Category archives for "bor"

A Varga bor előtt álló út

A badacsonyörsi Varga pincészetről 2012. szeptember 6-án hallottam először, de akkor sem tudtam hova tenni a dolgot. Varga Bálint, a családi vállalkozásban működő, hatalmas pincészet tulajdonosának idősebbik fia írt nekem egy levelet pontosan úgy, mint bárki más: megkereste a honlapon a címem, megfogalmazta és elküldte. Első körben azt hittem, hogy egy másik badacsonyi pincészettől keresett meg a tulajdonos, ahol évekkel ezelőtt jártunk egy barátomékkal, és összetévesztettem az ő barátnőjének gyerekkori szerelmével – ilyesmiről persze szó nem volt.

Nem sokkal később találkoztunk személyesen is, aztán kb. fél év szünet, végül április 17-én lementünk Badacsonyörsre megtekinteni a pincészetet is. De mielőtt erre rátérnék, némi történeti áttekintés: a pincészetet Varga Péter, Bálint édesapja még a ’90-es években privatizálta. Akkoriban fogalmuk sem volt arról, hogy meg fog-e állni a lábán a dolog, vagy egyáltalán ér-e majd később valamit, viszont azt igen, hogy egy 6 hektáros ipari terület a Badacsonynál nagy értéket képvisel. A család budafoki egyébként.

A pincészet megállt a lábán, szépen fejlődött a technológia, pályázatok, fejlesztés, emelkedett az árbevétel, mellette közben már 200 hektáron termesztenek szőlőt, több, mint 100 embert foglalkoztatnak, konszolidált árbevételük évente 4-5 milliárd forint között van. Egyszóval nagyok. Csak azért, hogy perspektívába helyezzem a méretet: a 200 hektárról feldolgozott szőlő a pincészet által feldolgozott éves mennyiségnek még a 30%-át sem éri el. A Varga pincészet a környék hatalmas méretű feldolgozóüzeme és palackozója. Aki a Balaton környékén borral foglalkozik, valamilyen formában már találkozott velük, ha máshogy nem úgy, hogy eladott nekik egy kis szőlőt.

Őszintén szólva egy rozoga, poszt-szocialista feldolgozóra, rozsdás nagy bödönökre, tartályokra számítottam. Ehhez képest minden technológia láthatóan vadonatúj, a legtöbb helyiség a régi állami gazdaság alapjain újjáépült. Mi persze megkaptuk az ún. “Hungarian Journalist V.I.P.” treatmentet. Érkezésünkkor frissen sült káposztás pogácsa és a pincészet rosé és fehér gyöngyöző bora fogadott minket:

Korábban már kóstoltam a gyöngyöző bort, ezer forint a polcon, laza, kellemes, picit talán édesebb a kelleténél. Létezik Rosé változata is. Ezek hűtve kitűnő választásnak bizonyultak, illetve kipróbáltam még az “Év első bora” nevű Csabagyöngyét is, ami a szintén picit szénsavasabb, illatosabb fehérbor és nekem nagyon hasonlított a fehér gyöngyözőre.

A pogácsához csak annyit, hogy az egyik pincészetben dolgozó asszony sütötte, még meleg volt, amikor megkaptuk. Fittyet hányva arra, hogy ebédet is kapunk, majdnem az egész kosarat behabzsoltam. Pogácsázás után bejártuk a 200 hektáros birtok egy részét. Nagyon szép területeik vannak, amik a hegy lába előtt hevernek:

A birtok mellett az egyik szomszéd is hasonlóan rajta van a Balaton felvidék életérzésen, még egy kis kápolnát is építtetett magának a mandulafák közé:

Persze a birtokbejárás után nem maradhatott el a feldolgozó szemléje sem:

A képre kattintva jön föl a teljes méretű panorámakép

De lenéztünk még a pincébe is:

Ebédre szintén az asszonyok készítettek egy kis halászlét belsőségekkel:

Tökéletes volt az élmény ebben a formában. Nagy pincészet, hatalmas feldolgozóval, nagy birtok, árbevétel, 100 ezernél is több Facebook követő. De vissza kell kanyarodnom az elejére: ha minden ilyen szép és jó, miért kezdődött el mégis egy beszélgetés köztünk? Miért érezte Varga Bálint úgy, hogy mindezt nekem is látnom kell, erről érdemes számot adni? Előrebocsájtom, hogy az alábbi okfejtés a sajátom.

A Varga borászat ma alapvetően egy hatalmas feldolgozó üzem. Méretről, kereskedelemről, kereskedelmi láncokról és kereskedelmi akciókról szól. Van technológiájuk is, próbálnak márkát építeni egy bizonyos szegmensre, de be kell látni, hogy sajnos ez az üzemméret nem tud az igazi minőségi termelésről szólni akkor, amikor évente 9 millió palack értékesítése a cél.

Ebből a mennyiségből a pincészet évente 200 ezer palack prémium bort ad el (prémium bor: dűlőszelektált tétel, magas minőség, drága csomagolás–, palack–, dugó–, kapszula–, címke). E mellett ide vehetjük még azokat is, amik a kisebb pincészetek alsóbb kategóriás boraival egyenértékű, akkor 1,2 millió palacknál járunk összesen.

Hiába lehet aranytojást tojó tyúk a bor, ha 9 millió palackot kell eladni, irreális a 2-3000 forintos ár a polcon, a valószerű inkább a 900 forintos, ami ráadásul még jobban megy, ha félédes. Igen, sajnos szembe kell nézni ezzel a jelenséggel is: a mennyiség erről a kategóriáról szól. A kategóriát ráadásul folyamatosan veszélyeztetik a külföldi, jó minőségű import borok, a gazdasági ügyeskedők, akik hatékonyan veszik célba az árérzékeny piacot.

Varga Bálint mégis megkeresett engem azzal, mert a róluk kialakult képen fordítani szeretnének. A fentiekkel ők is tisztában vannak, mégis szeretnének elmozdulni ebből a pozícióból. Nem lesz könnyű dolguk, mert kényszeríti őket a méretük, viszont vannak elképzeléseik arról, hogy az első generáció felépítette az üzemet, a következő generációnak már a márka és a bor felépítése lesz a célja. Persze a nagy kérdés és kihívás a dologban az, hogy 9 millió palackból mit lehet kihozni.

Ez az egész egyébként egy borzasztó érdekes valami lenne akár marketing, akár termék oldalról: hogyan fog tudni ellépni a Varga bor a 700 forintos édes zweigelt kategóriától? Ez ugyanis a fő termékük, amiből a legtöbbet értékesítik.

Én azt hiszem, tökéletesen értem a dolgot.

Somm (június 21)

Dokumentumfilm a “Master Sommelier” vizsgáról:

SOMM takes the viewer on a humorous, emotional and illuminating look into a mysterious world—the Court of Master Sommeliers and the massively intimidating Master Sommelier Exam. The Court of Master Sommeliers is one of the world’s most prestigious, secretive, and exclusive organizations. Since its inception almost 40 years ago, less than 200 candidates have reached the exalted Master level.

Trailer iTunes-en.

/via Kis-Szölgyémi Ákos

Szentendrei borvacsora

Ivády “ifa” Csaba meghívására kötöttünk ki egy kis HÉV-ezés után Szentendrén a Nemes Nedük Borszaküzlet pincéjében (apropó, hévezés: a kíváló és ingyenes Bpmenetrend nélkül obi lett volna!), ahol a Budai Gourmet fesztiválról elszakadva maga Heimann Zoltán jött és mutatta be a borait.

A pincében nem voltunk sokan, 15-20 embert kell elképzelni. Az asztalfőn Heimann Zoltán. Nekem pedig az járt a fejemben, hogy miért? Miért éri meg neki kiautóznia egy kis borkóstoló kedvéért Szentendrére, három óra nettó hakni, aztán vissza, öreg este lesz már. Valószínűleg azért, mert szereti csinálni, másrészt meg sose lehet tudni. Ez persze az én megfejtésem. Ha az ember elvállal dolgokat, abból mindig-mindig a kaland születik. (Még ha rá is baszunk, akkor is kaland.)


a szerző felvétele

Néhány dolgot megpróbáltam jegyzetelni a hallottak közül:

  • “Ha nincs drága borunk, nem vesznek komolyan bennünket”
  • Agnus Dei (magyarul Isten báránya) nevű borát a felesége neve, Ágnes ihlette
  • “Ági lelkében is benne volt a borászkodás és megélte jól” — ilyen kifejezéseket használ
  • Villányról (Heimannék ugye Szekszárdiak): “Ma Villány egy gyönyörű szép kisvárossá vált, én még emlékszem, milyen volt 20 évvel ezelőtt”
  • Szeptemberben Szekszárdon is tartanak szüreti napokat (honlap), állítólag szépen fejlődik ez a rendezvény is, el kellene menni
  • Heimann Zoltán eredetileg közgazdász, a bor külkereskedelméről írta a diplomamunkáját, aztán a ’90-es években jutott vissza ahhoz, hogy folytatja a borászkodást apja után. Én teszem hozzá, hogy Heimann eredetileg gazdasági ember, ezért is sikeresebb sokkal egyik-másik borásznál.
  • A munkát illetően minden alkalommal hangsúlyozza a nyugati jellegű protestáns etikát. Ez jópofa dolog és meg kell értenünk, hogy a világ több száz évvel ezelőtt is ugyanúgy működött, mint ma, csak nem volt akkor még iPhone, de ugyanazok a rendező elvek mozgatták és működtették az embereket, mint ma — ezt már én tenném hozzá.
  • Heimann olyan bort akar készíteni, amitől az ember megkívánja a saját feleségét
  • A Barbár óta nem védenek le védjegyet, akkor kiderült, hogy egy másik borász is ezen a néven akart piacra dobni bort, azóta úgy van vele, hogy akkor csinálnak egy másik (nevű) bort.
  • “Az ember úgy próbáljon beszélni, ahogy ő magát is látja.”
  • “Összeszorított valagból nem jön jókedvű fing” — nagy igazság, magam is vallom, gyakorlom, mint a protestáns munkaetikát!

Heimann egyébként nagy, az idők során már erősen konszolidálódott showman. Nem kapkod, nem rohan, jól érzi, mikor mennyire van szükség. A bor marketingje során az embernek magát is kell marketingelnie. Nem feltétlen csak így lehet, de a terméket felfelé tudja húzni, ha az ember rá-személyes-marketingel, illetve egy jó terméket lefelé húz az, ha csak a várjuk a csodát vele kapcsolatban. (Édesapámnak az a filozófiája, hogy a jó termék eladja magát, ami igaz is, csak kevés — szerintem.)

Apropó, ha már belementünk a marketingbe, némi kritikával is előállnék. Egyetlen bajom van a Heimann marketinggel: a képi világ nagyon művi és beállított. Több természetességet, és máris jó lesz minden. Talán majd Erdőjáró meglépi. Nézzétek meg ezt a képet (PDF link) és máris értitek:


túl tökéletes — ebből a pózból nem lehet jóízűt szellenteni

Szóval Heimann talán ezért is jár el borvacsorákra, meg azért, mert szeret haknizni, meg jól áll neki a hakni. Nem dolgoztam még vele, ezért azt sem tudom, hogy mennyi ebből a valós és mennyi ebből a projektált tartalom, viszont az a véleményem ettől függetlenül, hogy a bormarketing műfajban Heimann Zoltán egy erős tagja a magyar piacnak.

Borászokat hallgatni, borvacsorákra járni, borokat ízlelni szerintem nagyon jó hobbi. (Apropó, a borokról: nekem fuchsli, kékfrankos és maximum merlot, a többihez még nyápic csiga vagyok.)

Rókusfalvy pince, Etyek

Hétvégén megnéztük az etyeki Kezes-Lábos rendezvényt, péntek este pedig az esemény fő szervezőjével, Rókusfalvy Pállal ültünk le a pincéjénél. Nem pontosan ebből az elképzelésből volt megszervezve, de így jött ki. Én tudtam, hogy Rókusfalvy Etyeken borászkodik, de fogalmam sem volt, mi van a háttérben. De olvassuk csak tovább!

Megmondom őszintén, nekem Rókusfalvy Pálról egy rádiós / televíziós személyiség képe ugrik be. Ahogy áll a Móricz Zsigmond körtéren és éppen sorsol valamit élő adásban (konkrét emlékképem). Ezért is voltam meglepődve, amikor kiderült róla, hogy 2000 után nem sokkal eltűnt a médiából és elkezdett borászkodni. 35 évesen.

Érdemes összefoglalni a mögötte álló szakmai történet is: eredetileg zenetanár és jazz zenész. Tanít három évet, majd a zenekarával indul a Kimittudon, nyer és körbejárja a világot fellépésekkel. Elkezd rádiózni, eleinte szerkesztőként, később műsorvezetőként dolgozik. Ekkor még a Daniubius rádió elődjéről beszélünk, akkoriban állami rádió. A privatizálásával kisebbségi tulajdonrészt szerez az új cégben, ahol nagyjából 2000-ig ügyvezet. Kommunikációs és rendezvényszervező céget (cégcsoportot) csinál Roxer néven, kitalál egy tévés műsort, amit producel / műsorvezet, aztán puff, Etyek.

Etyekre egyik borász ismerőse Alkonyi Laci (Borbarát) viszi el, nagyon megtetszik neki a hangulat, környezet, és az, hogy Budaörstől 15 km-re van mindez. Eljár néhány híres borászhoz, aztán vásárol egy pincét, és elkezdi a borcsinálást. Manapság nagyjából 5 hektáron gazdálkodik, épült egy fogadó, terasz, étterem jó konyhával (ez utóbbit én húztam alá, konyha by Vidák Zoli). Ja, és mindennek tetejébe kitalálja és megcsinálja az etyeki “bornapokat”, amit kétszer rendeznek meg egy évben.

Teljesen véletlenül mi is egy ilyenbe csöppenünk be, Rókusfalvy Pállal a pincénél találkozunk a rendezvény előtti estén. Elnézést kér a felfordulás miatt, mellettünk építik a VIP-t holnapra, neki is időnként rohangálnia kell, a telefon sem nagyon hagyja nyugton.

Egy saszla borral kezdünk, ami meglepően szokatlan választás borkészítés szempontjából: általában étkezési gyümölcsnek tartják az íze miatt, ő most megpróbált készíteni belőle egy kicsit szénsavasabb jellegű vendégváró bort. Eredetileg az egyik hektáron tőkék pótlására használták a saszlát, egy idős néni szedte le, meghalt, aztán vették észre, hogy a több mázsányi szőlőből is lehetne bort készíteni. Korai nyersessége ellenére nem volt rossz választás, de nem lehet belőle vásárolni, olyan kis mennyiséget palackoztak belőle.


Ezen a képen megpróbálkozom a “Magnummal”.

További tételeket kóstolunk, Etyek fehér borokról ismert. Pali alapjaiban ismerteti a borkészítés mesterségét számunkra, ezzel felelevenítve a leüllepedet ismereteket. Annak ellenére, hogy hallottuk már ezeket az ismertetéseket, roppant élvezem hallani, mert Rókusfalvy megközelítésében van valami egészen egyszerű és közeli. Érezni, hogy ahogy ő maga is megértette 35 éves korában ezt az egészet, úgy adja tovább. Nincs benne semmi bonyolítás, egyszerű értelemátvitel képződik.

Rókusfalvy egész életében “attention management”-tel foglalkozott, vagyis más emberek figyelmével foglalkozott, így kissé magától működőnek tűnik az egész. Arról faggatom, hogy a média után hogy kötött ki mégis a bornál. Kiderül, hogy nem volt ám olyan nyilvánvaló a tranzíció, ő is úgy indult neki, ahogy elképzeljük: 60 személyes borvacsora újságíróknak első körben. “Ajajajj” — szisszenek fel, innen már nem sok hiányzik a Blikk címlaphoz nagy betűkkel: “Rókusfalvy első szüretje Etyeken”. Szerencsére gyorsan (évek alatt!) belátta, hogy mekkora pöcsfejség ez az irány, azóta inkább alázattal közelít a kérdés felé.

Azt mondja, ennyi év után rájött arra, hogy minél többet foglalkozik vele, annál kevesebbet tud. Nagyon érdekes gondolat, én is ugyanezt tapasztaltam a teniszben. Ütöttem a labdát már egy ideje, az első fél év után azt hittem, jövőre indulok a Garroson, nem vicc. (Aztán megnéztem magam videón, és, hamar kiderült, nem volt elég vödör a lakásban, amit az asztal alá lehetett volna tenni, hogy legyen hely a hányásnak.)

Rókusfalvynak is megvoltak a maga körei, mire a média világából megtalálta a helyét a rendszerben. Elmondom neki, hogy ez sikerülhetett is, hiszen annak ellenére, hogy nem vagyok reprezentatív minta, én sem találtam a média-bor fúzióját a kommersz médiában, aminek nagyon örülök is. Ettől eltekintve a borszakmában sem sokat hallottam még a nevét. Nem titok, hogy még nagyon sokat kell fejlődnie szakmailag is. Jelen pillanatban évente 20 ezer litert palackoznak, ennek nagy részét elnyomja a gasztróban (a Dérynében lehet kapni a borait például), a harmada elmegy itt Etyeken.

Kiböki, hogy a média világa meglehetősen üres és lapos. Neki megvoltak már a cégei, mégsem érezte azt, hogy megtalálta volna a tartalmat benne. Mármint a személyes tartalmat, ezért lett jó irány a bor, hogy a küldetését keresse. Így nőtte ki magát a “pet project” egy hobbiból üzletté és életstílussá. Sok régi barátja akarna venni présházat, de inkább lebeszélte őket róla: borászkodni csak életmódváltással lehet. Ki kell menni a földre metszeni, fejteni kell a bort, aki bulikat akar csinálni, az inkább bele se fogjon.

Ezen én is elgondolkodtam. Teljesen egyetértek: távirányítással nem lehet borászkodni.

Palitól elköszönünk, aztán leballagunk az étterembe. Kellemes terasz, barátságos személyzet. Az étlap rövid (jó pont), nem szarozok, berendelem a szalontüdőt. Meglepően finom. Meglepően finom! A többiek étele is klassz, desszertnek elvállalok még egy aranygaluskát is. Fantasztikusan jó, élettel teli, vidám. Roppant jó hangulatunk kerekedik, de nem duhajkodunk már tovább, péntek este van, inkább csak bezuhanunk az ágyba.


Most már mi is tudjuk, mi az a “roxer”.

A másnapi városi forgatag szerencsére nem búcsús ünnep, hanem a “töki-pompos” típusú, manapság divatos “hagyományőrző” rendezvény. (A töki-pompos alatt egy mobilkemencét kell érteni, ahol kisütnek egy téglalap alapú kenyeret, aztán ezt pakolják meg szalonnás-hagymás feltéttel.) Rengeteg ember, sok helyszín, borászatok, klassz idő. Én sofőrködöm, így csak támogatom a csapatot. Délután négyig fesztiválozunk, esküszöm, még a Budapest Bank VIP rendezvényre is sikerül belógnunk a másik oldalon levő budin keresztül, aztán lépünk. Kifelé elképesztő kocsisor.

Klassz cucc ez az etyeki Kezes-lábos fesztivál, bár én inkább afféle budapesti gyarmatosításnak élem meg. Nem vagyok benne biztos, hogy Etyeknek ez kell. A többiek lehurrognak, egy ilyen fesztivál sokat segít a község fejlődésében. Tény, hogy rengeteg új pince, CBA csillagromboló, újépítésű házak mindenütt. Meglátjuk.

Zárásként nézzünk meg egy nem kattintható webgalériát 610 pixel szélesen!


Ez a reggeli benne volt az árban, 14 ezer két fő részére egy éjszaka. Az étteremben egy főétel 2 és 3 rugó között mozog. Budapesti típusú árak.

Látogatás a Heimann családi birtokon

Heimann Zoltán 50. születésnapja előtt egy nappal volt olyan kedves, hogy fogadott bennünket (immáron a Plastik média színeiben!) a szekszárdi estate-en, a dombtetőn. Egy kellemes borozgatás, egészen nyitott családi beszélgetés és néhány karton vásárlás kerekedett belőle az első igazi tavaszi hétvégén. Ifjabb Heimann Zoli is érdeklődik a borok iránt, ki tudja, hosszabb távon átveszi-e majd a tényleg impozáns családi vállalkozást.


Vacsora


Kest és Linda


Kest és Linda egymásra szerelmesen tekint


Felvágottak a vörösbor mellé


A Plastik média szerkesztője természetesen egy svártlival bukkant fel, amit kisvártatva meg is szegtünk


Néhány gondolat a szív-lapáttal

A Heimann borok jelentősnek mondhatók a magyar piacon, jelenleg a Bortársaság kereskedik és marketingeli a boraikat (csakúgy, mint Szepsy borait), kereskedelmi láncokban jelenleg nem kaphatóak. Érdemes egyébként ellátogatni a Lánchíd Budai oldalán levő Bortársaság üzletbe, elég impozáns és professzionális üzlet, magam is kedvelem.

Végül tekintsük meg a videót, mely egy kis hangulatot próbál a maga szerény és alulforgatott módján árasztani:

Szepsy István, Mád

Hétvégén Szepsy Istvánnál jártunk Tokaj mellett, Mádon. Szepsy neve nem lehet ismeretlen a Plastikot rigorózus fegyelemmel követő néhány olvasónak, hiszen 2006 novemberében már felkerestük a borászt, néhány hónappal később pedig a Maligánban vacsoráztunk a boraihoz.

Társaságunk egyik tagja Szepsy gyűjtő, tehát volt konkrét célja is a kirándulásunknak, mégpedig feltankolás a 6 puttonyos 2003-as aszúból. Kispénzű garasoskodó blogger lévén nekem sajnos nem jutott belőle, csak az olcsóbb (ám a borok között így is drágább árfekvésű) furmintokat pakoltam be a kattogós dízel autóm csomagtartójába, ám irigykedve bámultam azokat, akik megtehetik, hogy több kilóért vegyenek ebből a topáz színű, általam csak “arany-ampullának” nevezett zsenialitásból. (A Bortársaságnál, ami Szepsy egyik fő magyar piaca, jelen pillanatban 24300 forint a palack ár.)

Szepsy kedélyes és türelmes, mint mindig, nem nagyon lehet látni rajta azt, hogy elsüllyedt a magyar mocsárban, tehát ezt az érzést, amit körülöttem, sőt, magamon is érzékelek mostanában egyre gyakrabban. Épp ellenkezőleg, azt érezni rajta, hogy a hosszú éveken át tartó nélkülözés után végre rátalált a helyes útra, amin járni kíván, és amire mindig vágyott. Ez pedig nem más, mint a kompromisszumot nem ismerő, legmagasabb minőségre való törekvés. (És csak az! Semmi B-márka!)

Az alábbi rövid videóban is erről mesél: azt feszegeti, hogy a kapszula miért olyan, amilyen, amikor csak arra hivatott, hogy megvédje a dugó tetejét. Mondjuk én a kérdésben inkább a tradíciókban hiszek, nem tudnám elképzelni a rövidgatyás kapszulát.

Szitáló hóesésben bandukolunk fel a kispincéjébe, ahol olyan tízféle bort kóstolunk végig. Nála ez úgy működik, hogy tölt nagyjából négy-öt centet, aztán beszélgetünk és az egészet megisszuk (ha akarnám se önteném ki). A vége felé már nem nagyon sikerül normálisan állni, így fordulhat elő, hogy mint Mike Myers a Wayne’s Worldben, én magam is térdre rogyok, kezeimet magasra emelve hajlongani kezdek, majd mantrázom a “nem vagyok rá méltót”. Pedig csak a Botond cuvée-t kóstoltuk, igaz, az est fénypontjaként.

Úgy vélem, hogy értem, mitől Szepsy a Szepsy: telt és harmó(o?)nikus, átlengi valami csak rá jellemző olajos, kígyóként saját farkába harapó kerek íz. Azt hiszem a szárazokon is felfedeztem ezt, sőt, trademarknak hívnám. Kedvem lenne megforgatni ma este is, de sajnos nem tehetem, mert szénsavmentes ásványvizet fogyasztok. Nem nevezném könnyed laza zöld bornak, mint amit ugye Malya Ernőtől szoktunk meg a Nyakasnál, inkább a Chardonnay-re emlékeztet, amit, ugye, nem kedvelek igazán. (Bár az is lehet, hogy csak félek tőle, mint falusi gyerek a kutyától.)

Szepsy nem vacakol sokat, a kóstolás befejeztével ad még három palackot “a vacsorához”, majd saját autóján elszállít bennünket a közeli szállásunkra. Másnap reggel térünk vissza vásárolni, én kérek tőle egy névjegykártyát, amiért visszamegy az irodába. Két kártyával és egy 2009-es borkalauzzal tér vissza, amit a kezembe nyom ajándék gyanánt. Szinte lehetetlen nem azon gondolkodni, hogy miért nem tapasztalok sokkal több ilyet amerre járok, és ezt most nem az ingyen könyvre értem, hanem erre az egész hozzáállásra.

Ennek talán az lehet az oka, hogy mindenhol, ahova az ember betér, alkalmazottakkal akad dolga. Az alkalmazott márpedig órabérért dolgozik, konkrétan nem érdekli, nem érdekelt, nem érti, nem érzi, nem tudja, nem akarja tudni. Szepsy meg nem csinál sáskahadaknak nyilvános kóstolót (1), ha meg csinál, akkor azt jó szívvel teszi (2).

Bonyolult megérteni, őt sem mindig tudják. 2001-ben megkapta az év borásza díjat, de már nem viszi versenyre a borait. Nem nagyon tud ő próféta lenni a saját hazájában. (Szeretném jelezni, hogy vállaltan elfogult vagyok az irányába.)

Február végén pedig sváb-vonalon bandukolva Heimannékhoz megyünk Szekszárdra.

Függöny.

A vörösboros pörkölt esete

A barátnőm, áldott jó asszony, ma pörköltet készített ebédre. Én teniszezni voltam, illetve néhány ügyet intéztem a városban. Mire hazaértem, boldogan jelezte, hogy vörösboros pörköltet készített. Megkóstoltam, igen finomra sikerült, szó se róla.

Egyetlen apróság: Linda, áldott jó asszony, a polcról pont egy 2006-os Gere Kopárt bírt leemelni főzéshez. Finom volt, szó se róla, de talán még nem tartunk ott, hogy Kopárból főzzünk. A maradék két palackot leplombáltam.

HA! 🙂

Gere Kopár 2006 teszt

Kopár Cuvée 2006

A Kopár 2006-os évjárata a fordulópontot jelent a bor életében. Ez az első olyan Kopár összeállításunk, mely során szakítottunk a klasszikus bordeauxi házasítás (40% Cabernet Sauvignon, 40% Merlot, 20% Cabernet Franc) gyakorlatával és inkább a borvidék két meghatározó fajtájára a Cabernet Franc-ra és a Merlot-ra helyeztük a hangsúlyt.

(…)

A borok érlelésében is változtattunk, hiszen az elmúlt évek tapasztalatai alapján a gyümölcsös karakter kihangsúlyozása érdekében az új kishordós érlelést, új nagy (20-25-50 hektoliteres) tölgyfahordók használatával egészítettük ki, mely a 2006-os évjárat esetében már a teljes mennyiség 40%-át tette ki.

Múlt pénteken Kianek Tamás barátommal ültünk le ünnepelni a lakásfelújításának elkészülttét. Október óta fogható az előjegyzésben beszerzett Gere Kopár 2006-os villányi cuvée, ebből szereztünk be néhány palackkal. A szifonnal rögzítettünk majd 52 perc beszélgetést, ezt lehet meghallgatni. Figyelem: csak őrülteknek. Szerkesztetlen, értelmetlen, érzéketlen. Két 31 éves forma ember egy asztal mellett.

Amit a Kopárról tudni érdemes: a magyar borászat egy igazi marketing- és sikertermékéről van szó. Gere Attila elérte, hogy a Kopár név egyet jelentsen a Rolex márkanévvel. Ez ugyanis borban a magyar Rolex. Mert milyen a Rolex? Jó és drága. Aki nem ért hozzá, de van pénze, Rolexet vesz. Aki ért az órához, de nem teheti meg, lefikkantja a Rolexet. Nos, ilyen a Kopár. Étteremben 10 ezer alatt nem adják palackját, előjegyzésben olcsóbban hozzá lehet jutni.

Akit érdekel a podcast, olyan 3-4 perc körül kezdjük el a bor egyszerű értelmezését, de végig teljesen szerkesztetlen, koncepciótlan az anyag. Kettő palackon voltunk túl a rögzített beszélgetésünk kezdetééig: egy száraz SPAR fehéren (fogalmam sincs már mi volt), és egy Kadarkán. Ez utóbbit a bőrfotelben fogyasztottuk, lábainkat Don Draper módjára keresztbetéve, az imázsból tényleg csak a füstölgő cigaretta hiányzott.

Éjfél felé bontottunk asztalt, én hazabotorkáltam, Tamás pedig igazi úr módjára elment még kártyázni.

Függöny.

A hanganyag az ugrás után hallgatható meg.
Full article

Szepsy István borvacsorája

Az egyel ezelőttiről gyakorlatilag azonnal elfogytak a helyek, így abszolút résen kellett lenni a következő Szepsy borvacsoránál. Természetesen a Maligánba szervezték. A borokról kevesebbet kívánok értekezni, hiszen a már megismert és szívünkbe zárt Szepsy minőségről van szó, beleértve a szárazakat is.

A menü:

Király Hárslevelű 2005
Harcsasült füstölt pisztrángos körtesalátával

El kell mondanom, hogy halat ritkán fogyasztok, mert úgy tapasztaltam, hogy nem tudják őket jól elkészíteni. Kivételt képeznek a tengerparti helyek, ahol viszont előszeretettel fogyasztok halat fehérborral. Ez a harcsasült (illetve: derék-szelet) kimondottan finomra sikeredett és valóban jó kompozíciót alkotott a körte szeletekkel és egyéb növényekkel.

Szent Tamás Furmint 2005
Kecskesajtfondü citromos sonkás stanglival

A menü egyik kiemelkedő darabja. A fondüt természetesen nem úgy kell érteni, hogy kis gépeket telepítenek az asztalokra és elkezdünk klasszikus értelemben véve fondüzni, hanem egyszerűen egy forró sajtlevest kapunk közepes méretű csészében. Szörnyen finom és sűrű volt, a sonkás stangli pedig akkor készült és még finom punci-meleg volt. Szeretnék még ilyen ételeket fogyasztani életemben.

Nyulászó Furmint 2005
Káposztás tésztában kemencézett házinyúl rókagomba szósszal

Első olvasatra kissé extravagáns ételnek tűnt, a kemencézett itt azt jelentette, hogy a tésztába káposztát kevertek, aztán a nyuszit belegöngyölték ebbe (kissé sok volt a tészta és száraznak is éreztem), de a rókagombás szósz kárpótolt mindenért. Nem alkotott rossz kompozíciót egyébként.

Szamorodni 2003
Libamájpástétom szamorodniban érlelt barackkal

Itt váltottunk át a szárazról az édes borokra. Ez Szepsynek az egyik “flagship” bora, valójában Szamorodni Dániel néven fut angliában (Dani, az unokája tiszteletére) és Szepsy szerint ezt a bort már “hármas Dániel”-ként ismerik. A libamájpástétom az embeddelt barackkal finom volt, bár én ezeket az édes kocsonyákat sohasem szokatam “a la carte”-ról választani. Valamiért mindegyik ugyanolyan range-ben mozog, olyasmi, mint a pármai sonka sárgadinnyével / mozarella paradicsommal, része a sztenderdnek.

Cuvée 2003
Szarvasgomba olajon sült vadkacsamell karamellizált almával és kávémártással

Ismét egy klassz részhez érkeztünk, a kacsa fantaszikusan omlós és kívánatos volt. A kávémártás inkább csak nevében volt kávé, amit egyáltalán nem bántam. Az édes cuvéé-ből ittam volna még egy-két pohárral. Ez a cuvée, csak úgy, mint az előző fogás mellé járó tétel, hordozza magán a jellegzetes Szepsy trademark-ot, a Himnusz “nektárt csepegtettél” részében Kölcsey valószínűleg Szepsy borára gondolhatott.

Aszú 2002
Fehér csokoládé bon-bon, stíriai metélt, füge kocsonya

Az i-re feltevődött a pont. Érdekes módon desszertben minden valamire való étterem otthon van. A fehér bon-bon házi készítésű volt, nem pedig tetves Raffaello, ahogy a cheapshot wannabe-k oldanák meg. A metélt porcukros és omlós, a füge kocsonya pedig megdobta az egészet.

Megmondom őszintén, hogy a menüt első olvasatra budapesti juppi menzőzésnek gondoltam volna, ám kellemes csalódást okozott, és megleltem benne az oly őszintén áhított nettó értéket. Igazán nem bántam meg, hogy részt vettem rajta és szegényebbnek érezném magam, ha nem tettem volna meg.

A szervezésről még annyit hadd jegyezzek meg, hogy Szepsyt egy recsegő mikrofonon keresztül kellett hallgatni (mi a Maligán hátsó részében voltunk), illetve mellettünk egy nagyobb társaság 50-es, 60-as férfi ült, akik folyamatosan dumáltak (miért nem mennek kocsmába ezek?). Ezek a körülmények engem az elején jelentős módon irritáltak. Érdekes módon velünk szemben egy juppi first date-et szervezett magának (és akkor most újra leírnám: egy Szepsy borvacsorára first date-et szervezett), amit nem tudok értelmezni. Meg egyáltalán nem tudok értelmezni, aki már tudja, hogy Szepsyhez jön, miért nem tud kussolni és türelmesen hallgatni a szavait? Ezek a dolgok számomra annyira nyilvánvalóak.

Verdikt:

borok: megszokott minőség
étel: ötös és tényleg, big-up a Maligánnak
szervezés és körülmények: kettes (alá)

Az egész olyan volt, mintha Szepsy nélkül vettünk volna részt rajta (időnként fel-felbukkant azért, de csak egy hang volt), én viszont egy baráti hangulatú kajálást vártam volna szabad bekérdezéssel és fényképezkedéssel, autogramm osztással.

Függöny.

On branding

Egyik billboardot fotóztam le itt az Osztyapenkó környékén. “Villány barátságos bora, Lojzi.” Ismeretes, hogy Wunderlich pincészete kapott egy nagyobb tőkeinjekciót (ki kéne google-znom), befektettek, megépítették. Az ilyen plakátokon pedig látni, hogy mi a marketing és a terhes gondolatiság mögötte.

Ezt a plakátot ugyanis nem Wunderlich Alajos készítette, abban biztos vagyok. Ezt egy olyan személy készítette, aki azt mondta az egyik faszombuzi meetingen felszólalván, hogy: “Lojzit mindenki ismeri, Lojzi egy szerethető ember, aki szerethető, barátságos bort készít. Lojzi lesz a mi lojzink, a mi szerethető és személyes márkánk.” Megszületett tehát a szamuráj “W” logó, megszületett a “kreatív”, megy a kampány, megy a nagyipariság, ez a “mi” “barátságos” Lojzink, és az ő bora.

Nekem ez akkor lenne hiteles, ha tényleg Wunderlich Alajos állna mögötte és organikusan fejlődött volna a márka. NB, valóban organikus volt a “lojzi” brand Villányban. De ez már nem az, kispöcsök.

A mai kegyetlen világban egyébként örömmel látom mindig is a kísérletező dolgokat, amik valahogy mégis elkapják a fonalat. A British Film Institute (bfi) rebrandelte magát, amivel előálltak, az nekem első pillanatban az “előtte” verziónak tűnt. Megcsináltak egy 90-es éveket jellemző Photoshop lens-flare effektet, ami igaz ugyan, hogy álló helyzetben igen ratyin néz ki, viszont mozgásban annyira elegáns darab, amihez csak gratulálni tudok.

Tokaj

Tokaji programot bonyolítottunk le borbarátokkal a hétvégén a szervezésemben. A program a következőt ölelte fel:

SZOMBAT
Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet (birtok szemléje, kóstolás), Sárga borházban ebéd, Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok Rákóczi Pince (csak kóstolás), Tokaj-Árvay pincészet (pince szemle, kóstolás), Tokaj belvárosában prompt vacsora.

VASÁRNAP
Szepsy Mád – Királyi szőlészet (pince, birtok szemle, kóstolás), Tolcsván az Ős kajánban ebéd.

A szombati nap kizárólag turisztikai program volt. Kialakított kóstolóhelyek, megfizetett alkalmazottak, elektromos húsdaráló, lelketlenség. Egyetlen borásszal, vagy birtokgazdával sem sikerült találkoznunk (ez egyébként jó előre sejthető volt), hozadéka csupán a gazdálkodó egység megtekintése és a sztenderd turistaborok kóstolása lehetett. Ezekről az élményekről több szó nem is esik a továbbiakban, hacsak nem az, hogy az életem hátralevő részére ennyi elegendő is volt ebből, de erre a részre a bejegyzés végén még visszatérek.

Most pedig lássuk a vasárnapot!

Szepsy István elhelyezése a térképen meglehetősen egyszerű, ha egy általa forgalomba hozott bor címkéjét az ember megtekint, ugyanis az alján ott van mádi házának és pincéjének címe. Ez valóban ennyire egyszerű téma, csak nekünk pesti suhancoknak, interneten szocializálódott hülyegyerekeknek nem az: valóban arra a címre kell elmenni, ha magával Szepsy Istvánnal akarunk találkozni, aki Tokajban fehér bort állít elő, mégpedig többnyire száraz fehéret. Ilyen egyszerű.

Rövid kérdezősködés után meg is találjuk a házat, Szepsy márpedig jön is, mégpedig egy vödörrel a kezében, amit minden kommentár nélkül megtölt a ház előtt található csapról vízzel, majd beviszi. Mi kissé feszengve várjuk, hogy mi lesz itt, te jó ég, megzavartuk a maestrot vasárnap reggel, most aztán el kell majd kullognunk innen, ráfaragtunk, Józsi!

Nem ez történik, hanem rövid kézrázás, majd a ház alatti pincébe megyünk, ahol Szepsy belekezd mondókájába mindenféle különösebb bevezetés nélkül. Mi eleinte nem nagyon merünk szólni, sőt, még fényképezni sem, de néhány perc elteltével oldódni kezd a hangulat aztán ESZEVESZETT RÁKKENDROLL!

Én magam nem nagyon greppelek (vagy másképpen: diggelem) a vöröset. Egyszerűen nem értem még el az életemnek abba a szakaszába, ahol megfelelőképpen tudom értelmezni a vörösborokat. Vagy én nem tudom, hogy miért, de nem vagyok tőlük oda. Kimondottan nem vagyok képes zsinórban vöröseket kóstolni. Egy idő után olyannyira monotonná válik számomra, hogy már semmi különbséget nem látok, csak nézem a sötétet, fogalom nélkül.

Tokajban viszont fehérborok vannak, ám mindenki tudja, hogy tokajban a fehérborok tulajdonképpen egyenlőek a magas cukortartalmú borokkal. A szombati napok kóstolásaitól ezért sem voltam elájulva: az első két tétel egy ezer forintos alaplé volt, aztán erre vertek rá négy tétel édeset. A harmadik pincénél már kimondottan nem akartam magas cukortartalmú bort inni, de nem volt választás, ment a program.

A közeli templom melletti pincéhez Szepsy VW egyterűjével jutunk el. Neki is megvannak a remek aszúi, viszont a borainak nagyobbik része már száraz bor, kimondottan örömmel tölt el, hogy nem ezt a mindenki által kötelezőnek gondolt iskolát erőlteti. A kóstolás után felmegyünk a hegyoldalba és megtekintjük az egyik dűlőt is, a túra végeztével vásárlásra is nyílik lehetőség, a kóstolásért pedig nem kell fizetni.

Azt gondolom az, hogy az egyik legjobb magyar borász, aki külföldön talán még elismertebb, mint itthon, saját maga visz körbe a birtokán, maga is iszik velünk bort, nem kér pénzt a kóstolóért (NB: a többi helyen egy ilyen kóstoló 9 ezer forint), valamint egy borzasztó kedves és földön járó ember, mindenképpen helyt és említést érdemel ezen a helyen.

A szerző felvétele

Érdekes, hogy Szepsynél nincsen formális kóstoló program, mint a pincék többségénél (ezért sincs ára a kóstolásnak). Mi valamiért mégis odakeveredtünk, sőt, pompás élményben volt részünk (mondom, a turizmus után!). Egy olyan világról beszélünk ugyanis, ahol alapvetően szívességet tesznek az embernek azzal, hogy kinyitják a város főterén levő pincét, a főborásznak se híre, se hamva, és ami világban az olyan kaliberű arcok, akiket Bede Márton “közepesen híres köcsögnek” titulál, valóban közepesen híres köcsög. Ehhez képest Szepsy István nem kapkodva, nem rohanva, szívélyesen és őszintén beszél egyáltalán nem elszállva a borairól, a történelemről, a földről, meg arról, hogy hogyan viszi ezt az egész céget és hogyan próbálja megcsinálni a nagy fehéret.

Szombat este, mikor hazafelé sétáltunk Tokajból, azt kérdeztem Kianektől, hogy mi lesz akkor, ha a csúcs-program Szepsy csalódás lesz. Mi lesz, ha le se fog minket szarni, ha éppen nem lesz ideje, ideges lesz akármiért, mi lesz, ha összetörik az az imázs, amit ismeretlenül köré felépítettünk? Borzasztó felelősség. Komolyan mondom még az is megfordult a fejemben, hogy sétálok Mádon, míg a többiek vele vannak, hogy elkerüljem ezt. Ehhez képest Szepsy pontosan azt hozta, mint Roger Federer egy tenisztornán. Hihetetlen profi és őszinte volt, az általam kiépített képre még rá is rakott egy lapáttal.

És így megérthetjük, hogyan lehet tökéletes módon márkát építeni. Árvay János és kedves lánya ehhez képest csak egy fotóalbumon keresztül volt látható számunkra. Nem volt ott, nem volt jelen, hogy hozzá tudjon adni az értékhez azon kívül, amit láttunk. Megfizet egy személyt, aki körbevezet minket és akitől lehet vásárolni, de mindez nem összevethető Szepsy Istvánnal, aki a teljes programot kínálja ÉS MÉG A DŰLŐBE IS FELVISZ A KOCSIJÁN minket, interneten szocializálódott kis hülyegyerekeket, akik ennek töredékét sem érdemelnék meg.

Kianek megállapította nagyon helyesen hogy ezen délelőtt után kötelező magunkba nézni és önvizsgálatot tartani. Hogy milyen emberek vagyunk, hogyan viselkedünk embertársainkkal. Az a helyzet, hogy a bor, ami a szofisztikációnak legmagasabb szintjét képviseli, megmutathatja az arra fogékony embereknek, hogyan válhatnak jobbá. Nehéz ezt kifejezni számítógépre kötött billentyűzet segítségével, megélve teljesen triviális.

Nem egy pincében és borászatban jártam már, de most kiszintetizálnám a számomra lényeges dolgot: egyik sem olyan, mint amikor maga a tulajdonos gazda van ott. Teljesen más a mérce. A jövőben szervezendő bor-programokat mindenképpen úgy fogom csinálni, hogy a bor készítőjével, vagy a birtok gazdájával is találkozhassunk.

(Az étteremben pedig mindenhol menü lesz, nem à la carte.)

Reggeli gondolatok

a szerző felvétele

Budapesti upper-class sznobéria lengi körül a Hősök tere melletti Gundel éttermet. A helyen eleve görcsbe rándul az ember gyomra, ki hallott már olyanról végülis, hogy öltönyben lehet egy jót vacsorázni? Életem során egyszer már voltam a Gundelben, de emlékeim szerint nem volt különösebben meghatározó élmény. Tegnap a család gazdag rokonsága jóvoltából ott vacsoráztunk és nagy kanállal ettünk.

A vacsora után csak jókat mondhatok el a Gundelről: kifogástalan ételek, kifogástalan kiszolgálás (roppant korrekt, nem eltúlzott service), megfelelő környezeti élmény (igen, öltönyben baszki). Méltóképpen ünnepeltük meg a gazdag rokonság nagymamájának 70. születésnapját. Ez akár elég szánalmasan is hangozhat, de ez az igazság.

Előre specifikált menüt ettünk, a főétel három fogásból volt választható: hal – kacsa – bárány. Én ez utóbbinál maradtam és közepesen átsütve kértem. Remek választásnak bizonyult, pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem egy idillisztikus világban. Gyenge láncszemként a leves lejelent meg, ami valójában jó volt, csak éppen hiányoltam belőle a fantáziát. Valamilyen húsleves alapot próbáltak feljavítani mandulás gombócokkal, de elég ízetlennek bizonyult. A remek fűszervajból mértem bele néhány kiskanálnyit, úgy elfogadhatóbb és zamatosabb lett a leves. Ettől eltekintve minden fogás remek élmény volt. A libamáj pirítóson és aszú-zselével, némi zölddel, a már említett bárány, a torta (születésnapot értelmezünk), leves előtti gomba-gerezdek mártásban — igen finoman elkészítve.

Három tételt ittunk, az utolsó 3-as Kopár volt, a második Vylyan (nem emlékszem mi), az első pedig az előételhez és a libamájhoz való édesebb jellegű mujscat Gundel brandinggel. Egyáltalán nem rossz választék, bár a magam módján én most is a könnyedebb borokat kedvelem. Ez a testes-nehéz iskola maradjon csak meg az idősebb korosztálynak. Sajnos a ma reggeli szétcsúszott másnaposságom arra figyelmeztet, hogy az est végén nem célszerű elfogyasztani a kóser szilvát még akkor sem, ha a társaság amúgy igen jó hangulatban van. (Az öcsém gondolom elfogyasztja minden alkalommal, sőt, még egy ellen-szilvát is kér — tegnap nem volt ott.)

Gundel tízből tíz volt tegnap este. Mondtam már, hogy kedvelem, ha a szénsavas ásványvízhez más poharat adnak?