Dustin Curtis: The Best

Lefordítottam “Dustin Curtis: The Best” című posztját magyarra.

Mikor három hónap ázsiai tartózkodás után visszatértem San Franciscóba, nem volt semmi tulajdonom. Hotelekben éltem, így mindennek el kellett férnie egy hátizsákban, ezért körültekintően válogattam ki azt a néhány dolgot, amik nálam voltak. A legjobb törölköző. A legjobb toll és jegyzetfüzet. A legjobb fejlámpa. A legjobb fülhallgató. A legjobb pénztárca. Minden, ami nálam volt, olyan tárgy volt, amit egy olyan ember tervezett, aki az adott problémával behatóan foglalkozott.

Ennek a filozófiának egy érdekes mellékterméke, amire nem is számítottam, hogy vakon megbíztam ezekben a dolgokban. Hogy a lámpám elég világos legyen ahhoz, hogy az autóm kerekét megvilágítsa, amikor kereket kellett éjszaka cserélnem, és az volt. A pénztárcám, jogy elférjen benne minden készpénz, beszállókártyák, igazolványok, úgy, hogy nem esik közben szét, és nem is esett. Megbíztam a hátizsákom zippzárjában, hogy nem nyílik szét az éjszakai túrázás közben, és nem is nyílt szét. Ezek apró hülyeségnek tűnnek, amik miatt nem kellene aggódni, de amikor tökéletes a bizalom a birtoklott tárgyak iránt, akkor semmi miatt nem is kell aggódnunk. Felszabadító és fantasztikus érzés. Az életem sokkal jobb lett.

Mikor végül beköltöztem egy lakásba, folytatni kezdtem ezt az életvitelt. Csak a legjobb dolgokat vettem meg magamnak, még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy nagyon kevés dolgom lesz továbbra is. Ha például evőeszközt vásároltam, magamra erőszakoltam, hogy megkutassam az iparágat, történelmet, és filozófiát az étkészletek mögött, aztán a különféle dizájnok biológiai implikációit is megnéztem, végül, amikor már teljesen magabiztos voltam abban, hogy értem a minőséget, választottam csak ki a legjobb és legpraktikusabb étkészletet, amit csak kapni lehet.

Kiderült, hogy a legjobb étkészletet Sori Yanagi, egy japán szamurájkardokat tervező család sarja tervezte meg 2002-ben. Megnézhető és megvásárolható a MoMában.

Yanagi étkészlete azért is nagyszerű, mert az esztétikai megközelítés helyett funkcionális oldalról közelítette meg a kérdést. Yanagi:

Azok a dolgok, amiket egyszerű használni, bármi legyen is a divat, mindig túlélik, az emberek ezeket a dolgokat örökké használni akarják. Azokra a dolgokra viszont, amiket igazi cél helyett pusztán divatból készítenek, az emberek ráunnak, végül meg is válnak tőlük. Az alapvető probléma az, hogy a legtöbb termék, amit készítenek arra való, hogy eladják, nem pedig arra, hogy használják.

Az étkészlettervezés néhány szabálya elég nyilvánvaló, mint például a használt anyag, vagy súly. Más dolgok, amik vitán felül fontosabbak, láthatóan egyáltalán nincsenek a tervezés fókuszában, mint például az, hogy milyen érzést ad, amikor a fém a fogunkhoz ér, vagy a súly hogyan oszlik el a kézben. Az eszköz hosszútávú törékenysége is fontos, mint ahogyan az is, hogy mennyire csúszkál az étel a fémen. Yanagi ezekre a dolgokra mind gondolt.

Yanagi olyan étkészletet tervezett, ami kiállja az idők próbáját. 2011-ben meghalt, de az étkészletei tovább élnek.

A “legjobb” nem feltétlen egy termék, vagy dolog. Egy nyeremény, amit a kitartás, a megszállottság és a vágy közti csatában nyerünk. Valószerűtlenül sok ideig tart megtalálni valamiből a legjobbat. Ismerni kell a termék piacát, a gyártási technológiát, a dizájnt, és természetesen a megtévesztő marketing és árazás oldalon is ki kell ismernünk magunkat. Azt feltételezi, hogy a magunk számára a lehető lejobb dolgot találjuk meg, ami viszont azt is feltételezi, hogy tudnunk kell, mi a fontos számunkra.

Egy normális ember valószínűleg nem fog elolvasni egy egész könyvet az étkészletek történelméről, vagy vásárolni húsz különféle étkészletet azért, hogy kipróbálja, melyik fém adja a legkellemesebb élményt, amikor a foghoz ér. De kit érdekelnek a normális emberek?

Ha viszont nem-normális ember vagy, hidd el: nagyon megéri az az idő, amit arra fordítunk, hogy valamiből megtaláljuk a tökéleteset. Sokkal jobb néhány ránk tervezett fantasztikus dolog, mint a mindenkire tervezett sok olcsóság. A végeredmény, vagyis hogy vakon megbízhatunk a dolgainkban, hihetetlenül felszabadító érzés.