A sikeres startup

Minden kapcsolat eleje rózsaszín köd. Amikor minden szép és csodálatos. Mindenki a legszebb oldalát hozza, van mögötte valamiféle percepciós meghajlás is. Az én kapcsolatom is ilyen biztosan a Prezivel. Azt leszámítva, hogy egy turbulens fel és le első hét, és konszolidálódni látszó, dolgos második hét végéhez közeledte állapotban bóbitázom most reggel. Ettől függetlenül egy halom élmény ért, ami nagyon, és erre most hirtelen nem találok jobb kifejezést, különleges.

Az elejéről kezdeném: nekem mi volt ez a cég kintről. Először is egy zoomoló prezentációs szoftver, Flashben. Amit soha nem próbáltam ki, vagy soha nem érdekelt. Véleményt formáltam, pontosan úgy, mint ahogy emberek véleményt formálnak valamiről. (Címkézni a legkönnyebb.) Látok egy új autót az utcán, bejön, nem jön be. Egy politikus. Ilyen, olyan. Új webes technológia: like, dislike. Zoomoló prezentációs szoftver: wtf.

A céggel ismerkedésem során már az elején feltűnt, hogy ez a cég nem a zoomolós Flash prezentációs szoftverről szól. Bálint Gábor (aki egyébként a Nehéz-Posony Feri sógora) tőlem karnyújtásnyira ül. Egyike volt az első embereknek, akik a Prezinél kezdtek. Ő mesélte, hogy rögtön az elején még kirándulni jártak együtt. Az egyik esti tábortűznél ücsörögve vetette fel Árvai, hogy dumálják meg, milyen lesz a cég, hogyan fog működni, találják ki, hogyan fogják az embereket inspirálni, hogyan fognak egymás között kommunikálni, milyenek az értékeik.

Ez akár a szokásos “akarjunk mi is nagyok lenni meg úgy csinálni” dumának tűnhet, ahol néhányan csinálnak egy céget, aztán mission statmenetet definiálnak, mert a céghez érkező tanácsadók elmondják, hogy ezt kell csinálni, végül egy kínos szerencsétlenkedés lesz belőle a végeredmény.

Egészen biztos vagyok benne, hogy akinek startupja van, de módszertana, szemlélete, missziója nincs, annak nem lesz sikeres, az egész világon ismert cége. Én is szeretnék magamnak egy céget felépíteni, de egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy vagyok annyira világlátott, kommunikációban olyan stabil, hogy ezt össze tudjam sikeresen hozni. (Kell-e mondani, hogy a termék ugyanis csak egy szelete az egésznek.)

Nem kevés kísérletet tettem már erre. Gondolom sokan próbálkoztak már hasonlóval. Hogy én meddig jutottam el?

Minden cég ott kezdődik, hogy vagyunk páran, akik csinálni akarunk valamit. Mindenkinek van valamiféle elképzelése arról, hogyan és miként. Aztán elkezdjük TOLNI. És akkor kifejlesztünk valamit. Végül füstbe ment terv lesz az eredmény, vagy már menet közben elhullunk. És mindig a másik lesz a hülye, aki miatt nem. Olyan rettenetesen jók vagyunk abban, hogy megindokoljuk, hogy az egyenletben mi miért rossz, de magunk miért nem vagyunk benne. (Igazából ez elő sem kerül, egyszerűen mi magunkat nem tesszük bele a vitákba.)

Utólag visszanézve ezekre a kísérleteimre tökéletesen kiugrik, hogy a szakmai tartalom mellett, mennyire hiányos volt az interperszonális rész.

Árvai minderről egy szót sem szólt, ezek a saját gondolataim. Ő csak annyit mondott, hogy amikor majd messze járok a Prezitől, akkor úgy nézzek vissza rá, mint egy helyre, ahol ezeket a dolgokat tudatosan csináltuk.