A Varga bor előtt álló út

A badacsonyörsi Varga pincészetről 2012. szeptember 6-án hallottam először, de akkor sem tudtam hova tenni a dolgot. Varga Bálint, a családi vállalkozásban működő, hatalmas pincészet tulajdonosának idősebbik fia írt nekem egy levelet pontosan úgy, mint bárki más: megkereste a honlapon a címem, megfogalmazta és elküldte. Első körben azt hittem, hogy egy másik badacsonyi pincészettől keresett meg a tulajdonos, ahol évekkel ezelőtt jártunk egy barátomékkal, és összetévesztettem az ő barátnőjének gyerekkori szerelmével – ilyesmiről persze szó nem volt.

Nem sokkal később találkoztunk személyesen is, aztán kb. fél év szünet, végül április 17-én lementünk Badacsonyörsre megtekinteni a pincészetet is. De mielőtt erre rátérnék, némi történeti áttekintés: a pincészetet Varga Péter, Bálint édesapja még a ’90-es években privatizálta. Akkoriban fogalmuk sem volt arról, hogy meg fog-e állni a lábán a dolog, vagy egyáltalán ér-e majd később valamit, viszont azt igen, hogy egy 6 hektáros ipari terület a Badacsonynál nagy értéket képvisel. A család budafoki egyébként.

A pincészet megállt a lábán, szépen fejlődött a technológia, pályázatok, fejlesztés, emelkedett az árbevétel, mellette közben már 200 hektáron termesztenek szőlőt, több, mint 100 embert foglalkoztatnak, konszolidált árbevételük évente 4-5 milliárd forint között van. Egyszóval nagyok. Csak azért, hogy perspektívába helyezzem a méretet: a 200 hektárról feldolgozott szőlő a pincészet által feldolgozott éves mennyiségnek még a 30%-át sem éri el. A Varga pincészet a környék hatalmas méretű feldolgozóüzeme és palackozója. Aki a Balaton környékén borral foglalkozik, valamilyen formában már találkozott velük, ha máshogy nem úgy, hogy eladott nekik egy kis szőlőt.

Őszintén szólva egy rozoga, poszt-szocialista feldolgozóra, rozsdás nagy bödönökre, tartályokra számítottam. Ehhez képest minden technológia láthatóan vadonatúj, a legtöbb helyiség a régi állami gazdaság alapjain újjáépült. Mi persze megkaptuk az ún. “Hungarian Journalist V.I.P.” treatmentet. Érkezésünkkor frissen sült káposztás pogácsa és a pincészet rosé és fehér gyöngyöző bora fogadott minket:

Korábban már kóstoltam a gyöngyöző bort, ezer forint a polcon, laza, kellemes, picit talán édesebb a kelleténél. Létezik Rosé változata is. Ezek hűtve kitűnő választásnak bizonyultak, illetve kipróbáltam még az “Év első bora” nevű Csabagyöngyét is, ami a szintén picit szénsavasabb, illatosabb fehérbor és nekem nagyon hasonlított a fehér gyöngyözőre.

A pogácsához csak annyit, hogy az egyik pincészetben dolgozó asszony sütötte, még meleg volt, amikor megkaptuk. Fittyet hányva arra, hogy ebédet is kapunk, majdnem az egész kosarat behabzsoltam. Pogácsázás után bejártuk a 200 hektáros birtok egy részét. Nagyon szép területeik vannak, amik a hegy lába előtt hevernek:

A birtok mellett az egyik szomszéd is hasonlóan rajta van a Balaton felvidék életérzésen, még egy kis kápolnát is építtetett magának a mandulafák közé:

Persze a birtokbejárás után nem maradhatott el a feldolgozó szemléje sem:

A képre kattintva jön föl a teljes méretű panorámakép

De lenéztünk még a pincébe is:

Ebédre szintén az asszonyok készítettek egy kis halászlét belsőségekkel:

Tökéletes volt az élmény ebben a formában. Nagy pincészet, hatalmas feldolgozóval, nagy birtok, árbevétel, 100 ezernél is több Facebook követő. De vissza kell kanyarodnom az elejére: ha minden ilyen szép és jó, miért kezdődött el mégis egy beszélgetés köztünk? Miért érezte Varga Bálint úgy, hogy mindezt nekem is látnom kell, erről érdemes számot adni? Előrebocsájtom, hogy az alábbi okfejtés a sajátom.

A Varga borászat ma alapvetően egy hatalmas feldolgozó üzem. Méretről, kereskedelemről, kereskedelmi láncokról és kereskedelmi akciókról szól. Van technológiájuk is, próbálnak márkát építeni egy bizonyos szegmensre, de be kell látni, hogy sajnos ez az üzemméret nem tud az igazi minőségi termelésről szólni akkor, amikor évente 9 millió palack értékesítése a cél.

Ebből a mennyiségből a pincészet évente 200 ezer palack prémium bort ad el (prémium bor: dűlőszelektált tétel, magas minőség, drága csomagolás–, palack–, dugó–, kapszula–, címke). E mellett ide vehetjük még azokat is, amik a kisebb pincészetek alsóbb kategóriás boraival egyenértékű, akkor 1,2 millió palacknál járunk összesen.

Hiába lehet aranytojást tojó tyúk a bor, ha 9 millió palackot kell eladni, irreális a 2-3000 forintos ár a polcon, a valószerű inkább a 900 forintos, ami ráadásul még jobban megy, ha félédes. Igen, sajnos szembe kell nézni ezzel a jelenséggel is: a mennyiség erről a kategóriáról szól. A kategóriát ráadásul folyamatosan veszélyeztetik a külföldi, jó minőségű import borok, a gazdasági ügyeskedők, akik hatékonyan veszik célba az árérzékeny piacot.

Varga Bálint mégis megkeresett engem azzal, mert a róluk kialakult képen fordítani szeretnének. A fentiekkel ők is tisztában vannak, mégis szeretnének elmozdulni ebből a pozícióból. Nem lesz könnyű dolguk, mert kényszeríti őket a méretük, viszont vannak elképzeléseik arról, hogy az első generáció felépítette az üzemet, a következő generációnak már a márka és a bor felépítése lesz a célja. Persze a nagy kérdés és kihívás a dologban az, hogy 9 millió palackból mit lehet kihozni.

Ez az egész egyébként egy borzasztó érdekes valami lenne akár marketing, akár termék oldalról: hogyan fog tudni ellépni a Varga bor a 700 forintos édes zweigelt kategóriától? Ez ugyanis a fő termékük, amiből a legtöbbet értékesítik.

Én azt hiszem, tökéletesen értem a dolgot.