Diablo 3 béta kulcs sorsolás

Az Activision / Blizzard jóvoltából kisorsolunk 10 db Diablo 3 béta kulcsot. A sorsoláson mindenki részt vesz, aki ehhez a poszthoz elhelyez egy kommentet, kötött szabályok szerint. (A kötött szabályokat én találtam ki.)
A komment szövege kizárólag az alábbi: <img src="link" />
A link egy, a nevező játékos által hosztolt, pontosan 400×240 képpont széles képre mutat, és a kommentelő saját fejét ábrázolja, miközben megpróbál a klasszikus Diablo dobozán levő démoni arcot grimaszolni.
A 10 db kulcson felül kettőt még kiadunk olyan személynek, akik nagyon kreatív és ötletes képet nyújtanak be. Szóval megéri adott esetben bíbelődni azzal a 400×240 képponttal!
Egyebek, apróságok, de fontos dolgok:
- A kommentet érvényes email címről kérjük feladni, mert ez alapján értesítjük a nyerteseket.
- A részt vevő játékosnak rendelkeznie kell Battle.net kontóval, mert a Blizzard erre a kontóra fogja aktiválni a játékot.
- Hozzászólásokat (azaz nevezéseket) csak jóváhagyás után jelenítünk meg. Aki akár egy képponttal nagyobb képet rak be, vagy szöveget helyez el mellé, azonnal kiesett a játékból, a sorsoláson nem vehet részt, sőt, meg sem jelenítjük a képét.
- Eredményhirdetés: ennél a posztnál, március 3-án, szombaton reggel 10 órakor.
- A Battle.net kontók aktivációja – nem rajtam múlik, remélem mielőbb!
- Az első hozzászólás Kobak volt, csak tesztelt, ő nem játszik!
- Egy email cím egyszer kommentelhet, a visszaéléseket kiszűrjük.
- Photoshop effektezés = ALLOWED
Sok sikert, jó grimaszolást mindenkinek!
update: Megtartottuk a sorsolást 2012. március 3-án, szombaton 13:00-kor. Öten kaptak végül különdíjat, ebből hármat én választottam ki, kettőt pedig Linda. Tíz embert sorsoltunk véletlenszerűen egy Excel tábla segítségével, Linda állította meg a rolnit, sorsoltunk még három pótnyertest is, akik akkor kaphatnak kódot, a tizenöt nyertesből valaki nem veszi át a kódját jövő héten szerdán 10 óráig. A kódok átvétele úgy történik, hogy emailben összesítjük azt, kinek mi a Battle.net kontója, arra történik meg a béta aktiváció valamikor a jövő héten.
A nyertesek listája:
- silver42
- ndavid42
- agaman
- AtisR
- rékuci
- KoRnJóni
- Turby
- Dobolán Tamás
- Csabesz
- Nixit
- Cuba Gergő
- Csanadim
- Sötétvándor
- csurii
- Anteris
Pótnyertesek:
- BNG
- Peter Molnar
- freak
A nyerteseknek gratulálunk, illetve mindenkinek, aki játszott! A Blizzardnak a beküldött képeket eljuttatjuk, ez még benne volt a pakliban.
A nyerteseket emailen értesítettük.





