A „konzol” kategória archívuma

Feltámadt a Nintendo

Index:

Az Egyesült Államokban a Nintendo húzócímei, a 3DS-re készült Mario Kart 7 és a Super Mario 3D Land, illetve a Wii-s Legend of Zelda: Skyward Sword több mint egymillió példányban keltek el eddig.

A legnagyobb sikersztori mindenképpen a Nintendo 3DS-hez fűződik. A vállalat nyögvenyelősen startolt kézikonzolja októberre már 6,68 millió példányban kelt el, a legfrissebb adatok tanulsága szerint pedig az eladások mind Japánban, mind az Egyesült Államokban átlépték a négymilliós határt.

Ha valaki, akkor én nagyon örülök a Nintendo sikereinek, de azt se feledjük, hogy jövő évben nem lesznek ekkora húzócímeik. Csináltak egy jó zárást 2011-hez, ugyanakkor nem tudnak ebben a tempóban menetelni.

Másrészt sajnos az a baj, hogy a Nintendo továbbra is a régi vágású játékfejlesztésben hisz. Lehet, hogy 40-50 óra szórakozást nyújt az új Zelda, viszont ha beleraknának még 20 órát, akkor további 2 évvel elhúzódott volna a fejlesztési ciklusa – agyrém eszement hülyeség.

Egyszóval ellőtték a puskaport, lesz néhány villongásuk idén is, de nagyon kérdéses, hogy hova jutnak ezzel a modellel. Változtatniuk kell, nincs mese.

A jövő ablaka a világra

Annak idején a közgázon be lehetett terminálról jelentkezni az Ursus-ra, nekem ez volt az első olyan típusú élményem, hogy mi az a “terminál”. Később megjelent az mstsc, amivel meg Windowsos gépek képernyőjét tudtuk átvenni, de akár említhetném az Apple Remote Desktopot is, egy általam napi szinten használt eszközt. Aztán láttunk olyat is, hogy iPaden fut egy távoli gépen levő böngésző, ami megjeleníti a Flash-es tartalmat, ezt pedig streameli a képernyőre.

Hogy mi a következő lépés? A cloud gaming.

A koncepció ugyanez: a játék fut egy szerver farmon, bika erős vas, minden rákapcsolva, szép grafika, a mi gépünk meg olyan csirke, amennyire csak lehet. Egy átlagos processzor is elég hozzá, semmi különlegesre nincs szükség, csak annyira, hogy jó legyen a net és dekódoljon egy 720p streamet. Több ilyen szolgáltatás is van, én most az OnLive.com-ot próbáltam ki.

Néhány másodperc a regisztráció, utána a kliensprogram telepítés, aztán jöhet a jövő élménye!

Ennyi alapján gondolom senki érdeklődését nem keltette fel (az enyémet sem keltette fel), viszont amikor kipróbáltam, leesett az állam. Igaz, hogy olyan a grafika, mintha egy 720p YouTube videót néznénk (látszik a szőr), az is igaz, hogy limitált a készlet és mindig az üzemeltetőre vagyunk bízva, de apám, micsoda korszakba értünk! Ez ugyanis mozog, ráadásul nem is lassan, a karaktert mi irányítjuk, nem kell telepíteni, nem kell letölteni, nem kell rendszert frissíteni. Egyáltalán semmit sem kell, én még ilyen gyorsan játékot nem indítottam el.

Az OnLive nem új dolog, viszont Magyarországon nem lehet rá előfizetni, csak trialban próbálgatni a szolgáltatást. Sajnos ez 30 pernyi játékot jelent, ami arra tényleg alkalmatlan, hogy végigvigyünk valamit, viszont arra tökéletes, hogy belemélyesszük csatakos nyelvünket a jövő izzadt vulvájába.

Én a 2009-es Batman: Arkham Asylum játékot ajánlom, aki nem játszott vele azért, aki meg ismeri, annak azért. Íme néhány shot 720p-ben, katt a natív felbontásra:

Nagyon jó lesz ez, érdemes regisztrálni és belenézni. Ebben a formában is tökéletesen végig lehetne játszani a játékot, ha Magyarországon is működne a szolgáltatás. De nem működik, mert az 576 lobbi egyelőre azt akarja, hogy vegyük meg náluk a játékot, ezért én az Allee-ban meg is vásároltam a fenti anyagot, mégpedig PS3-ra Platinum kiadásban 8 ezerért. (Egyébként egy indokolatlanul klassz játék, tényleg ajánlom mindenkinek — és most fog megjelenni az új része, októberben, kötelező.)

TL;DR
A cloud computing valóság és így fut:


Mivel a Movie Recorder nem vett fel hangot, ezért most az Expandert fogjátok alatta hallgatni

Nintendo release dates

  • 2011.09.09. Flame Red Nintendo 3DS konzol és Star Fox 64 3D
  • 2011.11.13. Super Mario Land 3D
  • 2011.12.04. Mario Kart 7

A novemberi játékot nagyon várom. Kid Icarust is 2011-re ígérik, ott még nincs pontos dátum, talán csúszik? Super Mario Land 3D lesz gyerekek az igazi gamer csemege a fa alá! Ezek még nem hivatalos dátumok, véletlenül csúszott ki az egyik blogon, viszont lehet velük azért tervezni.

I Fight Dragons – KABOOM!

A chicagoi NES-rock band, az “I Fight Dragons” elkészült a bemutatkozó albumuk felvételével, hamarosan boltokban a KABOOM! Kicsit (khm) poppos, viszont nagyon jól bánnak a 8 és 16 bites videójátékokkal, szeretem mindkét EP-jüket, ami vásárolható az iTunes boltból (Cool Is Just a Number, Welcome to the Breakdown). Aki még nem ismerné, nagyjából ez a hangzás:

Ez pedig a most feltöltött exkluzív koncertfelvételük (csaj már nincs velük egyébként, Brian Mazzaferri frontember meg átment … Háry Jánosba?):

Nintendo 3DS: március 25

Két laza hónapot kell még várni a Nintendo 3DS európai megjelenésére. A készülék két színben (“Aqua Blue” és “Cosmos Black”) kerül forgalomba, nyitásra pedig az alábbi játékok vásárolhatók meg:

Nintendo:

  • Animal Crossing (Nintendo)
  • Kid Icarus Uprising (Nintendo)
  • Mario Kart 3DS (Nintendo)
  • nintendogs + cats (Nintendo)
  • PaperMario (Nintendo)
  • PilotWings Resort (Nintendo)
  • StarFox 64 3D (Nintendo)
  • Steel Diver (Nintendo)
  • Zelda: Ocarina of Time 3D (Nintendo)

Többiek:

  • Super Street Fighter® IV 3D Edition (Capcom)
  • Resident Evil®: The Mercenaries 3D (Capcom)
  • Madden NFL Football (EA)
  • The Sims™ 3 (EA)
  • Pro Evolution Soccer 2011 3D (Konami)
  • LEGO® Star Wars® III: The Clone Wars™ (LucasArts)
  • Ridge Racer® 3D (Namco)
  • Dual Pen Sports™ (Namco)
  • Super Monkey Ball™ 3D (SEGA)
  • Thor™: God of Thunder (SEGA)
  • CRUSH™ 3D (SEGA)
  • BUST-A-MOVE™ UNIVERSE (Square Enix)
  • Samurai Warriors® Chronicles (Tecmo)
  • Dead or Alive® Dimensions (Tecmo)
  • Asphalt™ 3D (Ubisoft)
  • Tom Clancy’s Ghost Recon® Shadow Wars (Ubisoft)
  • Combat of Giants™: Dinosaurs 3D (Ubisoft)
  • Tom Clancy’s Splinter Cell® 3D (Ubisoft)
  • Rayman® 3D (Ubisoft)
  • Rabbids® Travel in Time (Ubisoft)
  • Shin Megami Tensei: Devil Survivor Overclocked (Atlus)

A Nintendo, ha jól látom, egyedül a Kid Icarus nagy játékkal érkezik, a többi valamelyik régi játék újragondolása, illetve valamely sorozatának új kiadásai — ennél jobban nem néztem meg, csak a címeket olvastam el. A többi sem túl izgalmas, engem a Resident Evil érdekelt volna, persze ott is a fekete leves: indulásra mindössze a Resident Evil Mercs készül el, ami értelemszerűen nem a “nagy” játék, pusztán a lövöldözős kvarcjáték rész. Nyilván azt lehetett értelmesen belecsusszantani az időbe. Arról, hogy a RE: Revelations 3DS mikorra lesz kész, egyelőre semmit nem tudni. (Ez a játék lesz a puzzle / survival horror Resi, amit már annyian várnánk.) A Konami sem jelenik meg a Metal Gear Solid 3DS változatával, meh.

Egyszóval nem vagyok nagyon oda a listától, a Kid Icarust, a Zelda: Ocarinát és a Resi Mercs-et fogom beszerezni. Az Ocarinát egyébként nem vittem végig annak idején N64-en, nagyjából talán a harmadánál hagytam abba (értsd: érdekel a folytatás), a Mercs csak azért, hogy meglegyen a kötelező Resi fixem, a Kid Icarus pedig minden fókuszt megkap a Nintendótól, tehát jó játék lesz.

Sajnos a konzol ára is kiderült: nagyjából 70 ezer forint lesz a polci ára, ráadásul régiókódoltan kerül forgalomba. Erről egyelőre annyit tudni, hogy a Japán / US / EU régióban vásárolt konzolok csak az ott kapható játékokkal működnek majd együtt.

Kinect!

Napokon belül boltokba kerül a Microsoft XBOX konzol kamerás kiegészítője, a Kinect. Már másodszor volt alkalmam kipróbálni az eszközt és meg kell mondjam, hogy az első alkalom céltalansága után látom a fényt az alagút végén. De előbb tekintsük meg ezt a videót, ami szerintem valamit vissza tud adni abból audiovizuálisan, amit nekem a Kinect jelent:

The device has been modified!

A fenti példában levő “játék” a Ubisoftnak a “Your Shape: Fitness Evolved” nevű fitnesz játéka, amitől teljesen elkészültem. Komolyan mondom, egy kicsit megint meg lehetett élni, hogy milyenek lesznek a jövő alkalmazásai. Teljes mértékben úgy érzi az ember, hogy virtuális valóságba keveredett, azt hiszem a labdás jelenet, illetve a kocka egyensúlyozás ezt jól példázza. Nem ugrál, nem remeg, teljesen jól visszaadja azt, hogy egy vaslapot tartok a két kezemmel.

Nekem a sima Kinect játékok nem adnak annyi pluszt, Wii-vel ez a bohóckodás már megvolt, annak ellenére, hogy itt egész alakos a dolog, meg rúgni is lehet benne, nem olyan nagy élmény, viszont a UBI fitnesz játéka valamiért egy olyan alkalmazás, amit 2010-nek elképzelek. A képernyőn levő avatar nem a mi képünk pirosra színezve, hanem valamilyen 3D modell-féle dolog, sokkal jobbnak tűnik, mint ezek a 3D modellek, nagyon Tron-szerű élmény.

A fitnesz programok is elképesztően változatosak, relaxálók és jók. Egy csodálatos Minority Report alkalmazást fejlesztettek Montreálban. Mondok egy remek példát: Tai Chi. Ezt úgy lehet “játszani”, hogy bal oldalon az oktató, egy 3D modell mutatja a figurát tökéletesen, nekünk pedig ezzel a tron-köntössel kell ugyanúgy leutánoznunk (videónk itt). A szoftver felismeri a karunkat, lábunkat és színnel jelzi, ha nem vagyunk benne rendesen a pózban, persze a terv-tény teljesítésekről kimutatásokat készít, így tökéletesen lehet látni, hogyan fejlődik a tudásunk. Belegondoltam, hogy a Kinect + szoftver 50 rugós árát mennyi idő alatt hozza vissza, és nem csak Tai Chi-re jó.

A többi Kinect játék engem annyira nem érdekel, inkább amolyan Wii-féle social fun ökörködés van bennük, viszont ebben az alkalmazásban tényleg azt láttam, hogy határozott előrelépés és működik. Megmozgat, kifáraszt. Eleve semmit nem kell konfigurálni, csak odaáll elé az ember, aztán máris benne van a tévében. Ennyi.

Próbáltunk még egy táncolós játékot is (Dance Central), elég jó az is, ha az ember a diszkós tudását akarja fejleszteni, sok licencelt zene van benne, ezeket mind be lehet gyakorolni, mindegyikhez külön koreografált figura és mozgás van, itt is számolja a teljesítéseket stb. Méltatlan volt viszont, hogy itt nem kerültünk bele a tévébe, csak egy kis bélyeg méretű részen látjuk saját magunkat és a tévén látható avatar mozgását kell utánozni. Ennél bizony sokkal szimpatikusabb a Tai Chi megoldás, ahol bal oldalon a “rendes” mozdulatot látjuk, jobbra magunkat Tron jelmezben és cél a kettőt együtt. Nyilván szoftverírója válogatja majd, hogy milyen megoldások lesznek.

Összességében az a véleményem, hogy a Kinect kegyetlen jó home-fitnesz termék lesz magasan megbaszva a kontrolleres motion piacnak ezt a szegmensét, játékra viszont az értelmét nem látom. Ott azt tudom elképzelni, hogy okos kiegészítése lesz megoldásoknak, mint például FPS-ben gránáthajítás, vagy fal mögül kinézés.

Linda itthon szokott egyébként Rubint Réka videóra fitneszelni (szigorúan hang nélkül!), szerintem ezzel az eszközzel számára teljesen feleslegessé válik a dolog. De nem akarok ennyire a dolgok elé rohanni, viszont le kell szögeznem, hogy látom a potenciált. Ez pedig nem idióta játékokkal ugrabugrálás, hanem például a tai chi, ami nekem is megmozgatta a bogyóimat.

Disclaimer: a copy of the game was given to us by the publisher for reviewing purposes.

Milyen konzolra esküszöl?

A magam részéről leraktam voksomat a PlayStation 3 vonalon. Ebben az értelemben kettő modern konzol is van a háztartásban: Wii és PS3 (ezt február elején végül megvalósítottam, PSN://angelday vagyok). E mellett van még PS2, DS és egy C64 is. Az XBOX360-ról van egy nem túl pozitív véleményem, hiszen ronda az alakja (egyszerűen nem jön be), másrészt a kontrollert se tudom elfogadni, harmadrészt baromi hangos.

Gondoltam megkérdem, kinek mi a véleménye a kérdésben, hiszen nincsenek igazságok, minden attól függ ugyanis, ki mivel játszik. Mario Galaxy csak Wii-re van és egy roppant zseniális anyag. Metal Gear Solid csak PS3-ra van. XBOX-ra pedig leginkább multiplatform játékok, jó DLC (downloadable content) dealekkel. Többek állítása szerint a multiplatform cuccok mindig XBOX-ra sikerülnek jobban, mert PS3-ra nehezebb optimalizálni és a fejlesztől szarnak bele (jó példa a Fallout3).

Persze a legjobb az lenne, ha mindenki megvenne magának minden konzolt otthonra, én viszont azt látom, hogy igenis, a PS3 és az XBOX360 között dönteni kell.

Star Wars – The Force Unleashed

darkapprentice.jpg

Nagyon erősen imádkozom, hogy őszre lemenjenek (lejjebb, hehe) a PS3 árak, mert nyáron valahogy jelenik meg a Force Unleashed (sorry, no PC).

Nem hiszem, hogy van olyan netet böngésző közöttünk, aki ne bukkant volna még rá bármilyen formában, mindenesetre aki nem ismerné, itt a bemutatkozó videó, itt meg néhány egyéb csemege, esetleg aktualitásokkal a GameSpot friss anyaga.

Dark apprentice-et játszani ilyen technológiákkal, milyen lesz már? WHOA! Egész nap birodalmi rohamosztagosokat fogok felemelni, letenni, felemelni, letenni, fel, le, fel, le. Hordót mozgatni a fejük fölött, leejteni. Hordót újra felemelni, leejteni. :) Ez nem is zsír már, hanem libazsír. Sőt libazsíros töpörtyű! (Hagymával.)

Ügyfélszolgálat

Steven Frank (of Panic) osztja meg ügyfélszolgálati élményeit. Rápusztult például egy XBOX360, meg egy Wii unit is. Ő ugyan nem erre hegyezi ki postjában a dolgot, mi viszont önkényesen arra használjuk, hogy bemutathassuk, sokkal szimpatikusabb a Nintendo. (A szerző megjegyzése: XBOX360-at annak feltűnően ronda volta miatt nem vagyok hajlandó vásárolni.)

Microsoft:

I called Microsoft and was again a slave to support guy with a script. We moved the Xbox around and plugged and unplugged various things. “Try it now!” he said, optimistically. I said, “Well, the problem is intermittent. After enough reboots it eventually works, so this will probably work, but that doesn’t actually mean there’s not a problem.” Sure enough, it booted right up, so no RMA for me.

“But with the nature of this problem,” I persisted, “it seems like it’s going to eventually stop working completely. Then what are my options?” He suggested I buy an extended warranty, as an out-of-warranty repair would run me $150. Thanks. I declined the generous offer.

A few months later, the red ring problem became widespread news, thanks to the internet. And, sure enough, my Xbox died completely with the red ring shortly after. What a difference when I called back that time. “Yeah, my Xbox won’t boot. It just shows 3 red ring segments.” Instantly: “Oh, OK, let me get an exchange started for you.” No script there.

Nintendo:

I never had to talk to a phone guy. I went to the web site and nearly fell out of my chair when I saw the exchange process: I typed in my name and contact info, and a short description of the problem. Upon submitting the form, an RMA was generated, and they sent me a UPS label to ship the unit to them.

No scripts, no phone calls, no trying to convince anyone that I actually knew what I was talking about, and that there wasn’t a problem with my TV. Just an implicit “OK, we believe you. Here’s a UPS label.”

Picross DS (2)

Október óta tolom a Picross DS-t, és valami olyan fantasztikus játék, hogy nem tudok mást mondani, csak azt, hogy aki szereti a logikai játékokat, azonnal szerezze be. 5 ezer forintos árával igen kedvező kategóriába sorolandó, amit viszont kapunk érte, nos: priceless.

Kedvem lenne azt mondani, hogy talán ez az egyik legfantasztikusabb játék, amivel valaha játszottam. Ilyet persze túlzás állítani, de az biztos, hogy olyan, mint egy jó könyv. Az ember csak nyomni és nyomni akarja a végtelenségig.

A 15×15-ös feladványokat oldogatom jelenleg. Végigpillantva az egyes időkön bizony azt kell megállapítanom, hogy egy-egy puzzle megoldása olyan 15-45 percet vesz igénybe. Egy 15-ös táblán volt jobb időm 10 percnél, de volt olyan is, amit 59 perc 45 másodpercig oldottam (volt benne egy-két hiba is, ami ugye pár perc penalty-t eredményez, de tudni kell, hogy 60 perc fölött nincs winning képernyő, illetve az a tábla nem számít bele az unlockolandók közé — ilyenkor sajnos újra kell kezdeni).

A nehézség egészen elképesztően kezd bedurvulni, most már gyakorlatilag olyan, hogy minden nyomorult pixelért meg kell szenvedni, és újra meg újra át kell nézni a táblát, hogy rakni tudjak valamit. (Egyébként a “virágok” szinten vagyok, mégpedig a negyedik virágnál és most megint elakadtam.)

Jobban belegondolva, fantasztikusan nem értem, hogy tudok majdnem egy teljes órát szarakodni egy 15×15-s négyzetrácsos tábla felett, de konkrétan ez a helyzet. Még csak poligon sincs benne egy darab sem.

Talán változnak a videojáték preferenciáim, talán én is öregszem. A végén úgyis a kockás füzet mellett fogok kikötni, míg a jellegtelen világ a 3D lövöldözés irányába halad. Tegnap volt szerencsém látni PC-n a Bioshock-ot (intro + negyed óra gameplay), fullra van nyomatva bump mappinggel, és valahogy nem győzött meg arról, hogy ez nekem is kell. Ha nekem bármit odaadtok, amiben plasztikusan kinéző figurák vannak (mint azok az FMV render videók a kilencvenes évekből), nevetni kezdek.

Gagyi.

Wii remote

eFi (maga is heavvvy Wii user) blogján láttam ezt a Wii remote hack-et, amit most azonnal helyesbítek is “életünket hamarosan átformáló olcsó technológiákra”.

A látnivalók értelmezéséhez háttér: a Wii remote controller (wiimote) valójában egy infrared kamera. Annyit csinál, hogy a tévé tetején levő Wii szenzor szabad szemmel nem érzékelhető infrared fényét trackeli. A wiimote felbontása 1024×768, frissítési frekvenciája 100 Hz, látószöge 45 fok. Korábban én is fogalom nélkül voltam, de ma megértettem: a wiimote nem azt tudja megállapítani, hogy a tévén hova néz (konkrétan szarik a tévére), hanem csak azt, hogy hol vannak a kis infra fények a szobában két frissítés között. Ebből aztán ki lehet gyorsan számolni, hogy pontosan merre néz a pointer, ami szerintem már a szoftveren történik.

Johnny Lee a wiimote-ot, mint infrared kamerát használja arra, hogy bemutassa, a Portal című játék valójában hamarabb lesz itt, mint gondolnánk:

Egy másik videóban pedig bemutat egy fillérekből összeállítható elektronikus whiteboardot és touchscreent, amihez a 15 ezer forintos wiimote infra kameráját használja.

Én nézem ezeket a videókat, Kobit persze gyorsan elküldtem az asztal alá, hogy az állkapcsomat keresse, és azon gondolkodom bazmeg, hogy a jövő filléres ötletek alkotta technológiák SZOLID FOUNDATION-jein alapul, amit nem feltétlen nagy vállalatok írnak. (Bár azért a Nintendonak is nagy szerepe volt ebben.)

Már csak ezért is imádom a Wii-t. (PS3 meg jó lesz Resident Evil-ezni.)

Wii-deo játékok, amiket szeretnék nyomogatni

Super Mario Galaxy
256px-smgboxartwii.jpg
karácsonyi ajándék 2007 12 24

Resident Evil: The Umbrella Chronicles
250px-resident_evil_the_umbrella_chronicles_uscover.jpg
megvásárolva 2007 12 13

Metroid Prime 3: Corruption
metroid_prime_3_packaging.jpg
karácsonyi ajándék 2007 12 24

Super Smash Bros. Brawl
256px-ssbb_cover.jpg

The Legend of Zelda: Phantom Hourglass
256px-zelda_hourglass.jpg
megvásárolva 2007 11 22

Ezeket nagyjából 2009-re fogom befejezni, de vérbeli quality title mindegyik. Érdekes módon a karácsonyi szezonra mindegyik elérhető, vagy elérhető lesz.

Go Nintendo!

Picross DS

A Media Marktban találtam egy példányt (5 ezer forintért!) a Picross DS-ből. Erről a játékról, meg egyáltalán a “Paint by Numbers” logikai játéktípusról már lelkesedtem márciusban.

A Nintendo DS változat — régi C64 szlengesen mondva — ELVETÉLÉS COOL! Rém egyszerű a grafika, borzasztó addiktív a játékmenet. Minden teljesített pálya után valami kis pixel animációt csinál a kirakott ábra, amitől nekem, pixelen felnőtt gyereknek sírnom-zokognom kell.

Például az intro pályák 5×5-ös egyik feladványának megfejtése ez:

picross_moon.png

Mi lehet ez, mi lehet ez, hát a HOLD! Az érzékeltetés miatt (továbbra is 5×5 pixelen) kiszíneződik a fenti ábra, sőt, animál is. Ebben az esetben kvázi bump-map stílusban, de ezt most annyira nem tudom leírni, hogy inkább meg kell mutatni: trailer, UK trailer, elég lassú review.

Jelenleg még a 10×10-es puzzle-öket oldogatom (reggel is játszottam egy kicsit kakimanóval), de 20×25-ös is lesz majd a HC fokozaton, nagyon kemény. A megoldási technikákról érdemes megnézni a Wikipedia szócikkét. Erre van néhány színes feladvány is elég jó bevezetővel, letölthető PDF-ekkel.

Ki szeretnéd próbálni? Itt van egy freeware Win32 kliens, ami tartalmaz néhány puzzle-t (például az ős-brutál “Old tree”-t is), valamint solvert (!) is egyben. Vigyázat, nem kezdőknek való! (Persze szerintem érdemes a Picross-szal kezdeni az ismerkedést, ott nagyon jó a learning curve.)

Remek!

For sale: Saturn RPG pack (x)

Sviatkó Gábor két dologról ismeretes:

1. Csoporttársam volt az IBS-en
2. A Budapest Wolves nevű amerikai foci csapatban rúgó játékos

Sviatkó Gábor ezen túlmenően die-hard japán RPG fanatikus, és a Sega Saturn megboldogult konzol RPG kitjét árulja most egyben. Ha valakit érdekel az ilyesmi, ne hezitáljon, állítólag van benne egy-két érdekes tétel.

Eladó Amerikai (NTSC) Sega Saturn RPG-k, konzol, tartozékok:

-1db Amerikai (NTSC) Sega Saturn konzol memóriakártyával, 2db irányítóval, alapfelszereltségű tartozékokkal és SEGA joystick, melyet a Panzer Dragoon I & II-höz ajánlanak.
-1db Sega Saturn ST Key Cart az import játékok lejátszásához.
-10db RPG, az első 5 über-RARE és kiváló állapotban van:

Panzer Dragoon Saga 4CD US
Shining Force 3 US (Első tulaj)
Shining Force 3: Scenario 3 JPN IMPORT (Első tulaj)
Magic Knight Rayearth US (Első tulaj)
Shining Wisdom US (Első tulaj)
Albert Odyssey US
Shining the Holy Ark US (no back inlay)
Panzer Dragoon Zwei (no back inlay)
Dark Savior US
Enemy Zero 4CD US

-6db extra játék:

Virtua Fighter 2
Daytona USA
Virtua Cop
Panzer Dragoon playable preview
Nights sample
Sega Saturn Choice Cuts

Irányár: 100ezer HUF.

A konzol, tartozékok és játékok mind kifogástalanul működnek.

CSAK hardcore RPG fan-oknak ajánlott!!!

Képek a játékokról itt.

Kérdések? Küldj emailt a gaborsviatkoATyahooDOTcom-ra.

Wii are different

Cumulative sales of Nintendo’s Wii have overtaken those of the Xbox 360, making it the world’s best-selling next-generation games console in spite of having been on the market a year less than Microsoft’s machine.

The move puts Nintendo, a quirky Kyoto-based company dwarfed in size by Microsoft, back squarely at the top of the console market, a position it last held 17 years ago with the Nintendo and Super Nintendo consoles.

After more than a decade of dominance by Sony’s PlayStation consoles, Nintendo has turned the tables on its rivals with the easy-to-use Wii, which has captured the hearts and wallets of many consumers who have never before bought a games console.

Ft.com

Tegnap voltunk vendégségben, előkerült az XBOX, de rövid idő alatt unalmassá vált. Akármilyen grafika, akármilyen csilivili, mégis az idióta social fun factor, ami hiányzik belőle ezen alkalmakkor. Metal Gear Solid-ok, meg egyéb gamereknek szánt játékok természetesen ott vannak benne. (Biztos vannak arra is ilyen social fun játékok, de a social fun szférában a Wii a király — erről szerintem kár lenne vitát nyitni.)

De ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy mi kell a széles tömegeknek, a casual gamereknek, akkor a Wii a válasz.

(Régóta nem kapcsoltam be egyébként a sajátomat, de ne menjünk el a mikro elemzésbe.)

Go Mario!