Category archives for "Magyarország Európába megy"

Kalandozásaim az online gaming rendelés világában

Három Nintendo játékot kértem közelgő születésnapomra, és én rendeltem be mind a hármat. Mivel nem minden cégnél volt minden, némi keresgélés után úgy raktam össze, hogy az 576-ból megrendelem a Hyrule Warriorst, a Konzolvilágból pedig a Captain Toad-ot és a Bayonetta 1-2 bundle-t.

Ehhez be kellett regisztrálnom a helyekre és felhasználókat kellett létrehoznom. Kiderült, hogy sehol nincs már Captain Toad, így azt a Konzolvilág rendelésből az online felületen lemondtam (hogyan történhet meg? úgy, hogy az “utolsó darabokat” megengedi rendelni a rendszer és a visszaigazolásban jelzik, hogy “nincs”). A rendeléseket mindkét esetben az EPAM-hoz kértem (szállítási cím), ehhez felcímzett borítékban kellett a recepción hagynom a pénzt.

576

A visszaigazoló mailen mindkét cím a számlázási volt. Visszaírtam nekik, hogy nem így adtam le a rendelést. Erre viszonylag gyorsan jött a válasz, hogy javították. Kaptam egy új mailt, helyesen szerepelt minden. Eltelt 24 óra, hív a futár, kivitte bazmeg a rossz címre. Mondom neki, hogy az értékesítő cég rontotta el. Futár vissza. Kellett írnom egy új levelet nekik. Másnap sikeresen landolt a játék az EPAM-ban, átvettem a csomagot.

Konzolvilág

Megkaptam a visszaigazoló emaileket rendben. Egy nappal tovább tartott az átfutás, mint az 576-nál. Hívott reggel a futárcég. Mintha csak nem töltöttem volna ki a rendelésnél, fogalom nélkül voltak azt illetően, hova kell vinni. Tüzetesen átbeszéltük, hogy a Corvin Offices, Futó utca, hányas szám, hogy kell felmenni, milyen néven van, Schaffer, igen, s-c-h-a-f-f-e-r, boríték, aprópénz. Arra kértem őket, hogy 17:00-ig hozzák, mert utána bizonytalan már, hogy meddig vagyok benn.

17:36-kor felhívtam őket, hosszasan próbáltuk nyomozni a diszpécserrel, hol lehet a csomag. Mivel a konzolvilág a saját rendelésszámát adja nekem, nem tudtam a futárcéggel kinyomozni, így név és cím alapján próbáltuk azonosítani. A reggeli telefonos emberrel ellentétben most nem tudtak azonosítani, sőt, kiderült, hogy semmilyen módon nem talál a rendszerben semmit, pedig “decemberig visszamentem”.

Felhívtam a Konzolvilágot, bemondtam a rendelésszámot. Megkértek, hogy várjak, kisvártatva közlik velem, hogy “rendszerprobléma” van és a játék időközben elfogyott. Sajnos nem bírtam ki és ezen a ponton beleröhögtem a telefonba, kértem, hogy töröljék a rendelést és bontottam a vonalat.

Lindának van igaza, egy játék tényleg elég. Nem is tudom, hogy mi a faszt akartam, vagy vártam, vagy egyáltalán.

update: a poszt kikerülése után kettő dolog történt. Az első, hogy megcsörrent a telefonom, egy futár jelentkezett be. Igen, ő volt a Konzolvilág futár, aki egy alternatív dimenzióból keveredett most elő, hogy leadja a Bayonettát. És le is adta, a játékot átvettem a portán. Fogalmam sincs, mi történhetett.

A második dolog: megcsörrent újra a telefonom és Vígh Attila, az 576 marketing managere jelentkezett be. Azt mondta, hogy először is már van Captain Toad, másodszor pedig csütörtök éjfélig beállítottak egy 5%-os kuponkódot bármelyik Nintendo termékre, kijelentkezéskor be kell adni a plastik.hu kupont az érvényesítéshez. Meg is rendeltem a játékot. Természetesen bárki felhasználhatja, azért is írom ide.

2014. december 5.

Ma meló előtt elszaladtam a bankba. Az ügyfeles előtt ültem, de elment fénymásolni, úgyhogy egyedül ücsörögtem. Nem a telefonommal játszottam, így amíg vártam, kettő dologra lettem figyelmes:

1.

Tőlem jobbra egy középkorú ügyfél beszélgetett a szintén hozzá hasonló ügyfelessel. Nem figyeltem a beszélgetésüket, viszont nagyon megmaradt bennem az, amikor az ügyfeles mondja neki: “na és… karácsonyfa megvan már?” Ránéztem, kövér, hosszú vigyorral nézett a nőre.

2.

Tőlem balra az ügyfelesnél nem volt ügyfél, így az email backlogot dolgozta fel. Amikor a monitorjára pillantottam, éppen a vállalati karácsonyi üdvözlőlap emailt nyitotta meg. Az email egy linket tartalmazott, vállalati designban nagy méretű videó jött föl, amin, feltehetően, a cég egyik magas rangú igazgatója beszélt. A bal oldalán egy karácsonyfa. Hallani nem lehetett, mit mond, mert ügyfélszolgálaton vagyunk.

Néztem, ahogy a fickó befogadja az információt. Ahogy kitúrja az emailt, ahogy rákattint, elindítja a videó lejátszást. Figyeltem a reakcióit, próbáltam kitalálni, hogy hány másodpercet bír majd belőle. A videó produkciós cég belevitt annyi vagánykodást, hogy steadycam jelleggel vették fel, tehát próbált az anyag nem túl beállított lenni.

Hang az ugyan nem volt, viszont ahogy mozgott az igazgató szája, a kulcsfontosságú üzeneteket a produkciós cég nagy fehér feliratokkal úsztatta át az alsó harmadban. Ilyenek voltak, hogy:

“Tettek ereje”

“változás”

“rugalmasság”

“erőfeszítés”

“hit”

Tovább nem láttam, mert az ügyfeles ezen a ponton kinyomta az ablakot.

Nem nézheti senki hülyének az internetadó ellen tüntetőket (2. rész)

Webisztán:

Nagyon fontos volt kétszer is az utcára vonulni, és ezzel visszakozásra készteti a kormányt. Úgy látszik azonban, hogy kizárólag az utcai demonstrációk jelentenek ellensúlyt az eszement kormányzati intézkedésekkel szemben. Ezért nagyon fontos tovább harcolni az internetadó ellen.

A Redditen volt egy nem magyar kommentelő, aki a történetet a “cirkuszt és kenyeret” jól ismert római metodikához hasonlította. Egészen addig, ameddig a népnek jár a kaja és a szórakozás (ez itt most az internet), addig bármit lehet velük csinálni. Viszont ha bejelentik, hogy 700 forint adót kell fizetni az internetre, akkor mindenki az utcára megy.

Állj, ki vagy

MicroSIM – NanoSIM cserét szerettem volna végrehajtani a Telenornál. A kártyám flottában van, viszont én vagyok a számlafizető, benne vagyok a rendszerben, nekem küldik postán a számlát. Az eredeti SIM kártyám, a személyazonosságom, a flottának az ügyfélkódja és jelszava sem volt elég ahhoz, hogy el tudjam velük hitetni az igazságot, azt, hogy valóban az vagyok, akinek kiadom magam. A Telenor pont hivatalos állásfoglalása szerint egy Telenoros plasztik flottakártyára is szükségem van ahhoz, hogy kiadják a Nanót, vagy pedig bemutathatom a flottát birtokló cég cégkivonatát és aláírási címpéldányát is. Ez nem vicc.

(Végül bepróbálkoztam egy másik Telenor pontban és az ottani ügyintéző hölgy megkönyörült rajtam, így nem kellett elmennem az erre a pontra már aranyat és bitcoint érő plasztik flottakártyáért, meg vissza, aztán megint vissza, amit természetesen a föld alól kellett volna előkeríteni.)

Másik példám: Linda kapott egy ajánlott küldeményt. Elmentem érte, én vagyok a feleségem férje. Nem adták ki az ajánlott küldeményt, mert a lakcímem nem azonos a feleségem lakcímével. Ennek érdekében adtak egy kitöltendő meghatalmazás lapot, amit két tanúval ellátva kellene visszavinnem, hogy átvehessem a feleségem hivatalos iratait. (Másik megoldás: a kézbesítőtől is átvehetem akkor, ha ő úgy ítéli meg, mert például én is ott lakom. Az egész egy vicc és semmi értelme nincs.)

És el is jutottam az érdemi mondanivalómhoz: rosszhiszeműség.

Ez a kifejezés mutatja talán a legjobban azt, hogy mi a hozzáállás alapvetően ebben az országban általában mindenhez. Itt egyből mindenki a rosszat feltételezi a másikról (és azok is, akik a Telenornál a szabályokat alkotják). Így kell élnünk minden nap. Mindig mindent be kell tudnom bizonyítani. Elő nem fordulhat, hogy ténylegesen elhisznek valamit rólam, nem hisznek soha el semmit. Gyanúsan méregetnek a postán.

Mekkora annak az esélye, hogy valaki ki akar cseszni a feleségével és átvesz valami nem őt illető iratot? 0,00001%? És annak az esélye, hogy loptam egy SIM kártyát és lopott NanoSIM-re akarom cserélni, hogy aztán jó nagy számlát csináljak valakinek? Biztos ennek is jó nagy az esélye!

Aláírási címpéldány nélkül szarni se birok már kimenni.

Konstruktívan azért leírom, hogy ugyanez hogyan történik Európában, ahova tartunk.

Úgy történik, hogy minden szervezet alapvetően jóhiszemű. Ha internet csomagot akarok módosítani, le se szarják, hogy nem tudom az ügyféljelszómat, vagy teljesen más embernek a nevén van a netem. Jóhiszemű társadalmakban megcsinálják, amire kérem őket, mert azt feltételezik, hogy az vagyok, akinek mondom magam. Ez egészen addig megy így, amíg nem jönnek rá arra, hogy trükközni próbálok valamivel. Onnantól ugyanis jön fenti típusú szopatás. De addig nincs ilyen.

Szerintetek a svédeknél ha egy papírfecnire ráírok néhány számot, lefotózom a telefonommal és elküldöm emailben, elfogadják érvényes számlaként? Magyarországon pedig külön kell igényelni azt, hogy elektronikusan is állíthassak ki számlát?

Vicc az egész.

Röhej.

Kérek mindenkit, hogy változtassunk ezen a szemléletmódon, tegyük jobbá ezt az országot.

PLZ RT

Csemer Boglárka: Parfüm

Kibaszott jó.

rendezte/director: Lőrincz Nándor, Nagy Bálint
operatőr/Director of photography: Nagy Bálint, Szőke Dániel
gyártásvezető/production manager: Pálmai Zoltán

Focus puller: Kovács Attila “Cica”
Smink/make-up artist: Fazekas Ricsi
Smink asszisztens/make-up assistant: Galambos Eszter
Fodrász/hairdresser: Almássy Bálint

Digitális utómunka/Post production: Studiolamb
www.studiolamb.hu

Chief VFX artist: Sánta Balázs
VFX artists: Bodor András, Kiss Ákos, Andristyák Marcell, Dulity Kálmán
Supervisor: Várfoki Zoltán “Zoulu”

“Keresd a jót”

Szily László, Cink:

Magyar Krónika az ultrafideszes kormányfolyóirat címe, maga Orbán tartja a szerkesztői értekezletet csütörtökön, írni is fog bele. Megszereztük a szerzőknek írt felkérő levelet. Ennél döbbenetesebb olvasmány 4 éve nem volt!

Tudatom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Magyar Krónika címmel új havi folyóirat indítását szorgalmazza, melynek megalkotásában – mint szerző – személyesen maga is közreműködne. Miniszterelnök úrral egyeztetve tisztelettel felkérem, hogy e szellemi vállalkozásban – mint szerző – írásaival Ön is vegyen részt.

Így kezdődik az a Kerényi Imre miniszeterlnöki megbízott és Bencsik Gábor főszerkesztő által írott levél, amit legalább 100 kormányhű potenciális szerző kapott meg a napokban. A január kilencedikei alakuló értekezletet személyesen Kim Dzsongun Orbán Viktor miniszterelnök tartja a Magyar Demokrata hetilap Andrássy úti szerkesztőségében, és a tervek szerint május elsején meg is jelenik az első szám.

Feladatunk most az, hogy a következő választásokon ezt a kormányt leváltsuk.

A 2014-es év “tiszta lapjára” Áder János egyetlen szót szeretett volna felírni: hazaszeretet

Tóta W. Árpád újévi viszontköszöntője:

Kedves elnök úr, leginkább ez akadályoz engem az életörömmel megélt hazaszeretetben: hogy rajzoltak nekem egy hazát, amit nem könnyű szeretni, mert amivel Magyarországot az ön barátai azonosítják, az Magyarország legrosszabb arca. A saját seggébe fúlt, szerepjátékokra és öncsalásra izguló, sérelmeit dédelgető, hisztis roncstársadalom, a tudatlanságát agresszivitással és meneteléssel leplező, irigy csőcselék, a rovásírással, díszmagyarban bohóckodó hülyék, akik utálnak bárkit már azért is, ha tud zongorázni. A mítoszok zabálása nagykanállal, és a cinikus gennygócok, akik adagolják ezeket a mérgező meséket, meg még kitalálnak új harcokat, mintha nem lenne elég vesztett csatánk enélkül. És a hazug pöffeszkedés, mintha tényleg ennyi volna a haza. Mintha tényleg nem lenne magyar, akinek ez kevés.

Egy nap, két történet

Egy ideje átmentem teljesen célorientált hajvágásra. Aki rendszeresen követi a Plastikot, még emlékezhet rá, hogy annak idején 29 éves koromban (7 éve!) az East Side-ba jártam hajat vágatni, de arról végül leszoktam. Három éve Linda is vágott, de ez sem lett hosszú távú koncepció. Az ő javaslatára járok újabban a a BioHair nevű magyar franchise fodrászatba. A koncepció lényege az olcsóság és hatékonyság. Rájöttem, hogy nem vagyok nagymenő, kismenő vagyok, akinek jó a “drop-in” fodrászat is: megérkezek és azonnal vágnak, 1500 forint.

A város tele van a jellegzetes zöld szalonokkal, ma besétáltam az egyikbe. Tele volt emberekkel, kérdeztem a pultost, mennyi idő, fél óra, mondta. Oké, visszajövök később. Visszamentem később, nem változott a helyzet. Viszont előálltam a tervvel: elmennék a közelbe addig valami hasznos dolgot csinálni, nem tenné-e meg, hogy rám csörrent telefonon és azonnal jövök.

(És itt egy rövid zárójel: tudom. Tudom. Tudom. Én akartam. Én találtam ki. Az én egyéni hülyeségem és elvárásom. Tudom, tisztában vagyok vele. Nem lenne szabad azt gondolnom, hogy rám nem vonatkoznak szabályok, én kivételes vagyok, nagymenő vagyok és nem kismenő. Ha sor van, akkor sor van, rám is érvényes. Tudom. Relax. R-E-L-A-X.)

A nő természetesen közölte, hogy erre nincs semmiféle lehetőség. Annyiban is hagyhattam volna a dolgot, de abból nem lenne blogposzt, megkérdeztem hát, hogy “miért nincs?” Erre tétován rám nézett, aztán azt mondta, hogy “azért, mert nincs telefonunk, nálunk nem lehet időpontot foglalni”. Itt hosszú másodpercekig néztük egymást, felvetettem, hogy ugyanaz történne, mintha ott ülnék a sorban, csak nem vagyok ott, de tartotta magát a dologhoz, én pedig elköszöntem és eljöttem a helyről. Nem is mentem vissza, máshova se mentem, sanszos, hogy nem is megyek vissza oda, ahol nem érzem magam vevőnek.

Ha nekem lenne hajvágó szalonom és valaki megkérne ilyesmire, szó nélkül megcsinálnám a dolgot. Akkor is, ha tudom, hogy bárki megkérhetné. De nem kéri meg senki, csak néhány ember. De ha mindenki megkérné, akkor egyszerűen odaírnám az árlistára: “Telefonos értesítés sorbanállás helyett: 500 forint.”

Illetve haladjunk csak Európa felé: Európában, próbáljátok ki, hogy ugyanezt előveszitek, szó nélkül megcsinálják a dolgot. Még akkor is, ha csak az alkalmazottal beszéltek. Vevő kérte, rendben, rácsörrentünk a telefonjára. Istenem, vannak ilyen kuncsaftok, hát ez van, ki vagyok én, hogy minősítsem. Biztos van valami fontos dolga. Vagy nem akar sorbanállni. Vagy akármi, mindegy, rácsörgünk.

Második történet.

Álltam be a parkolóházba. Ráadásul telefonon beszélgettem épp valakivel. Ilyenkor dumálok, pakolászok stb. Készen voltam, de eszembe jutott, hogy megnézem, lezártam-e a kocsit. Visszasétáltam. Ekkor hallottam, hogy a mögöttem álló gépkocsi vezetője elkezdi, mintegy jelentőségteljesen, túráztatni a motort. Még vonalban voltam, ránéztem, mivan. Ablak le, ötvenes faszi, Suzukiban. Kikiabál, hogy jó lenne, ha nem tartanám fel, meg minek telefonálok stb, morgott, ahogy kell.

Arra gondoltam, hogy nem fogom lerakni a telefont, de nem akartam élezni a helyzetet, letettem. Nekem nem esik le egy ilyen döntéstől az ezüstgyűrű az ujjamról. Egóban sem sérülök, mint mondottam, nem vagyok nagymenő, hanem kismenő. Viszont eszembe jutott, hogy hátulról még néhány dolgot ki kell vennem, visszamentem, kivettem, autó lezár, irány az automata. Szemem sarkából látom, hogy a fickó csóválja a fejét, de alapvetően elégedett, mert már nem telefonálok. Az automata viszont nem adta ki a jegyemet. Megjött a technikus is, sőt, mint kiderült végig ott állt és várta, hogy minél előbb fejezzem be az egészet, ne legyen balhé. De az automata nem akart működni. Ezen a ponton hátrébb vonultam, hagytam, hadd csinálja. Szét is nyitotta a gépet, de nem ment.

A szituáció tehát az, hogy rajtam már nem múlik semmi, de mégsem tud sorra kerülni a Suzukis. Mégis eszi a kefét! Nem elég jó! Minden ellene van!

Én viszont elővettem újra a telefonom és visszahívtam az illetőt. Amíg csengett a telefon, gondoltam, emelem a lécet, és a fickó felé léptem kettőt, majd mondtam neki, hogy “most akkor újra telefonálnék, ha nem gond”. Kész, ettől teljesen bepöccent, méltatlankodott egyre hangosabban, mit képzelek, hogy feltartom, telefonálok, bla-bla, de én rá se hederítettem (mondván, ahhoz tényleg korábban kellene felkelnie, hogy partiba hívjon anyádéknál).

Az automata csak nem akart megjavulni, ekkor a technikus megkért, hogy álljak át máshova. Ezen a ponton a Suzukis elhajtott, vagy máshova parkolt, nem derült ki. Megint leraktam, átálltam, végül elhagytam a helyszínt.

A dolog tanulsága annyi, hogy az emberek, főleg a budapesti közlekedésben, elképesztően idegesek, feszültek és türelmetlenek. Rengetegszer tapasztaltam. Ha 0,4 tized másodperccel később indulok a pirosnál, AZONNAL DUDÁL, ha lassan megyek, vagy keresek valamit, a seggemben toporog. De a legszörnyűbb az, ha igaza van. Akkor semmi sem számít, üvölt, mint a kurva anyja. Akkor kijöhet a gőz, hiszen minden legitimálva van: bejöttél az egyirányú utcába, büdös köcsög, mi a faszt képzelsz, A KURVA ANYÁD.

(Egyik haverom mesélte tegnap, hogy ráparkolt egy plázában egy nőre, mert nem talált helyet, a nő két gyerekkel, meg a férjével bemondatta a hangosbemondóba a rendszámot, pedig nem voltak akadályozva, csak biztos az ajtó volt szűken, mindegy, visszament a kocsijához, a nő a gyerekei előtt olyan üvöltözésbe kezdett, hogy megállt egy pillanatra az élet a parkolóban.)

Itt hibázni nem lehet. Itt aki hibázik, azt eltapossák, mint valami férget. Akinek igaza van, az mindenre hirtelen fel lett jogosítva, akkor kijöhet az egész évből beszorult gőz, végre megjött a katalizáló anyag, engedhetjük ki magunkból.

Pedig ezt sem így csinálják Európában. Ott birka türelme van mindenkinek, nem a másikat hibáztatja mindenért. Hát istenem, előfordul, hogy behajt az egyirányúba, biztos nem ide valósi. Vagy totojázik a parkolásnál, mert 60 éves. Elfelejtett elindulni a lámpánál. Nem gond, megvárjuk. Lehetünk toleránsabbak a hibázókkal is, elvégre emberek vagyunk, nem igaz?

Működik a világ úgy is. Csak nem nálunk. De van rá esély, mert Magyarország Európába megy.

Függöny.

Nem kellenek hop on-hop off buszok a Citadellára

Vasárnap délután a Citadella körül toltam a gyereket. Voltam a hegyen is, megkerültem magát az erődöt, ilyesmi. Egy dologra lettem figyelmes és nem tudok elmenni mellette szó nélkül: elképesztően nagy mennyiségű hop on-hop off turistabusz lepte el a városnak ezt a részét. Jól láthatóan valami vállalkozó megvette a legócskább IKARUSZ-okat, kaptak valami dekorációt stb. Ezzel nem is lenne semmi gond.

A problémám azzal van, hogy ezek a buszok körbejárhatják a Citadellát. Átmennek a sorompón, körbemennek, persze végigfüstölik az egész környezetet, és mindenkit arra kényszerítenek, hogy lépjen félre az útról erre az időre. Nem túlzok, vagy 8-10 busz elől kellett ugrálnom. Aki volt már fönn, tudja, hogy rengeteg gyalogos van a szobor körül. Rémes az egész így a buszokkal.

Szeretném, ha senki nem értené félre, amit mondani akarok: egyszerűen azt szeretném, ha minden nyomorult busz és más jármű ugyanott állna meg, ugyanabban a parkolóban, és végeredményben a Citadella tetejére egyetlen jármű sem mehetne fel, csak gyalogosok.

Ezt a posztot egy új sorozat második darabjaként indítom el, a sorozat címe:

Magyarország Európába megy

Első része a trafikok megreformálása volt, ahol arról írok, hogy sok trafik van az országban, helyette kevés trafik kell és limitált nyitva tartással. Második pontom az, hogy a hop on-hop off buszok pontosan olyan jogosítványokkal rendelkezzenek, mint bármilyen más gépjármű és ne mehessenek fel a Citadellára.

Nemzeti Dohánybolt újraszívva

Egyetértek azzal, hogy a Nemzeti Dohánybolt centralizált gondolata jó és ilyesmit kell csinálni. Sok dologgal viszont nem, és ebben a posztban összeszedtem az ezzel kapcsolatos gondolataimat.

Kezdjük az egyszerű résszel: márkázás. A nemzeti szín csíkokat, piros körben 18-as számjegyet nem tudom, kik és miért találták ki, de teljesen dilettáns az egész. A trafik színe a barna és a fekete. Kell rá cigaretta is. Valami ilyesmi:

A néven is gondolkodtam, szerintem nem túl nemzetközi, de egyelőre jó lesz (rajta van az ikon).

A Nemzeti Dohányboltok alapvetően kicsik és sok van belőlük. Tudatosan nézem már és nem különösebben nehéz valami dohányboltot elcsípni egy utcában. Sőt, kifejezetten új országimázs lett belőlük, bármerre sétálok, mindenhol felüti a fejét, erre tényleg igazán fel lehet figyelni, egyáltalán nem nehéz trafikot találni. Ez így viszont nem jó.

Régi vesszőparipám, hogy nem kell mindent mindig feltalálni, sokszor elég lenne a nyugaton működő mintákat átvenni különösebb adaptáció nélkül. Svédországban az alkoholra van bevezetve állami monopólium. Ott a boltok Systembolaget néven az állam tulajdonában vannak, nem mutyiban kiadottak, de ez tulajdonképpen nem is az érdekes rész.

Sokkal inkább az, hogy nincs belőlük sok. Aki alkoholt akar vásárolni, annak céltudatosan kell elmennie valahová a városban, jó nyitvatartási időben és megvenni az alkoholt, drágán. Nincs az, hogy két utcával arrébb van egy néhány négyzetméteres kisbolt, ahol be lehet vásárolni az esti sört. Ha az ember végül eljut egy Systembolagetbe, az mindig nagy méretű és gazdag választékú üzlet. Aki alkoholt akar inni, bőségesen válogathat közülük, lehet például Brew Dog sört is kapni, csak hogy egyetlen példát említsek.

Szerintem ez követendő példa. Az állami monopóliumban levő káros anyag ellátóhelyből nem szabad sokat üzemeltetni, viszont amit üzemeltetünk, legyen jól felszerelt, gazdag áruválasztékú szupermarket.

De ne álljunk meg itt. Én ezt az egész dolgot még magasabb szintre emelném. A koncepció a következő: a cigarettán és az alkoholon keletkező állami profit egy nyilvános költségvetésen keresztül visszaáramolna olyan területekre, mint oktatás, egészségügy és sport. Kifejezetten megjeleníteném a programnak azt a részeit, hogy idén az ország az alkoholon és dohányon termelt pénzből milyen beruházásokat valósított meg az országban. A láncban érintettek nyilvános gazdálkodást folytatnának. Ezen a részen még sokat lehetne gondolkodni, de a lényege valami ilyesmi.

Összefoglalva: gazdag választék, kevés üzlet, nagy beltér, limitált nyitva tartás, erősebb márkázás és az alkoholon és a cigarettán keletkező profit egy az egyben, transzparensen kizárólag közjóra visszafordítva.