Mit rajzolt pontosan Watterson?

Bill Watterson, a Kázmér és Huba rajzolója 1995-ös visszavonulása óta meglehetősen kevés dolgot adott ki magából, ezért a képregényvilágot most meglepetésszerűen sokkolja a rövid kollaborációs comeback-je a “Pearls before Swine” képregényben. A sztori röviden: a Pearls before Swine rajzolója, az egykori ügyvéd, Stephan Pastis sikeresen felvette a kapcsolatot Wattersonnal és megállapodtak, hogy csinálnak néhány közös stripet. Az egész végén Pastis persze megírja a sztorit, végül jótékonysági aukción eladják az eredetieket. Pastis blogposztja tegnap jelent meg.

Ezt érdemes végigolvasni, mert ebben vannak legjobban összefoglalva az információk, meg ugye ez az első közlés. Én most nem is taglalnám újra a teljes sztorit, sőt, feltételezem, hogy mindenki el is olvasta a teljes posztot és megismerkedett a történettel.

Pastis viszont nem mondja meg, hogy mit is rajzolt Watterson. Az kiderül, hogy teljes kollaboráció volt kettejük között, az is, hogy három ilyen panel született, de az nem, hogy Watterson pontosan mit is rajzolt. TBG remek összefoglalót írt az egészről a 444-re, viszont szerintem félreérthető egy-két helyen.

Én magam az alábbi konklúzióra jutottam:

1. Ez volt a panel, amit elküldött Wattersonnak, aki ez után válaszolt Pastis emailjére.

2. Pastis június 2-án mutatta be a karaktert, Libby-t. Ezt már közösen gondolták ki, de a stripet még Pastis rajzolta. (Vö. TBG “A kisegér már Watterson műve” de ez az állítás szerintem nem konkluzív.)

3. Június 3-án ment még egy bemutató panel a kritikus Libby-vel és a kisegérrel, szintén Pastistől.

4. Június 4-én jelent meg az első közös paneljük:

Mivel a megjelenésekor még senki nem tudta, hogy Watterson rajzolta, illetve a sztori sem volt ismert a közönség számára, csak annyi derült ki, hogy a krokodilos kocka stílusa nem azonos Pastis stílusával. Ezt erősíti meg TBG is, aki ezt írja: “a beavatott szemeknek azonnal feltűnt, hogy a középső kockát nem Pastis rajzolta.” Ez volt a fenti képen a krokodilos kocka. Előtte és mögötte viszont nem Watterson van. Pastis blogposztjában ugyanis utal rá, hogy ő gondolta ki a sztorit és rajzolta meg a paneleket, csak hagyott benne hézagokat: “I wanted [Watterson] to fill in the panels I left blank”.

5. Június 5-én jelent meg a második közös alkotásuk, ebből az első és a második kocka Watterson, a harmadik Pastis:

6. Június 6-án pedig az utolsó, itt szintén a középső kocka Wattersoné:

7. Tegnap megjelent még egy utolsó, lezáró panel is, ami kivezeti Libby karakterét egy meghajlással az utolsó Kázmér és Huba panel előtt, ez szintén Pastis munkája.