekete bárány? irigység? szerintem ez butaság. SZAKMA. ennyi.
srv
“Ez egy életlen, bemozdult valami.”
Ez olyan, mint amikor a Rolling Stones gitárosától számonkérik, hogy miért nem úgy teker koncerteken, mint Satriani. Nem csak az lehet jó, ami technikailag tökéletes. Ez a kép jó. Pont.
klarky
@AD: már személyeskedsz is. Remek. Elég messzire jutottunk ettől a kérdéstől:
“Kókler vagy profi? Ön dönt.”
Én erre válaszoltam szerintem nem profi. Pont.
“nem véletlenül nem te ülsz a jelzett természetfotós társaság zsűrijében”
Kíváncsi lennék, h ezen kijelentésedet mire alapozod. Ismered a fotóimat? Vagy gyerekkorunktól ismerjük egymást és tisztában vagy a fényképező tudományommal? Tudod, hogy milyen cuccom van, vagy mégis mi ez?
Soha, sehol nem írtam, azt, hogy én tudok ilyet, vagy hogy nagy szakértője vagyok a dolognak (sőt!). De vak sem vagyok már megbocsáss.
De tényleg befejezem, mert nekem nem ér ennyit a dolog. Gondolj azt amit akarsz…
angelday
“Kíváncsi lennék, h ezen kijelentésedet mire alapozod.”
— sárgával kiemeltem
Szindbad
A nyugat tele van sikeres kókler magyarokkal, ott van mindjárt Barabási Albert-László.
A.
Ez a dolog kicsit olyan, mint amikor Kertesz irodalmi nobelt kapott. Orulok, magyar nobel, nekem gratulaltak erte kulfoldon (az kulon kinos volt, mert akkor meg nem is olvastam a Sorstalansagot, ok meg igen). Szoval en azt nem tartom tulzottan nagy regenynek (meg a kortárs magyar irodalomban is tucatjával tudnák jobb regényeket), de ilyenkor eszembe jut a vicc:
Szt. Péter (Petersburg:) vendégségben jár a pokolban, és meglátja az egyik nagy üstöt, kalasnyikovos ördögök veszik körbe.
-Hát itt kit őriztek?
-Itt vannak az oroszok, ha meg akarnak lógni, lövünk.
-És ott a másik üst azzal a táblával?
-Azok ott a németek. A táblán az áll, hogy megszökni tilos.
-És a harmadik? Őrök és tábla nélkül?
-Ja, azok a magyarok, azok úgyis visszarántják egymást…
Annyi biztos, hogy nem én fogok nekiállni fanyalogni nemzetközi porondon, hogy megérdemelte-e Kertész, vagy sem a díjat.
Visszatérve: a kép szép, én meg kevéssé érzem magam kompetensnek, hogy megmondjam a frankót. Azt, hogy a korábbiakban csalt az ürge, számomra alátámasztottnak tűnik. Ez a kép viszont gyönyörű.
Mondjuk akinek volt már kabátlopási ügye, az legalább a kabát számlát tartsa meg élete hátra lévő részében.
Pepinke
Én azért szeretnék barna nadrágban lenni, ha egyszer sikerülne ilyen képet csinálnom, úgy beszarnék az örömtől…
Akár igazi, akár kamu.
OFF
Van valakinek Samsung NX11-ről tapasztalata? Hozza a Sony Nex gépek színvonalát, vagy gyűjtsek még tovább…
OFF
Szindbad
a fotó amúgy szerintem is fotosop, vagy render
De komolyan, ezen a képen nem sok minden látszik, a tájból semmi, a napszakból semmi, az időjárásból semmi, a pillangó mintha pálcikára lenne szúrva, a madár meg az elmosódottságtól alig látszik.
Mi az, ami ezen értékelhető?
(dislcaimer: nem értek hozzá, de komolyan kérdezem)
angelday
“Ez a dolog kicsit olyan, mint amikor Kertesz irodalmi nobelt kapott.”
— ez mindig ugyanolyan, részletes elemzésekbe vagyunk hajlandóak elmenni azt illetően, hogy hol a Photoshop a képen, ha véletlen nyertes fotó lesz valahol külföldön (értsd: aki külföldön nyertes fotós, az CSAK KÓKLER LEHET)
candie
megnéztem a többi díjazottat. érdekes módon egyik másik képnél se merült fel bennem, hogy az beállított, manipulált kép lett volna.
Nekem egy jön le ebből az egészből, Joe már évek óta műteremben szórakozik kitömött madarakkal, ahelyett, hogy becsajozna.
A.
Szinbad, sajnos +1, nekem nagy szivfajdalom volt olvasni Barabasi-Albert konyvet
Pedig ott is milyen jo volt latni a nemzetkozi sikereket.
Azert vannak meg lerombolatlan ikonok, Lovász pl. kevésbé híres, de annál sikeresebb. Vagy ilyen volt Erdős Pál, hogy csak a közelmúltból szemezzek.
A.
candie, addig örülj, amíg nem kezd el hasonló technikával* aktokat fényképezni
*http://www.naturart.hu/naturart-%E2%80%93-magyar-termeszetfotosok-szovetsege-kozhasznu-egyesulet-allasfoglalasa
Szindbad
A: Hát ja, Lovászról soha senki sem fogja feltételezni, hogy kókler, még a magyarok sem. Pedig valóban sikeres.
tomdd
most, hogy a kommentek végére értem, elfogott a vágy, hogy levegyem a szemem erről a kis felbontású képről, felkeljek a monitor elől, kimenjek a szobából aztán a városból is és madarakat nézzek – csak látcsővel, nem fényképezővel – amíg még vannak.
a többi meddő vita.
Akyto
Ja, és itt van egy másik magyar (származású)kókler képe.
Bemozdult, életlen, tök zajos, és még fekete-fehér is, tehát szar kép.
http://pctrs.network.hu/clubpicture/1/6/4/_/robert_capa_fotok-029_164122_98183.jpg
angelday
Akyto, ez a kép olyan gyenge, ha ezt ismeretlenül feltöltené vki a fotozz.hu -ra amatőr kategóriát megjelölve talán egy 3-as átlag ha kijönne, profi fotósként meg inkább egy 1,5.
Nekem ne mondja senki, hogy ez egy jó kép. Ez egy életlen, bemozdult valami.
Egyébként tényleg olyan, mintha a katona hátrafelé kúszna, minden elmosódás erre utal, ugyanakkor fura, h míg a puska vízszintes síkban bemozdult ugyanazon síkot vizsgálva a szem, vagy a szárny hátvonala miért kontrasztos?
(eredeti nagyításban kellene megnézni, h milyen, de ezen a kivágáson nem látszik bemozdultnak az a rész)
Ja és még vmi. A puska bemozdult. Ok, elhiszem, lebegteti a menetszél. És a sisak (ami nyilván még érzékenyebb a légörvényekre) miért nem?
Akyto
Azt kihagytad, hogy a katona nyilvánvalóan egy kitömött, megborotvált csimpánz.
A.
Akyto, azon kívül, hogy Klarkyt alázod (szerintem is hülyeséget ír), Capa másra is remek példa.
http://www.vasnepe.hu/panorama/20090723_vita_robert_capa_keperol_beallitott_foto_
ez sem fog már kiderülni. Ennek ellenére Capa triviálisan zseni, és bár a milicista az egyik legfontosabb képe, azért ha az kivesszük a portfoliobol, a vilaghirnev akkor is fennall.
Valszeg a gyugyalagról sem fogjuk megtudni, hogy igazi-e. Nagy összegben fogadok rá, hogy Szentpéteri nem fogja nyilvánosságra hozni a bizonyítékokat.
Aszfaltbetyar
Kedves mindenki,
én elolvastam a naturArt cikket ennek a jóembernek a munkásságáról, és ha csak a régi dolgai fele igaz (kitömött madarak szerepeltetése, idomított farkas pózoltatása), akkor különösebb fotós ismeret nélkül is BŰNÖS!
angelday
Ez a Capa – beállított fotó = kókler párhuzam remek példa a folyamunkban.
asdfa
Egyébként tényleg olyan, mintha a katona hátrafelé kúszna, minden elmosódás erre utal
))))))))))))
Akyto
A., nem alázok én senkit, megteszi ezt helyettem ő maga, valamint a bloggazda.
Egyébként apró mellékszál: a természetfotós a fotósok társadalmában külön állatfaj, és egy életen át is fejleszthető tudomány. Azt sokan elfelejtik, hogy egy ilyen kép elkészítéséhez sokezer másik is kell, UGYANARRÓL a témáról. Hosszú órák (napok) eltöltése rejtekekben, egyéb unkomfortális helyeken egy olyan fényképezőgép/teleobjektív kombóval, amit mi, akik itt fikázunk, három másodpercig nem bírnánk tartani, állványról pedig sötétben, száz méterről lekövetni egy efféle gyorsan repülő gyurgyalagot valószínűleg hosszú gyakorlás után SE.
Persze, vannak itt is olyan technikai fejlesztések (kihelyezett, mozgásérzékelős apparátok), amik más megvilágításba helyezik a sztorit, de ez megint más téma.
Nem is olyan régen volt egy Canon szlogen, ami vmi olyasmi volt, hogy egy fotó attól jó, ha elmesél egy történetet. Ez a fotó márpedig olyan, véleményem szerint.
angelday
“Azt sokan elfelejtik, hogy egy ilyen kép elkészítéséhez sokezer másik is kell, UGYANARRÓL a témáról.”
— én biztos vagyok benne, hogy egy ilyen nemzetközi természetfotós zsűri bekér még egy raklap fotót is a témáról, mielőtt kiosztana bármi díjat, hogy megelőzze azt a 100 kommentet, amit egy háztáji blog is produkálni képes a témában (de miért nem publikálják?)
TiS
Capa képében az a “vicc”, hogy nem a fotó maga ilyen hanem előhívásnál elcseszték a laborban (a képek nagy része teljesen tönkre ment)
A kép (vagy bármi) megítélés meg annyira szubjektív dolog! Az még nem érv a szarságra, hgoy valakinek nem tetszik valami!
@Aszfaltbetyar: én robbantottam ki ezt az egész vitát, de könyörgöm: azért ne ítélj már el valakit örökre! Ennél a képnél szerintem most csak belemagyarázni lehet, ész (és biztos) érv nincs ellen!
_alesi_
“örülök, hogy ennyi profi fotós van az országban” – remélem valaki még bedobja a “Ha ennyira okos vagy, csinálj jobbat!”-érvet is.
Örömteli azt is látni, hogy egy ilyen vitában helyből az NWF oldalán az igazság, a magyarok csak irigy köcsögök lehetnek. Nem véletlenül említettem fentebb a Haarberg-Máté párost, mert konkrétan ők is tagjai ennek névtelen, beszari, ármánykodó bagázsnak.
Szindbad
De azért valaki mondja már meg, hogy mi ér ezen a képen díjat?
szimi
A., Szinbad:
Barabási-Albert László miért kókler? mondjuk csak az behálózva c. könyvét olvastam.
Történt, vagy kiderült valami róla?
angelday
“Nem véletlenül említettem fentebb a Haarberg-Máté párost, mert konkrétan ők is tagjai ennek névtelen, beszari, ármánykodó bagázsnak.”
— linkeket is küldesz?
_alesi_
AD: http://www.naturart.hu/naturart_tagok
angelday
Bocs, ez még nem ad magyarázatot arra, hogy ők is ármánykodnának.
_alesi_
AD: ha valaki csatlakozik egy társasághoz, az a nevét is adja annak nyilatkozataihoz. A felsorolt nevek láttán én legalábbis elhiszem, hogy egy komolyan vehető társaságról van szó, akikre érdemes hallgatni.
Persze az is lehet, hogy az egész csak vihar a tyúkólban, mert Szentpéteri befoglalta valaki fészkét.
gggggg
De szerintem lehet próbálkozni mindenki ragadjon meg egy fényképezőgépet és egy kitömött madarat és küldjétek be az NWF-nek aztán majd meglátjuk. Én már el is kezdtem idomítani a macskámat.
A.
ggggg: pl. a kutyam a szajaban viszi a macskadat?
asdfa
gggggg+1 lehet próbálkozni…..csináljátok utána…
Szentpéteri 2006-ban szerezte meg Ph.D. fokozatát, mint biológus kutató. Gyógyszeripari tevékenység mellett jelenleg fotográfiával, természetvédelmi biológiával és oktatással foglalkozik.
Dr. Szentpéteri L. József Magyarországon él feleségével.
fraki
kicsit félrement ez a szál nem kis részben klarky hathatósan idióta hozzászólásai révén, amire a PRO szurkolói oldal kiemelésekkel és hosszú idézésekkel jól le is csapott. És akkor innen egy lépés volt a “magyar irigység” című modoroskodásba átmenni.
Ez nem Kertész-jellegű eset, mert Kertész nem vesztette el a hitelességét. (Nem is nagyon tudná hogy elveszteni, esetleg azzal, ha kiderül, náci volt.)
Számomra nem az a kérdés, hogy ez a fotó jó-e (sztem jó), vagy hogy hiteles-e (nemtom, de csak akkor jó, ha hiteles), hanem hogy joe bizonyított múltbeli esetei után adnék-e neki bármi kreditet. Nem adnék. Az, hogy a zsűri befogadta, jogos kérdés, és ugyanúgy van rá válasz, mint arra, hogy miért úgy csobban a víz a madár szárnyánál. (Az én tippem az, hogy felületesek az etikai kérdésekben.)
Gekko
Szerintem ilyen fotót nem lehet készíteni. A háttér és a poros ködös előtér, ami a madarat is fedi a kép első felén, arra enged következtetni, hogy vagy rossz fényviszonyok mellett, vagy porban fotózta a fotós.
Namármost, ha kevés fény volt, ezt a zársebességet, ami a szárnyak rajzolatához és élességéhez kell, brutál vakuzássla lehetne megoldani, ami egyáltalán nem látszik a képen. Sehol.
Ha poros környezet adta a kép környezetét, akkor a fények, amik lehetővé teszik a madár színtelített, éles fotózását, ugyan így hatnának a porra is. Ez megint csak nem tapasztalható sehogy.
Szerintem részben manipulált a képe, ami főként a poros környezetet teszi művivé.
A madár és a pillangó viselkedését, valós és élő mivoltát inkább a hozzáértők elemezzék.
C{o}ffee
“De szerintem lehet próbálkozni mindenki ragadjon meg egy fényképezőgépet és egy kitömött madarat és küldjétek be az NWF-nek aztán majd meglátjuk. Én már el is kezdtem idomítani a macskámat.”
“Szövetségünk a leghatározottabban kiáll azon eredeti célkitűzése mellett, hogy a hazai természetfotózás a Dr. Tildy Zoltán által stabilan rögzített etikai alapokon működjön tovább, és ne váljék a szenzációhajhász, etikátlan és az élet méltóságát, valamint a természet értékeit nem tisztelő gyakorlattá!”
Nem tudom tisztelni amiatt, mert ugyesen dobal halott allatokat vizbe, vagy jo erzekkel tologatja a sarat a palcara tuzott madara alatt. (Amugy hihetetlen, h tenyleg eljutottunk a “csinalj jobbat” 11 eves szintig.)
A keprol a velemenyem tokmindegy, de ilyen multtal vajon miert tartja jo otletnek ilyen “jajj 200 fokban napokig” leirast adni?
DnP
En szememben is kb nulla a foto erteke. Nekem szamit, hogyha ranezek egy kepre akkor lassam mit abrazol, ne pedig egy vakuzott mosott sz*r legyen rajta. Mellesleg szerintem alap dolog, hogy allatot nem vakuzunk, ennek ellenere a kedves fotos galeriaja is tele van 5 centirol telibe vakuozott madarakkal. Vagyis madarnak latszo targyakkal. Az is vicc kategoria, hogy kitomott tollpamacsokat hajigal a furdokadba, es eladja mint pro madarasz foto
Par hete lattam az 1 miliardert elkelt fotot, ami szinten erthetetlen kategoria szamomra. A “kepet” a leggagyibb nokia telcsivel, balaton mellett szaguldva, randomban kifotozva az ablakon, siman reprodukalhato. Valami szurke viz, elotte suhano fakozold susnya…( Link: http://kep.index.hu/1/0/248/2480/24803/2480332_57bb277a6cbd0cacdda83a736228c8f4_wm.jpg ) Nem tartom magam pro fotosnak, mint ahogy szakacsnak sem, de megis el tudom donteni, hogy egy kaja moslek, vagy mennyei. UFF
zsoltu
Józsi, Szentpéteri – vajon miért változtatott nevet…. – valóban döglött madárról preparátummal készített képeket, amiket aztán a NatGeo a mundér védelme okán nem piszkált. Pedig pokoli egyszerű lett volna, hogy a tekercs filmet (akkor még filmes volt a menő) elkérik és az előző-utána lévő kocka megmondta volna a tutit, hiszen nehezen elképzelhető az, hogy valaki egy lövésből csinál ilyen képet. A csávó ma már nehezebben buktatható le, de az akkor nagy vihar volt. És bizony a dolog azóta sincs rendezve.
Pokoli egyszerű: ha nem kamuzok, akkor nem fosok attól se, hogy bizonyítsam a munkám, hogy eredeti. És nála nagyságrendekkel nagyobb reputációval és előzménnyel rendelkező fotósok bizonyították be, hogy biza a csávó csalt. Csak hát mivel címlap lett a NatGeoban, a ficek mögé állt az újság stábja is. De hogy rosszat tett a természetfotózás hitelének, az biza igaz, azóta is.
fapina
@fraki
“kicsit félrement ez a szál nem kis részben klarky hathatósan idióta hozzászólásai révén…”
nem kicsit értek veled egyet,
a gyereknek önálló saját blogja van és itt grafománkodik – ahelyett h’ a ki***ott saját blogján osztaná az észt. ez annyira fárasztó, h’ nincs rá szó.
[...]
nincs magyar irigység,
ott volt egérke v. bárki más kiemelkedő teljesítménye… egy emberként örül a maláj/magyar.
itt a szerző(?) személye (nevet változtat, önkéntelen vívja ki schaffer úr személyes szimpátiáját) a legóvatosabban fogalmazva is
k é t s é g e s -
eró már a korábbi munkái(???) okán beszéltem ezügyben profi fotóssal, egy vicc az ürge. nem a sikerének nem tudunk angelday örülni, hanem a módszerének;
ez így mennyire érthető?
GazVezir
Akárhogy is, mindenki a fickóról beszèl. Ezt nevezem èn reklámnak.
kodiak
Dobok egy kis olajat a tuzre: par eve a (termeszetfilmben patinas multu) BBC Natural History Unitnak dolgoztam. Ott, ahol Sir David Attenborough is, az akkori fonoke, Michael Bright (nem kisebb koponya) volt a producere a BBC NHU/National Geographic Channel koprodukcioban futo projektnek.
A film hangyakrol szolt. A mi briefunk: itt van ez, meg ez a shot, felvettuk a hatteret, izgo-mozgo egyeb dolgokat (pl. meztelencsiga), meg kb. harom hangyat, mast nem tudtunk. Most ebbol csinaljatok tizezret, de ne lehessen megmondani! Ezt a jelenetet forditsatok meg, a csigat varazsoljatok bele, es legyen olyan, mintha epp megtamadnak a hangyak.
Ez belefer?
Masik. Ausztraliaban, Darwin mellett a Kakadu Nemzeti Park tele van tobb ezer, tizezer eves aboriginal barlangrajzokkal. A festesi technikat illusztralando Sir Attenborough felberelt ket helyi arcot, akik a szokasjognak megfeleloen meg sem erinthettek volna a sziklat, es felfesttetett egy feher kengurut. Ma is ott all. Orok eletere kitiltottak a parkbol.
Nem mentek en fel senkit, csak van ilyen is.
ekkerjoz
Próbáltam kérészrajzást fotózni, itt van a Tisza ugye, szinte az udvar végiben, nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna.
Eljött JO_E, pár nap alatt lőtt olyan 1200 expot, ebből jó lett kb. 20.
Nem kitömött kérészek.
angelday
“A film hangyakrol szolt. A mi briefunk: itt van ez, meg ez a shot, felvettuk a hatteret, izgo-mozgo egyeb dolgokat (pl. meztelencsiga), meg kb. harom hangyat, mast nem tudtunk. Most ebbol csinaljatok tizezret, de ne lehessen megmondani! Ezt a jelenetet forditsatok meg, a csigat varazsoljatok bele, es legyen olyan, mintha epp megtamadnak a hangyak.”
— egyébként ebből most az következne, hogy nem jó természetfilmesek?
kodiak
Gondolom (a tobbseg logikajaval) igen. En viszont ugy lattam rajtuk, hogy alapvetoen ok nem filmesek, hanem mindenfele *logusok (bio-, zoo-, oceano-…etc), akik csak el szeretnenek valamit mondani, amit persze megprobalnak korrektul megoldani, de van egy olyan hatar, ami utan mar nincs tovabb. Hallottam olyan sztorit a buvar-operatortol, hogy kalapacsfeju capak bizonyos viselkedeset akartak felvenni, es tobbszor ismetelgetve is kint ultek a tengeren hosszu hetekig, nem sikerult.
Ezt persze egy kimondottan fotos verseny lehet, hogy mas kilatasba helyezi, de szerintem amit Szentpeteri kepei bemutatnak, az ismeretterjeszto eszkoznek, illusztracionak tokeletesen megfelel, es szvsz elvezheto, jo kepek.
kodiak
A masodik (kengurufestos) fele viszont nem fer bele nalam, megrongalni egy szent helyet illusztraciokent, az mar minden skalan sok.
DnP
@Kodiak: http://www.youtube.com/watch?v=Z8qzkcEsX1A Csigak es hangyak. Nem egy BBC wildlife, de nekem csak ez sikerult a kertben
ekkerjoz
Már annak is örülök, hogy tudott fotózni gyurgyalagot, évek óta nem látok egyet se.
Az jutott eszembe, ha sikerülne valamelyik magyar matematikusnak bebizonyítani a Goldbach-sejtést, az egész világ ünnepelné, itthon meg fészbúk csoport alakulna tudományos fikázásra.
Aszfaltbetyar
Józsi, Úristen, igen, az következik, hogy nem jó természetfilmesek, hanem hazug alakok. Most ezt komolyan kérdezed?
budai proli
ekkerjoz: igen, de ha egy itthoni matematikuscsoport hibát találna a bizonyításában és visszavonnák tőle a díjat, akkor Józsi – a kommentfolyamban tanúsított viselkedése alapján – ismét a magyar irigység toposzával hozakodna elő. Ilyen alapon miért nem álltok ki a szkeptikus társaság által ostorozott magyar természetgyógyászok, telejósok és egyéb szélhámosok érdekeiért? Vagy őket legitim köpködni?
Az van, hogyha valami valóban jó, akkor az kiállja a fikát. Ha valami nem jó, csak egy hypeolt/protezsált/kamu szar, annak nem tesz jót a fikázás, és olyankor lehet ilyeneket mondani, hogy “csinálj jobbat”, meg “csak irigyek”, stb. Ennyi.
zsoltu
Ma Szegedre menet beszélgettem Kincses Károllyal – Fotómúzeum volt igazgatója – erről a képről. Érdekes dolgot mondott. Az, hogy kamu – valószínű, hogy az – az egy dolog. Merthogy visszakérdezett, hogy oké, na de mennyivel kisebb kamu az, ha automata villantóval, lessátorból mozgásérzékelős infracsodamasinával többszáz felvételt készítve lesz majd egy használható, hiszen ott is javarészt a technika oldja meg a kérdést, és nem a fotós.
Azt is mondta, hogy a digitális technika elterjedésével a fotó kb. oda tart, ahol a festészet van, hogy például az Éjjeli őrjárat c. festménynél sem elvárás, hogy a valóságban megtörténjen, és azt fessék le, azaz a fotónál sem elvárás már, hogy a valóságot ábrázolja, ha a végeredmény alátámasztja a szerzőt.
Én ellentmondtam, mert szerintem azért nem mindegy, hogy preparált dögöt adok el élő állatként, vagy az élő állatot mindenféle számítógép vezérlésű eszközzel fotózom le.
Aztán azzal zártuk, hogy oké, szép, szép, alkalmazott műfaj a természetfotózás, elvárásokat teljesít, jól vagy rosszul. És el kell fogadni, hogy már a fotóban se higyj a szemednek. Jegyzem meg, 50-60 évvel ezelőtt is bőven volt retus és “photoshop”, csak akkor picit több kézügyesség kellett hozzá, de simán cseréltek fejeket embereken, vagy radíroztak le szereplőket képekről.
Szóval a végső szavam kettő lesz: költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak – a másik pedig: nem kell igazinak eladni a kamut és máris nincs semmi gond.
k0diak
DnP: szep, ilyen felvetelekbol nekik is volt tobb kobkilometernyi. De ma, mikor mar elvarja az ember egy termeszetfilmnel is a feszkot, meg hogy valamifele dramaturgia alapjan epuljon fel (ezt ugyan ki uttorte? melyik volt az elso, igazan szorakoztato termeszetfilm, amit mindenki latott, elvezett?), akkor nem tehetsz be egy oranyi tekergo csigat, mert mindenki elkapcsol fel perc utan. Itt is arrol volt szo, hogy le volt szkriptelve a tortenet, annak nagy reszet sikerult is felvenni, de hianyzott par shot, amivel ossze lehetett kotni. A film nagy resze “igazi” termeszetfilm, semmi csalas nincs benne.
Aszfaltbetyar: vajon a NatGeo/Discovery…etc csatornak lenyege, hogy dokumentalja az elovilagot vagy hogy szorakoztassa a kozonseget? Es ha mondjuk 1%-ban tartalmaz kicsit kozmetikazott dolgokat is, azert, hogy a fejedben osszealljon a kep, az mar ertekelhetetlenne teszi? (nem fotos versenyrol beszelek) Melyik a jobb, ha nezhetetlenul semmitmondo a film, vagy ha sikerul atadni, kozvetiteni, amit a keszitok szerettek volna? Mindegy, ugysem valaszolsz, konnyebb indoklas nelkul odavagni valami fikazast.
zsoltu: az utolso mondat masodik feleben van az igazsag (a tobbi is erdekes persze).
Szindbad
k0diak: Lescriptelni egy hangya-csiga ellentétet, kimenni, felvenni valamit, majd összevágni belőle a scriptet nem más mint HAZUGSÁG. Az ember azt hiszi, hogy valóságot, a természetet látja, de valójában nem. A fiatalnak kialakul valami képe a természetről, ami köszönő viszonyban sincs a valósággal, ezt nem tartom szerencsésnek.
eke
Jó ez a topik, igazán tanulságos volt egy kép kapcsán ennyi, egyébként kulturált véleményt olvasni, személyeskedésektől jobbára mentesen.
Bekedvenceltem!
eke
Gekko
ezután a dokufilmek előtt is ki fogják írni, hogy ‘based on real events’
De azért ez a Petersburger azért nem egy kifestőkönyv versenyen indult, hanem egy szabályzattal kötött fotó versenyen. És a kép ettől még a fent leírtak alapján kamu!
pl: por miért nem éles sehol ha a madár szárnya már porfelhőbe veszik
lepke csápja miért nem mozdul be ha a madár igen…..
ki veszi be ezt?
kodiak
Nem ez a folyamatjatszodik le. Eloszor is ismerek egy csomo viselkedest tudomanyos anyagokbol, vagy sajat tapasztalatbol mar. Aztan elkezdenek gondolkodni a filmen, hogy mi legyen a tema, es ezeket a viselkedesformakat hogy lehet rendesdn bemutatni. Regebben itt elmentek forgatni, ma mar fogjak, es a mostani igenyeknek megfelrloen megprobalja kicsit erdekesebbe tenni. Majd elmennek forgatni, es amit sikerul, le is forgatjak, de ez kb egy-ket ev tudomanyos munka utan a folyamat csak egy apro resze. A hangyak csigat esznek, ugy eszik, ahogy mondjak, csak nem tudjak megmutatni, mert ritka, nem olyanaok a korulmenyek, limitaltak az eroforrasok…etc.
Ma meg NEM tart ott a teknika, hogy pl. egy full komputrgeneralt gepardot perceken at be lehessen tenni egy termeszetfilmbe, igy a hazugsag is limitalt
Aszfaltbetyar
k0diak: de, válaszolok
nekem ott van a vízválasztó, hogy van egy bizonyos etikai, ne adj’ Isten szabályok által megfogalmazott korlát: fotózz le egy állatot a természetes közegében, nyilván legyen élő, nem idomított, nem kikötött, nem fotosoppolt, nem CGI. ha a valós környezetben akármilyen hiperszuper felszereléssel, de ott és akkor fotózod le ezt a gyurgyalagot és a fotót utómunkázod, vagyis például képkivágást állítasz, stb. az nem hamisítás, az igazi munka.
ha ezt a gyurgyalagot és a lepkét három különböző képből kopipészteled rá és a gyurgyalag különben is halott volt és nem is reült, az hazugság, hibáa szórakoztató és hiába stimmelnek a madár színei.
mondom ezt abban az esetben, ha az alapvetés az első bekezdésemben megfogalmazott dolgok.
ha ez nem követelmény, akkor ez mind semmis. de szerintem egy akármilyen természetfotós verseny nem arról kell, hogy szóljon, hogy ez és ez a szituáció hogyan NÉZHETNE ki, mert az már science fiction, nem?
a természetfotó lényege szerintem, mint minden dokumentarista jellegű műfajé, a valóság megragadása, nem pedig az elképzelése.
a NatGeo meg a többi az egy teljesen másik kategória, de a fogyasztható ismeretterjesztés sem egyenlő azzal, hogy kitalálunk dolgokat, meg hamis kengurukat festetünk védett barlangrajzok közé. vagyis ha a jégmadár úgy nem tud vízbe zuhanni, ahogy Joe akárki másik elhíresült képn van, az lehet, hogy tök jól néz ki, meg leköti a figyelmedet, csak szimpla hazugság.
pont ugyanolyan, mint amikor színesebb és érdekesebb az a történetet mesélni a kisiskolásoknak, hogy azért késtél el az óráról, mert megmentettél egy buszra való csecsemőt a szakadékba zuhanástól, mintha bevallanád, hogy elaludtál, csak sajnos nem igaz.
misran
A képről nem tudom eldönteni mi a pálya, ehhez kevés tapasztalatom van. A pro és kontra érvekben is van valami. A jégmadár vs. vízbecsapódás tényleg fura, ez a lepkés, ez már fogósabb. Az a lepke nagyon feszes vigyázállásban van, de ki tudja, tán van ilyen – hullamerevség
. Arra egyébként tuti jó, hogy láthat az ember gyurgyalagot, ahogy viszi a lepkét. Egy rendernél is jobb, mert sok minden a valóságból van, hiszen ha kitömött is, ha copy-paste-elt is, azért az alap az egy (valaha) élő lepke meg a madár.
Mondjuk természetfotós versenyre nem sorolnám, ha tényleg mix.
Ezt eldönteni a mai korban viszont szerintem baromi nehéz. Az egész zsűrinek ott kéne ülnie az odúban ehhez
. Megnéztem a többi képet is, baromi jók vannak köztük és azért jó érzés, hogy egy magyar nyert. Reméljük korrekt módon.
Lazán kapcsolódik:
A Running Man kinek ugrott be? Amikor a végén lerenderelik a végső összecsapást, mert az élő műsor nem úgy alakult ahogy várták.. Döbbenetes előrelátás
fapina
csak a _LÉNYEG_ veszett el;
1.) josh indul 1 nemzetközi demó versenyen.
2.) díjat nyer.
3.) kóderek felvetik, h’ erős a gyanú josh hex-editorral hamukáztaa demót
4.) többen sziszegnek, h’ HOL VAN A FORRÁS?
5.) josh közi, h’ lezippelte, de elfette a jelszót, ésmegamúgy is korrupted.
[...]
A) kiderül, josh korábban más névvel -fosh- előatta uezt.
B) forrás még mindig nincs.
C) jószándékú rádiósamatőr -bastik.hu- lehozzaa zanyagot.
D) többen natgeóznak.
E) “jellezmő!magyaririgység!” is elhangzik.
all-in-all
**********
ha bárkit megkérnek, h’ mutassa be a többezer .raw-t exiffel és ez nem történik meg, akkor a szakma jogosan beszél hamisításról. kóros a helyzet, ha visszaeső.
ps.: egyvmire jóvót, ergyagyerek többeccerre meghackeltea nemzetközi zsűrit.
tanulság? ideje szabályokat módosítani.
angelday
Igen, és amikor bemutatta a fázisokat, akkor meg arról ki lett mutatva, hogy visszafelé építette fel. Mindent meg lehet magyarázni.
kodiak
Aszfaltbetyar: a fotos versenyben es a kenguruban akkor teljesen egyetertunk, a natgeos film meg hatareset
eke
egy-egy hamisított képet csak úgy lehet megcsípni ha az egzakt műszaki érveken nyugszik nem pedig biológiai magatartásbeli érveken.
Nos Don José Santapedrocastello da la Tedejo, alias Joszif Visszárionovics Leningráder
elhíresült Jégmadár-címlapja is így lett bizonyítva, valamint a sajtófotós preparált jégmadarai is.
Ezen a képeken is hasonlóan kerül megdöntésre fénytan és optika számos törvénye törvényszerűsége, az önmagában is elég volna, de egy dedikált csaló minden képéről miért kellene bebizonyítani hogy csalás?
Számat az ha a szerzője dedikált csaló?
Őszintén, ti láttatok már olyan matematikai bizonyítás ami azon alapszik, hogy bármely bizottság véleménye szerint az a bizonyítás érvek nélkül is bizonyítás?
Az én időmben ilyen bizonyítások még nem voltak.
Ebben próbál újat hozni PéterPánunk, amikor hasonló módon védekezik az irigy “fizikai” törvényekkel szemben
_alesi_
Az megint más kérdés, hogy mi etikusabb:
-utólag rávarázsolni +20.000 hangyát a képre, miközben Attenborough kétszáz méterről suttogva magyaráz
-Irwin-módra tökig érő sárban üvöltve elkapni egy nyugisan heverésző kígyót, a kamera előtt matrózcsomót kötni belőle és vigyorogva közölni, hogy már az is halálos, ha ránk néz.
Az első ugye hazugság, de nem biztos, hogy többet is árt.
WTF
Józsikám, én személyesen ismerem ezt az embert. Ő maga is bevallja magánban (inkább úgy mondanám, hogy kérkedik vele), hogy a national geographic címlapján anno megjelent képe kamu (ugyanez a madár, beállított, kitömött-avagy preparált, ha úgy tetszik- madárral, ugyanígy, a csőrében egy rovarral) óriási botrány volt körülötte, csávó megváltoztatta a nevét Petersburger-ra (addig a rendes magyar nevét használta, csak ugye azzal beégett, mint a Reichstag), és azóta is folytatja “hiteles” tevékenységét, és őt egyáltalán nem zavarja, a lényeg az eredmény. Egyszerűen undorító, hogy ezt meg meri tenni, a szégyenérzet legkisebb magva nélkül, és akkor ilyen oldalakon botlok bele, hogy plö te is véded. Persze, nem kell tudnod, hogy kamu az egész, hiszen ez a kedves fotós célja, de talán el kéne hinni amikor kommentek tömege nem véletlenül állít vmit.
Amúgy ettől még a kép maga akár lehet is jó, csak a mögötte lévő sztori kamu, meg az, hogy a képen élő madár látható. A többi stimmel.
Awys
-Szerintem a kép természetellenes,tehát Nem természetfotó…
Awys
A Fizika az fizika…Ebből még botrány lesz valószínűleg…!
eke
http://www.flickr.com/photos/zeeksneak/5838810733/in/photostream/
fapina
@eke
gigadänikeen!
…azé’ ezt elég nehéz lesz kimagyarázni, gondolom kedves “tömöttmadár”-angéla?