Apple Music

Megjelent ma menetrend szerinti időben az iOS 8.4 frissítés és vele megjött az Apple Music is. Sajnos van különbség a régiók között, az van, amit sejtettem, hogy lesz: a Beats1 rádiócsatorna csak amerikai iTunes kontóval látszik (de nekem el se indult végül), a korábbi iTunes Radio csatornák szintén ott vannak (talán a reklámok miatt?), a magyaroknak tulajdonképpen 90 másodperces limit nélküli iTunes Store-juk lett.

Az viszont … geci komoly.

Vannak rádióadók is, de nem túl sok, mondjuk hallgatni dolgokat kielégítő, van olyan rész, ami nekünk ajánl zenéket (jópofa UI-t terveztek hozzá, ahogy beállíthatjuk a zenei érdeklődésünket), illetve ide vannak bedugva az Apple kurált playlistjei is, ami nekem szintén bejött. Hazafelé a vonaton a “The Who” válogatást hallgattam.

Általában véve elég gazdag a választék, lehet keresni az iTunes boltban is bármilyen előadóra, aztán meghallgathatjuk a teljes albumot is (picit el van dugva). Ha megtetszik egy szám, akkor elvileg hozzáadhatjuk a saját készletünkhöz, de ez nálam valamit beszólt, hogy kapcsoljak be a Settingsben, de ott sem tudtam. Lehet, hogy kevés a 8 gigás telefonom, nem tudom. Azt is megtaláltam, hogy az egy számos albumaimból hogyan tudom előhozni a teljes albumot és meghallgatni (ezt is eldugták).

Nagyon sok mindent nem értek még, úgy láttam, hogy egy-két dolog nem működik, illetve a Family Sharing sem annyira intuitív, mint amilyennek képzeltem, a desktop iTunes frissítés sem jött még meg, szóval rengeteg kérdés van.

Viszont ami van – nagyon jó és pontosan erre vártam. Én magam nem voltam sem iTunes Match, sem Spotify, Rdio, Pandora, Last.fm vagy Deezer előfizető, nem kell nekem külön program ehhez. Viszont erre elő fogok fizetni (mondjuk három ingyen hónap van még addig is), mert bele van építve a telefonomba és az ezzel kapcsolatos experience a hibák ellenére is baromira előremutató és klassz. Látszik, hogy a következő Apple Music lesz majd a hibátlan, ez most még egy v1.0.

Zane Lowe egyébként egy Bede Márton zene ízlésnek is megfelelő szettel jeleskedett, remélem egyébként megjelenik majd MP3-ban is, mert úgy kívánom végighallgatni. Mindenesetre itt az első négy szám fellinkelve:

1: City – Spring King
2: Dreams – Beck
3: Gosh – Jamie xx
4: Shutdown – Skepta